Mennyit olvas egy dán?

Ezen kétrészes minisorozat első része dióhéjban arról szólt, hogy a dánok egyre több könyvet vesznek (illetve kölcsönöznek), ám ezzel párhuzamosan egyre kevesebbet olvasnak. Megállapítottuk azt is, hogy a növekvő könyvvásárlás fő oka alighanem az, hogy egyre több szupermarket, sőt egyszerű élelmiszerbolt is kínál könyveket. 

A kedvezően alakuló könyvterjesztési adatok azonban számos, kevésbé kedvező tendenciát rejtenek. Egy szupermarket értelemszerűen csupán a töredékét kínálja annak a könyvválasztéknak, mint egy jobb könyvesbolt, és elsősorban a kevésbé értékes irodalomra koncentrál. Ebben a kategóriában egyértelműen a krimi dominál: 2010-ben például nem kevesebb mint hét krimi szerepelt a dániai tízes eladási toplistán. A skandináv krimik persze közismerten a műfaj csúcsát képviselik (amire egyre több magyar olvasó is rájön), gyakran irodalmi igénnyel megírva, így népszerűségük érthető és örvendetes. A gond csak akkor van, ha csak krimik közül válogathatunk. Az elmúlt pár évben a szupermarketek piaci térhódításának következtében sok könyvesbolt zárt be ugyanis, főleg a kisebb településeken, aminek következtében sokan egyre nehezebben jutnak hozzá például szakirodalmi kiadványokhoz.  

 

Mindez persze még mindig nem válasz a címben feltett kérdésre. Nos, hogy ne húzzuk tovább: a kimutatások szerint az ország olvasókorú lakosságának 77%-a olvasott el legalább egy dán nyelvű könyvet az elmúlt évben. 27% olvas el több mint tíz könyvet évente, míg 20% egyáltalán nem olvas. Összehasonlításul: Magyarországon a soha nem olvasók aránya tavalyi becslések szerint 49%-ra tehető.  

Ha összevetjük mindezt Izlanddal és Finnországgal (ezek az országok gyakran szerepelnek összehasonlítási alapként mindenféle elemzésben), akkor a dán olvasási szokások jóval polarizáltabb képet mutatnak. Más országok, például az Egyesült Államok olvasási szokásaihoz képest azonban jóval kiegyenlítettebben oszlik meg a könyvolvasás Dániában.  

Forrás: Samvirke – oktober 2011.

Könyv- és zöldségosztály

Az elmúlt pár évben ezen a blogon rengeteg témáról írtam már, a dán karácsonyi hagyományoktól  környezetvédelmi kérdéseken át a skandináv névadási szokásokig. Ha jól emlékszem, a dánok olvasási szokásai még nem kerültek szóba - egészen mostanáig. A minap olvastam ugyanis, hogy 2002-ben egy átlagos dán háztartás 1156 koronát (mai árfolyamon mintegy 46000 forintot) költött egy évben könyvre. 2010-re ez az összeg 1324 koronára (kb. 52800 forintra) nőtt, miközben a könyvárak jelentősen csökkentek, ami azt jelenti,  hogy a dánok nem csak abszolút mértékben költenek többet könyvre, hanem több könyv is fogy az országban.

Arról, hogy pontosan mennyi, csak becslések állnak rendelkezésre. A dán könyvterjesztők országos szövetsége szerint tavaly 31 millió kötetet adtak el a dán kiadók könyveiből. Nagyjából ugyan ennyi könyvet kölcsönöztek a dánok könyvtárakból, és a két adat összesítve azt mutatja, hogy az ország lakosaira (a csecsemőket is beleszámítva) 11.5 könyv jut évente. Ehhez kell még hozzávenni a külföldön, illetve külföldről (pl. az interneten) beszerzett, általában idegen nyelvű köteteteket, valamint azokat, amelyeket egy-egy antikvárium poros polcairól halásznak le az olvasók, vagy amelyeket barátiktól kapnak kölcsön. Ezekkel együtt nagyjából 13-14 kötetre tehető az egy főre jutó könyvfogyasztás Dániában. 

 Ami pedig az olvasást illeti: szakemberek szerint az olvasni tudó Dánok (ebben tehát a csecsemők már nincsenek benne) átlagban hét dán nyelvű, és egy idegen nyelvű könyvön rágják át magukat egy évben. Magyarul: a megvett vagy kikölcsönzött könyvek mintegy fele olvasatlanul végzi, ami persze rögtön felveti azt a kérdést, hogy miért vesznek meg olyan könyveket, amiket utána ki sem nyitnak?

