Évzáró

Én is akartam egy amolyan évadzáró, összegző blogot írni, mint például Orsi, amiben kielemzem az elmúlt év blogírói tevékenységét, de ebből sajnos ezúttal nem lesz semmi. Cudarul kifutottam az időből, most meg már durrognak a petárdák és úton vannak a vendégek. Ezt is csak azért sütöm el gyorsan, hogy boldog újévet kívánjak mindenkinek, aki részben vagy egészben olvasta, amit az idén összeírkáltam. No meg azért, mert az év elején azt a célt tűztem ki magam elé, hogy átlag heti egy blogot megpróbálok elkövetni. És ha a Google jól számolja, akkor ez pont az 52-ik...

Jó mulatást, jövőre ugyanitt. No és persze itt a (szinte) elengedhetetlen Trisztán kép:

Best of 2009

Szokás ilyenkor év vége felé mindenféle „év legjobbja” listákat közzétenni. Úgy döntöttem, az idén én is csatlakozom a trendhez, noha kisgyermekes apaként az élményvilágom viszonylag behatárolt. A régi életemből a rendszeres, koncentrált zenehallgatást nem sikerült átmentenem az újba (bár ez előkelő helyen szerepel az újévi fogadalmaim listáján), így az „év lemeze” kérdésben nem tudok érdemben nyilatkozni. Sajnos a filmművészet terén is csak marginálisan jobb a helyzet. Az idén összesen ötször jártam moziban (a DVD-n látottakkal pedig itt nem lenne stílusos foglalkozni), ráadásul a filmek kiválasztásakor nem ritkán az a szempont döntött, hogy mikorra sikerült gyerekpecért találni. Az öt filmből azonban kettő valószínűleg akkor is a listán lenne, ha mondjuk ötven másikkal kellene versengeniük:

1. Låt den rätte komma in (magyarul: Engedj be!) Rendező: Tomas Alfredson. Semmihez sem hasonlítható svéd vámpírfilm gyerekszereplőkkel, egy álmos, behavazott stockholmi lakótelepen forgatva. Szerintem nem csak 2009, hanem minden idők egyik legeredetibb filmje.

2. District 9. Rendező: Neill Blomkamp. Egy földönkívülieket szállító űrhajó lerobban Johannesburg fölött. Az utasok letelepednek a város szélén, ám a kezdeti békés időszak után a helyiek egyre inkább szeretnének megszabadulni tőlük. A bevándorlás és migráció illetve az idegenekkel szembeni intolerancia egyik legfergetegesebb filmes ábrázolása, jól sikerült akciójelenetekkel.

Könyvek. Szerencsére olvasni itthon is lehet, így ezen a téren több mindenről tudok véleményt alkotni. Itt viszont az a gond, hogy az idén olvasott legtöbb könyvet, korábban adták ki. Így az alábbi nem 2009, hanem az általam 2009-ben olvasott legjobb könyvek listája.

1. Bartos Attila: A nyugalom. Egy könyv, amelyben minden a helyén van: több rétegű, magával ragadóan tragikus történet, jól megírt párbeszédek, komplex személyiségrajzok.

2. Bodor Ádám: Sinistra körzet. Valahogy gyakran megfognak az olyan könyvek, amelyekben a táj, a környezet nem háttérként, hanem már-már főszereplőként szerepel, és a hangulat szinte fontosabb, mint a voltaképpeni történet. Ez pedig az ilyen könyvek talán legjobbika.

3. Knud Romer: Den som blinker er bange for døden [Aki pislog, az fél a haláltól]. Önéletrajzi ihletésű beszámoló egy nagyon nem oda való család megpróbáltatásairól egy Isten háta mögötti dán kisvárosban. Torokszorító, letehetetlen, ráadásul az anya halálának motivuma által a Bartis könyvvel is mutat némi rokonságot.

Ezeken kívül tetszett még Dragomán György A fehér király-a és Darvasi László Virágzabálók-ja is, no meg egy halom Bill Bryson köny, amikről már egyszer írtam.

Hát ennyi. Soha rosszabb évet, mármint ami az olvasást illeti. Szerencsére a karácsonyfa alatt találtam jó pár kötetet, amelyeknek jó esélyük van felkerülni a jövő évi listára – de erről majd jövő decemberben.

Trisztán 2.0

Tegnap ünnepeltük Trisztán második születésnapját. Pontosabban tegnap is, mert szombaton volt már egy bemelegítő kör a barátokkal, tegnap pedig a családon volt a sor.

Különösen a szombati esemény sikerült igazán kreatívra, elsősorban a személyre szabott tortáknak és ajándékoknak köszönhetően. Valamilyen érthetetlen okból a traktor, mint motívum többeket is megihletett, ám az igazán nagy sikert egy Orsi által saját kezűleg készített, névre szóló képes Biblia aratta (képek legközelebb). Ilyen tényleg csak egy van a világon (hacsak Orsi nem csinált néhány kísérleti példányt).

