Trónöröklés eldöntve

Kettővel korábbi bejegyzésem óta Dánia is túl van az európai parlamenti választásokon, illetve a trónörökléssel foglalkozó népszavazáson, és az utóbbi eredményével még adós vagyok. Emlékeztetőül: az alkotmánymódosítási javaslat a trónöröklést az elsőszülöttséghez kívánta kötni, a gyermek nemétől függetlenül, szemben a jelenlegi gyakorlattal, amely a fiúkat részesíti előnyben.

Nos, a referendum eredménye a vártnál jóval kevésbé volt szoros, elsősorban a viszonylag magas, 58,5 %-os részvételnek köszönhetően. Az alkotmánymódosítást végül a választásra jogosultak 45, 5%- szentesítette. (Ehhez egyébként már 40% is elég lett volna.)

Bár a javaslat nagy vitát keltett a társadalomban, a papírforma szerint a most szavazók elenyésző hányada fogja csak megérni, hogy Dániában a most uralkodó II Margit halála után ismét királynő olvassa fel a szilveszteri beszédet a tévében. Mind a mostani, mind az utána következő trónörökös ugyanis egy személyben elsőszülött és férfi, azaz az új szabályozás szerint is jogosult a trónra. Ez azt jelenti, hogy a legközelebbi királynő a most három és féléves Christian herceg (a képen apja, Frederik trónörökös karján) majdan esetleg születő elsőszülött lánya lehet, persze csak apja halála után. Könnyen lehet, hogy erre pedig legalább hetven évet kell majd várni – feltéve ha egy-egy hirtelen haláleset fel nem gyorsítja az eseményeket.

Érdekesek voltak egyébként a törvényjavaslat vitája során elhangzott ellenérvek is. Sokan azt kifogásolták, hogy miért kellet erről az egészről most dönteni, hiszen, mint láttuk, az ügynek semmi apropója nincsen. Mások, elsősorban a baloldalon, arra hívták fel a figyelmet, hogy a királyi ház ezzel még nem válik egycsapásra modern, demokratikus intézménnyé. A trón betöltésénél továbbra sem érvényesül például az alkalmasság elve, és az alkotmány változatlanul kimondja azt is, hogy uralkodó csakis a lutheránus egyházhoz tartozó személy lehet. Megint mások az egész kérdést egy új, átfogó alkotmányozási folyamat keretében szerették volna megoldani, hiszen, mint legutóbb írtam, a dán alkotmányra igazán ráférne egy kis fazonigazítás. Végül olyanok is akadnak, akik komolyan hisznek benne, hogy egy igazi uralkodónak hím ivarszervekkel kell rendelkeznie, azaz az ország évszázados hagyományaira hivatkozva utasítottak el mindenféle változtatást.

Ürdüng

Érdekes nap a mai errefelé: Dániában ma van az Ördög születésnapja (Fandens fødselsdag) - pontosabban az egyik. Neki ugyanis az egyszerű halandókkal ellentétben kettő jutott: június 11-e és december 11-e. Ezek nem igazi jeles napok, hiszen igazi népszokás nem fűződik hozzájuk; "megünneplésük” manapság jórészt abban merül ki, hogy az emberek úton-útfélen emlegetik ("Na, ma van az ördög születésnapja”). Délutánra kicsit ráun az ember.

És hogy mi köze van a gonosznak ehhez a két naphoz? Régen ilyenkor kellett az adósoknak egy összegben kifizetniük az esedékes féléves kamatokat, illetve, ha lejárt, visszafizetniük a kölcsönt. Ezt persze kevesen élték meg különösebb ünneplésre okot adó alkalomként, a „fölöslegesen” kiadott pénzt pedig az ördögnek adott ajándéknak tekintették.

Ha már az ördögnél tartunk, a vele kapcsolatos szólások, kifejezések errefelé is központi szerepet játszanak a káromkodáskultúrában. Érdekes módon azonban az olyan, nálunk teljesen ártalmatlan kifejezések, mint például „az ördögbe is”, Dániában igen erősnek számítanak, és ritkán hangzanak el tévében-rádióban. Ez is jelzi, hogy az egykor bigottan vallásos protestáns Skandináviában nem is olyan régen az ördögre (a boszorkányokkal egyetemben) mint valósan létező lényre tekintettek, és tényleg hittek benne, hogy ha emlegetik, meg is jelenik.

A nagy számú dán ördögös szólás közül egyébként nekem az alábbi négy a személyes kedvencem:
(1) Ha valaki akadozva, körülményesen olvas egy szöveget, akkor úgy olvassa, mint ördög a Bibliát. (Ugyanezt mondják arra is, aki szándékosan félreértelmez, félremagyaráz egy szöveget).
(2) Ha valaki gyorsan fut, illetve kapkod, annak az ördög jár a sarkában.
(3) Akinek be nem áll a szája, az az ördög fülét is lebeszéli.
(4) Van olyan is, aki az előtt kel, hogy az ördög cipőt húzna – azaz igen korán.

Ez utóbbi szokásnak egyébként Trisztán is sokáig lelkes követője volt, bár mostanára kicsit javulni látszik a helyzet.

No de ennyi ördög elég is egy bejegyzésbe. Annál is inkább, mert mennem kell: valami furcsa kapirgálást hallok a konyhából, és mintha fanyar kénszag is terjengene a lakásban.