Nos, ennek alighanem a könyvterjesztés 2000 óta tartó, fokozatos liberalizációja a fő magyarázata. Addig ugyanis igen szigorú szabályok rendelkeztek róla, hogy ki, hol, és milyen könyvet árulhatott, aminek köszönhetően a dán könyvesboltok és kiadók gyakorlatilag teljes monopóliumot élveztek, ami persze meg is látszott az árakon. A kiadók például minden egyes könyv árát maguk szabhatták meg, ami miatt szinte sosem voltak kiárusítások, mint ahogy a boltok közti árverseny is ismeretlen volt. Ennek vetett fokozatosan véget a már említett liberalizáció, amelynek utolsó lépéseként ez év kezdetétől a dán kiadók elvesztették az ármeghatározás jogát. Ennek egyenes következménye, hogy a szupermarketek egyre nagyobbat hasítanak a könyvpiacból. Ők ugyanis a legtöbb könyvesbolttal ellentétben megtehetik, hogy akár a legújabb bestsellert is akciós áron kínálják, ezáltal minél több vásárlót becsalogatva, hiszen az így keletkezett hiányt össznyereségük részleges átcsoportosításával pótolhatják.

Az persze, hogy egyre több élelmiszerboltban, szupermarketben lehet könyvekkel találkozni, azzal is jár, hogy olyanok is a kosarukba dobnak egy-egy kötetet, akik korábban be sem tették volna a lábukat egy könyvesboltba. Ráadásul a szupermarketek igen ötletes marketingfogásokkal teszik vonzóbbá a könyvvásárlást. A mi sarki boltunkban például a zöldségosztályon és a húsáruk között témába vágó szakácskönyveket, az italosztályon pedig az Év borai c. kiadványt helyezték el, roppant ízlésesen.

Arról pedig, hogy szakácskönyveken és borászati toplistákon kívül mit olvasnak a dánok, legközelebb lesz szó.  

Tovatűnt ígéretek

Kéthetes intenzív, szigorú titoktartással övezett kormányalakítási tárgyalások után hétfőn megalakult az új, hárompárti dán kabinet. A Helle Thorning-Schmidt által vezetett baloldali koalíciós kormány több tekintetben is történelminek nevezhető. Azon kívül, hogy az országnak először van női miniszterelnöke, a miniszterek között találjuk minden idők legfiatalabb miniszerét, a mindössze 24 éves, az adóügyekért felelős Thor Möger Pedersen személyében. Részben neki is köszönhető, hogy az új kormány a legalacsonyabb átlagéletkorral büszkélkedhet Európában. 

További újdonság, hogy most először került a kormányba első generációs bevándorló, ráadásul nem is akármilyen posztra. A 44 éves, indiai születésű, eredetileg hindu vallású, bár időközben megkeresztelkedett Manu Sareen egyházügyi miniszterként a dán lutheránus államegyház működését is felügyeli majd. Végezetül azt is érdemes megjegyezni, hogy a baloldali Szocialista Néppárt (SF) több évtizedes fennállása során most először vesz észt a kormány működésében. Igaz, ehhez komoly áldozatokat kellett hozni: a kormányképessé válás érdekében a szocialisták elmúlt négy évben rengeteg követelésükről lemondtak, ami komoly népszerűség- és arculatvesztéshez vezetett. 

A hétfőn nyilvánosságra hozott új kormányprogram számos meglepetéssel szolgált. Ez elsősorban a második legnagyobb koalíciós partnernek, a Radikálisoknak köszönhető, akik a várakozásoknál is jobban szerepeltek a választásokon. E miatt aztán számos központi elképzelésüket sikerült ráerőltetniük a meggyengült szociáldemokratákra és szocialistákra. Összességében azt mondhatjuk, hogy számos eredeti baloldali választási ígéret nem került be a kormányprogramban (pl. milliomosadó, osztályonként két tanár az alsóbb osztályokban, adókedvezmény a lakásvásárlóknak stb.). Gazdasági vonalon nagyjából a korábbi polgári kormány irányvonala folytatódik. Érvényben marad például a korengedményes nyugdíjazás és a munkanélkülieknek járó segélyezés szabályainak szigorítása, amelyet még az előző kormány vezetett be a Radikálisok támogatásával. 

