Elnézést a pár hetes szünetért. Egyrészt gőzerővel vizsgáztattam az egyetemen, másrészt van egy másik határidős munkám, ami miatt kevesebb időm volt mással foglalkozni. Ráadásul Trisztánnal együtt átestem a nálunk már hagyományosnak számító januári hörghuruton, ami szintén nem kedvezett a blogírásnak. No meg ezektől eltekintve sem történt sok említésre méltó esemény az elmúlt pár hétben. Ami leginkább leköti a dánokat az a szokatlanul hideg tél. Az idén eddig két nap volt fagypont fölött a hőmérséklet, így a múltkor lehullott hó nagy része megvan még, bár már kevésbé szikrázik a napfényben.
Tegnap el is mentünk szánkózni a Trisztán unokatestvéreivel, de mivel a lesiklást a kicsik egyáltalán nem élvezték, egy alapos gyalogtúrává fajult el a dolog. Érdekes, hogy a gyerekeket gyakran olyan dolgok kötik le, amit a felnőttek teljesen érdektelennek tartanak. Ez esetben az üres szánkó vontatása jelentette az elérhető boldogság maximumát, míg a valódi szánkózás mindhármukat teljesen hidegen hagyta. De hasonlóan jártunk a farsanggal is.
Mivel tegnap volt farsang vasárnap (aminek a dániai lefolyásáról tavaly már írtam), és a gyerekek az idén voltak először képesek valamennyire felfogni, hogy miről van szó, mi is szerveztünk is egy hordóverést az unoka- és másodunoka-testvérekkel. Azonban a kritikus pillanatban, amikor már mindenki fel volt sorakozva jelmezben, bottal a kézben, Trisztán váratlanul talált egy mentőautót a sarokban. Ez annyira lekötötte, hogy lemaradt az egészről; mire visszatért, a hordó már romokban hevert. Az viszont egyértelmű volt, hogy az összes gyerek közül ő szórakozott a legjobban.
Hát kb. ennyi ezúttal. Márciustól majd valószínűleg felelevenedik a blog is, mivel 5 hét múlva megint megyünk Amerikába. Wisconsin mellett ezúttal öt nap Texas is szerepel a programon, ami minden bizonnyal jobban megihlet majd, mint az elmúlt hetek tél végi tespedtsége.
Bejegyzések