Tegnap pedig, miközben a tortát ettük, eleredt a hó, és néhány óra alatt leesett annyi, hogy még egy pizsamás mini-hógolyózásra is futotta, a vendégek kikísérése ürügyén. Ez akkora siker volt, hogy Trisztán tíz óráig nem is volt hajlandó elaludni. Ha a magyarországi előrejelzések nem tévednek nagyot, attól tartok, az ilyesmire az elkövetkező hetekben fel kell készülnünk.

Mit kívánjunk Karácsonyra (és hogyan)?

A múltkor a könyvtáram kapcsán szóba jött a kívánságlista, és erről óhatatlanul is az jutott eszembe, hogy mennyire központi intézménye ez napjaink dán kultúrájának. Errefelé nincs születésnap vagy Karácsony kívánságlista (ønskeliste) nélkül. Az esemény előtt pár héttel mindenki összeírja, hogy milyen ajándékot szeretne kapni, és a listát elküldi az illetékeseknek. Ha esetleg elfelejtkezne erről, a rokonság azonnal figyelmezteti. Én például ma két emailt is kaptam, amiben a kívánságlistámat követelik.

A magam részéről kezdetben furcsának - hidegnek, cinikusnak - találtam a szokást. Elvégre mi személyes van abban, ha az ember gyakorlatilag megrendeli az ajándékait? Ennyi erővel kaphatna pénzt is, vagy megvehetné ugyanazt saját magának. Mostanra azonban megtanultam szeretni, vagy legalábbis tisztelni a listaírást. Akit ért már egy alaposabb „mit vegyek neki” típusú pánikroham a belvárosban egy-két nappal Karácsony előtt, annak nem kell részletezni a rendszer előnyeit. Mint ahogy annak sem, aki a csomagok kibontása után hirtelen azzal szembesül, hogy csupa teljesen használhatatlan ajándékot kapott. (Szerencsére ezt még nem próbáltam, de tudom, hogy van ilyen.) Dehát mivé lesz az ajándékozás központi eleme, a meglepetés?

Nos, a rendszer erről is gondoskodik. Egy jó kívánságlista (amelynek megírása nagy szaktudást és tapasztalatot igényel) ugyanis arra az alapelvre épül, hogy írója még legmerészebb álmaiban sem reméli, hogy a listáról mindent megkap. Ez persze bőven biztosítja a meglepetés lehetőségét: ha az összeírt 20-25 tételből csak négyet-ötöt kapok meg, akkor még igencsak van esély az elcsodálkozásra.(Ezzel kapcsolatban egy rövid anekdota: egyik dán ismerősünktől pár éve megkérdezték a házastársa magyar szülei, hogy mit szeretne Karácsonyra. Erre ő nekik is elküldte az az évi kívánságlistáját. Karácsony este aztán meglehetősen kínos meglepetés érte: a fa alatt ott lapult gyakorlatilag minden, ami a listán szerepelt, és mintha ez nem lenne elég kínos, az anyósék egész este szabadkoztak, hogy a hiányzó dolgokat Magyarországon sajnos nem tudták beszerezni. Barátunk azóta nem küld listákat Magyarországra.)

Az ideális kívánságlista tehát hosszú és kiegyensúlyozott, azaz olcsó, filléres dolgoktól az egészen drágákig mindenfélét tartalmaz. E mellett figyelembe veszi az ajándékozók anyagi helyzetét, rokonsági fokát, személyiségét is. Magyarul arról van szó, hogy míg a lista nélküli rendszerben (mint amilyenben én is szocializálódtam) a hangsúly azon van, hogy az ajándékozó igyekszik több-kevesebb sikerrel beleélni magát az ajándékozó személyiségébe, vágyaiba, szükségleteibe, itt kicsit fordítva történik a dolog: az ajándékozott próbálja elképzelni, hogy szerettei mit adnának neki legnagyobb örömmel. A jó ajándékot ugyanis, mint tudjuk, ideális esetben mindkét fél a magáénak tekinti.

Azt is fontos megjegyezni, hogy a kívánságlista remek lehetőség arra, hogy az ajándékozók kapcsolatba lépjenek egymással, és egyeztessék a legfontosabb stratégiai döntéseiket. Az sem ritka, hogy ketten-hárman összeállnak, és együtt vesznek meg egy-egy drágább tételt. Így lett nekem például videokamerám. Ilyesmire persze lista nélkül is sor kerülhetne, de tapasztalataim szerint az emberek önmaguktól ritkán gondolnak másra, mint egyszemélyes, a saját pénztárcájukhoz szabott ajándékokra. És olyanról is többször hallottam, hogy a kívánságlista inspirációs forrásként szolgált egy azon eredetileg nem szereplő, ám stílusában (divatos, általam nagyon utált szóval: eszmeiségében) ahhoz illeszkedő ajándékokhoz. A listától való elrugaszkodást a dánok ugyanis viszonylag jól tolerálják, és általában a kreativitás megnyilvánulásaként fogják fel.