Az új dán kormány. Fotó: Lars Krabbe

Továbbra is aktuális viszont a szocialisták egyik központi elképzelése, mely bevezetné az útadót a Koppenhága belvárosába behajtó gépjárművek esetében. Az ebből befolyó jövedelmeket a tömegközlekedés látványos fejlesztésére kívánják fordítani. A tervek szerint például harmadával csökken majd a havi buszbérlet ára, hogy ezzel is vonzóbbá tegyék a tömegközlekedési eszközök használatát. Ez is jelzi, hogy a kormány ambíciója, hogy az egész világ legzöldebb kabinetjeként vonuljon be a történelembe - ami alatt természetesen nem politikai tapasztalatlanságot, hanem a környezetvédelmi szempontok minél teljesebb érvényesítését értik. 

A környezetvédelem mellett van még egy terület, ahol már most is látványos szakítás tapasztalható az előző kormány politikájával, ez pedig a bevándorlás és integráció területe. Enyhítenek például az igen szigorú családegyesítési szabályokon, eltörlik a bevándorlás engedélyezéséhez szükséges vizsgát, és ezután öt év után is lehetséges lesz végleges letelepedési engedélyhez jutni (az eddigi nyolc év helyett), feltéve, hogy ezen időszak alatt a bevándorló legalább három évig munkaviszonyban állt. Szintén egyszerűbb lesz a dán állampolgárság megszerzése. Engem személy szerint valószínűleg az a változás érint majd leginkább, amely lehetővé teszi a kettős állampolgárságot Dániában. 

Ami pedig a továbbiakat illeti: az új kormány számára ma már véget is érnek a mézeshetek, hiszen ma kerül sor a kormányprogram részletes parlamenti vitájára. Alighanem kiélezett szócsatákra számíthatunk, bár az igen erős parlamenti ellenzék sincs könnyű helyzetben, amikor fogást akar találni Thorning-Schmidt kabinetjén. Kézenfekvő lenne ugyan az új  miniszterelnök szemére hányni, hogy számos fontos választási ígéretét szegte meg rekordgyorsasággal, ám magukat a változtatásokat aligha kritizálhatják, hiszen legtöbbjük ott szerepelt a jobboldali pártok választási programjában. Aligha vádolhatják tehát azzal az új kormányt, hogy gazdasági összeomlás felé vezeti az országot, hiszen nagyjából az általuk kívánatosnak tartott úton halad tovább.

Goddag, det er fjernsynet

"Goddag, det er fjernsynet - vi håber, De vil synes om det".

("Jó napot, ez itt a televízió - reméljük tetszeni fog".)

Kezdetben

Hatvan évvel ezelőtt, 1951. október 2-án a fenti szavakkal indult Dániában a rendszeres televíziós műsorszolgáltatás (hat évvel megelőzve ezzel Magyarországot). A sokáig monopolhelyzetben lévő állami rádiótársaság (Statsradiofonien, később Danmarks Radio, röviden DR) kezdetben hetente három nap sugárzott, naponta egy-egy órában. Az induláskor csupán mintegy kétszáz készülék volt az országban (ezeken addig német adókat néztek), és nemzetközi összehasonlításban a dánok viszonylag lassan tették életük szerves részévé a tévézést: a televíziózás dániai tömegessé válásáról csak a 60-as évektől beszélhetünk.
Az első és sokáig egyetlen csatorna a DR volt, amely a már említett dán közszolgálati rádiótársaság nevének rövidítése. (Mivel a társaság nevét valamilyen okból sosem bővítették ki a "televízió" szóval, a legrégebbi múltra visszatekintő tévécsatorna neve ma is DR1, azaz Danmarks Radio 1. Nem tudom, van-e még olyan tévécsatorna a világon, amelyet rádiónak hívnak.)

DR

Pár szóban arról, hogy hogy néz ki a jelenlegi dán műsorkínálat. A számtalan, szokványosnak tekinthető kereskedelmi csatorna mellett két és fél közszolgálati adóról beszélhetünk. Ezek közül első a már említett DR1, amely igyekszik az ország lakosságának egészét megcélozni. Elsősorban aktuális közéleti eseményekre és hírműsorokra koncentrál, de itt szerepelnek a rengeteg nézőt vonzó szórakoztató műsorok (pl. X-faktor) is, és nem ritka egy-egy jobb film sem. A DR1 másik specialitása a magas színvonalú sorozatok gyártása, nem ritkán a svéd vagy norvég állami tévétársasággal karöltve. Ezek profin megírt és elkészített alkotások, amelyekben az ország legnépszerűbb színészei szerepelnek. Az utóbbi években több ilyen sorozat is komoly elismerést aratott (Matador, Krønikken, Borgen), amelyet számos nemzetközi díj is jelez. Legutóbb a Forbrydelsen c. krimisorozat keltett kisebb szenzációt Angliában (arrafelé The Killing címmel). 