Jómagam e szempontból is a két kultúra közti ingoványos határvidéken lavírozok. Általában a fő ajándékot a szeretteim kívánságlistájáról választom, de mindig igyekszem venni egy-egy apróbb kiegészítő ajándékot, amire szerintem az érintettnek szüksége van, csak ez még nem tudatosult benne. Hogy ez hogy jött be az idén, arról majd Újév után. A listaírásban viszont még viszonylag tapasztalatlan vagyok, de azért igyekszem összeszedni magam, és még ma este elküldöm Amerikába a hiányolt információkat.

Katalogizáltan

Régi vágyam teljesült a napokban: végre sikerült katalogizálnom a könyvtáramat. Helyesebben annak egy töredékét: azokat a magyar nyelvű könyveimet, amelyek itt vannak Dániában. Ezeken kívül van még pár száz angol, dán, svéd és német könyvem, amelyek egyelőre nem szerepelnek a listán. És Magyarországon, három különböző helyen szétszórva is porosodik még vagy tízszer ennyi, amikkel egyszer majd szeretnék egy tető alatt élni, de ez most többféle okból sem aktuális.

Sokaknak a „könyvtár” kifejezés meglehetősen fellengzősnek tűnhet, hiszen kevesebb mint háromszáz könyvről van szó. Ám ezeket hosszú évek fáradtságos munkájával cipeltem haza Magyarországról, nem ritkán dacolva a légitársaságok 20 kilós súlyhatárával, és minden egyes kötet mézzel, borokkal, ajándék szalámikkal és más könyvekkel folytatott kőkemény küzdelemben vívta ki az ittlét jogát – azaz nekem ez igenis könyvtár.

És még mielőtt bárki is arra gyanakodna, hogy valami alattomos, listaírós-rendezgetős kényszerbetegség áldozatául estem, szeretném gyorsan leszögezni, hogy ez egy nagyon hasznos dolog – és nem csak nekem. Eddig ugyanis sokan bajban voltak, ha ajándékot akartak venni nekem. Arra persze a legtöbben pillanatok alatt rájönnek, hogy a könyv a legbiztosabb választás, de aztán rögtön jön a „megvan-e már neki” problémája. Ezt normális esetben úgy oldja meg az ember, hogy a legközelebbi látogatás alkalmával végigpásztázza a célszemély könyvespolcát, mialatt az éppen pisil vagy kimegy sörért (közben abban bízva, hogy az ajándéknak kiszemelt könyv nem lapul a hálószobában, az ágy melletti kupac alján). Ez a megoldás persze külföldön élők esetében logisztikai szempontból nem a legoptimálisabb. Szerencsére többé nincs is szükség ilyen kőkorszaki módszerekre. Az interneten ugyanis bárki meg tudja nézni, hogy mi lapul a könyvespolcomon, vagy éppen az ágyam mellett. Ráadásul a Kívánságlista (Wishlist) kategória alatt szerepelnek azok a könyvek, amiket idővel szeretnék beszerezni vagy megkapni, tovább könnyítve a potenciális ajándékozó dolgát.

Ha esetleg valaki ezen a ponton azt gondolná, hogy ez az egész arról szól, hogy még több ajándék könyvet sajtoljak ki rokonaimból, barátaimból, az nagyot téved: a katalógus elsődleges célszemélye én vagyok. Újabban ugyanis egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy ott állok egy budapesti vagy nyíregyházi könyvesboltban, és azon töprengek, hogy a kezemben szorongatott könyvet legutóbb megvettem-e, vagy csak készültem rá. Ráadásul ez a töprengés az idén már kétszer is rossz eredményre vezetett, így olyan könyveket is sikerült hazacipelnem, amik már megvoltak nekem. És olyan is van, hogy valahol hallok, olvasok egy könyvről, és elhatározom, hogy legközelebb feltétlenül beszerzem. Pár hét vagy hónap múlva persze már se a címre, se a szerzőre nem emlékszem, csak arra, hogy az adott könyv nélkül én már sosem leszek igazán boldog. Nos, a katalógussal ez a kellemetlenség is elkerülhető – feltéve persze, hogy a könyv még időben felkerül a kívánságlistára.

Az is lehet azonban, hogy a katalógus igazi haszonélvezője a többi dániai magyar lesz majd. Vagyunk ugyanis egy páran, akik nagyon szeretünk olvasni, ám a magyar könyvekhez való hozzájutás eddig mindenkinek gondot okozott. Most viszont elhatároztuk, hogy könyvtárainkat megnyitjuk egymás (és a többi itt élő magyar) előtt. Így aztán, mialatt én ezt írom, még ketten pötyögtetik be a könyveik ISBN számát a Library Thing honlapon (amit szívből ajánlok mindenkinek), és ha minden jól megy, néhány héten belül egy több ezer kötetes dániai magyar nyelvű virtuális könyvtárral dicsekedhetünk. Tehát ha bárki magyar könyvet szeretne kölcsönkérni, bátran keressen!