Az én személyes kedvencem a DR2-es csatorna, amely 1996-ban indult. Nagytestvérével ellentétben ez igazi rétegcsatorna (amelyet ironikusan sokan Kanal Klog, azaz Okos Csatorna néven illetnek). Elsősorban beszélgetős háttérműsorokat, összeállításokat, kultúrprogramokat, dokumentum- és természetfilmeket ad, és igen nagy teret kapnak rajta a szatirikus műsorok valamint a művészfilmek is. Különösen ötletesek az ú.n. tematikus napok (Temadage), amikor szinte a teljes műsoridőt egy-egy aktuális témával vagy eseménnyel foglalkozó műsorok töltik ki. Ilyen volt például a közelmúltban a csernobili katasztrófával foglalkozó témanap, illetve a tegnap vetített, természetesen a dán televíziózás történetével foglalkozó összeállítás.  A két állami csatornát kizárólag a nézőktől beszedett előfizetői díjakból finanszírozzák. Ez igen komoly összeg, jelenleg háztartásonként évente 2300 korona, azaz több mint 90 ezer forint.

A DR új székháza Koppenhágában. Fotó: Bengt Oberger

TV2

A két hivatalos állami közszolgálati csatorna mellett ott van még a TV2, ami egy igen érdekes konstrukció: állami tulajdonban lévő közszolgálati média, és mint ilyen, szintén részesedik az előfizetői díjakból, ám reklámokat is sugároz, azaz kereskedelmi jellege is van. 1988 óta működik, és jelenleg az ország legnézettebb csatornája. Pontosabban csatornái, mivel a társaság a fő csatorna mellett további hét, fizetős rétegcsatornával is rendelkezik.

A TV2 sajátos finanszírozási konstrukciója az évek során sokaknak szemet szúrt. A dán kereskedelmi adók jogosulatlan piaci előnyszerzéssel vádolják, mivel úgy érzik, elszívja előlük a legzsírosabb reklámszerződéseket. E miatt az EU is szót emelt a TV2 állami támogatása ellen, és a dán kormány be is indította a társaság privatizációját. A változások egyik jele, hogy a TV2 január 1-től fizetőssé válik. Érdekes lesz majd figyelni, hogy a csatorna ezután is megőrzi-e piacvezető pozícióját.

A félig közszolgálati, félig kereskedelmi jelleget a TV2 műsorpolitikája is tükrözi. Az előbbit a híradókon kívül elsősorban a regionális hírműsorok képviselik, amelyeket csak ezen az adón láthatunk. A kereskedelmi arculatot pedig a beszélgetős stúdióműsorok, vetélkedők, valamint viszonylag friss, a mozik műsoráról nem túl rég lekerült hollywoodi filmek biztosítják. Szerencsére ezeket a csatorna egyben, kereskedelmi blokkok nélkül sugározza.

Kritikus szemmel

És hogy szerintem milyen a dán televízió? Nos, én ebben az én véleményem aligha mérvadó, hiszen egy átlagos héten legfeljebb 3-4 órát nézek tévét. Ez az idő nálam az alábbiak szerint oszlik meg:

• DR2: 60%
• DR1: 30%
• TV2: 10%

Ezen mintavétel alapján, a magyar közszolgálati csatornákkal összevetve nálam egyértelműen a dán adók jönnek ki győztesen. Ami nekem tetszik bennük:

• Nincs (DR1, DR”) vagy viszonylag ritka a reklám (noha a szakadatlan önreklámozás / műsorajánlás eléggé idegesítő).
• Kiválóak a DR2-es szatíraprogramok
• Vannak alapos, széles látókörű külpolitikai műsorok
• Szinte mindent feliratoznak, ami rengeteget számít, ha az ember nem anyanyelvként beszéli a dánt. (A feliratok a text tévé 399-es oldalán aktiválhatók.)
• Jók a már említett DR1-es sorozatok.

Ezzel együtt az a szubjektív benyomásom, mintha az elmúlt tíz év alatt a dán tévé is erősen elmozdult volna bulvárirányba. Ennek jele például a (szerintem) egyre több bűnügyi tudósítás a tévéhíradóban, illetve az, hogy egyre kevesebb valódi művészfilmmel lehet találkozni - még a DR2-n is.