Alkotmányosan

Újabb nevezetes naphoz érkeztünk a dán világi ünnepkörben: ma van az Alkotmány Napja (Grundlovsdag). Minden évben június 5-én ünneplik ugyanis, hogy VII. Frederik király 1849-ben ezen a napon „adományozta” az ország első alaptörvényét. Az Alkotmány napja az a dán ünnep, amely leginkább hasonlít a magyar állami vagy nemzeti ünnepekhez, bár Dániában ilyenek hivatalosan nincsenek. Ráadásul 1977 óta még csak nem is hivatalos munkaszüneti nap a június 5-e, bár sokan csak déli 12 óráig dolgoznak - már amennyiben ezt a kollektív szerződésük lehetővé teszi. Leginkább talán a politikai beszédek napja a mai. Ilyenkor ugyanis minden párt és minden jelentősebb politikus népgyűlést tart (lehetőleg a szabadban), ahol felvázolja mind a napi politikával, mind pedig a dán társadalom jövőjével kapcsolatos elképzeléseit. Ezek persze nem igazán hoznak lázba senkit, úgyhogy ha valaki igazán fergeteges, mindent elsöprő alkotmánynapi ünneplésre vágyik, annak érdemes május 17-én Norvégiába látogatni. De ez inkább a norvég témájú blogokra tartozik.

A dán alaptörvényre visszatérve: nekünk magyaroknak talán érdekes lehet, hogy a dán alkotmányt még a magyarhoz viszonyítva is igen macerás megváltoztatni. A folyamat, amely akár évekig is eltarthat, röviden így néz ki:

Első lépésben a parlament egyszerű többséggel megszavazza a tervbe vett alkotmánymódosítást. Ezután a javaslatot a következő általános választások után összeülő új parlamentnek is jóvá kell hagynia. Ám a változtatás még ekkor sem lép életbe; ehhez ugyanis az is szükséges, hogy egy népszavazáson a szavazásra jogosultak (tehát nem a ténylegesen szavazók !) legalább negyven százaléka igennel szavazzon rá. (Ez a megkötés csak erre a speciális népszavazásra vonatkozik; más népszavazásokon elég a feles többség.)

Nem is csoda, hogy a dán alkotmánymódosítás ritka, mint a fehér holló. 1849 óta eddig csak hatszor került rá sor, legutóbb 1953-ban. Ekkor vezették be a nők trónöröklési jogát, amely lehetővé tette a ma is uralkodó II. Margit 1972-es trónra lépését. Ugyancsak az 1953-as alkotmánymódosítás törölte el a parlament felsőházát (Landstinget), egykamarássá téve a törvényhozást. Ezt megelőzően ugyancsak jelentős volt az 1915-ös alkotmánymódosítás is, amely a nők választójogát vezette be.

A procedurális akadályok mellett a másik ok, amiért a dánok nem nagyon piszkálnak az alkotmányhoz az az, hogy igazán nem sok minden van benne. Klasszikus alaptörvényként legfontosabb feladata az alapvető emberi és polgári jogok garantálása, amelyeket persze egyetlen politikai erő sem von kétségbe. Ezek közé tartozik a szólás- és gyülekezési szabadság, a magántulajdon védelme, valamint hogy senkit nem lehet érvényes bírói végzés nélkül 24 óránál tovább fogva tartani. Ezeken túlmenően az alaptörvény elsősorban az uralkodó és a parlament viszonyát szabályozza, bevezetve (a korábbi abszolút monarchiával szemben) a korlátozott vagy parlamentáris monarchiát, azaz különválasztva a három hatalmi ágat.

A fentiek következménye, hogy a dán alaptörvény szövege sok tekintetben változatlanul a 160 évvel ezelőtti viszonyokat tükrözi. Kimondja például, hogy a végrehajtó hatalmat az uralkodó gyakorolja; ő nevezi ki a miniszterelnököt és a minisztereket. Ez persze mára teljesen formálissá vált, és abban merül ki, hogy ceremoniálisan kezet ráz az új miniszterekkel és kötelezően aláírja az új törvényeket. További archaikus vonása az alkotmánynak, hogy meg sem említi, hogy Dánia független, demokratikus ország, mint ahogy politikai pártokról sincs szó a szövegben.

A kevés alkotmánymódosítás egyike egyébként érdekes módon éppen napjainkban zajlik. Ez megint csak a trónöröklést szabályozza, e téren is bevezetve a nők teljes egyenjogúságát. Jelenleg ugyanis hercegnő csak akkor örökölheti a trónt, ha a családban nincs egyenes ági férfi utód. Más szóval, egy másodszülött fiú vagy akár egy nagybácsi is megelőzi egy elsőszülött lányt a trónöröklési rendben. Az új szabályozás az elsőszülöttséget tenné meg egyetlen kritériumnak, nemtől függetlenül.

A javaslat simán vette az első két akadályt: mind a korábbi, mind a jelenlegi parlament egyhangúlag megszavazta, és a közvéleményben is sokáig jelentős támogatást élvezett. Ezért aztán puszta formaságnak tűnt, hogy a június hetedikei EU-parlamenti szavazással párhuzamosan sorra kerülő referendumon a választópolgárok szükséges 40 százaléka is áldását adja a törvénymódosításra. Ám az ügyben a napokban hirtelen váratlan fordulat állt be. Pontosan nem tisztázott okokból a javaslat társadalmi támogatottsága hirtelen 12 %-kal csökkent. Bár az 'igen' hívei még így is nagy többségben vannak, a várható viszonylag alacsony részvétellel kombinálva a támogatottság csökkenése könnyen kivégezheti az alkotmánymódosítási kísérletet, azaz a dán hercegek és hercegnők egyenjogúsága tovább várat magára.

Kóbor könyvek társasága

Napról napra nő az olyan könyvek száma, amelyek nem egy-egy könyvespolcon porosodva élik le az életüket, hanem a Book Crossing mozgalom keretében járják a világot, újabb és újabb olvasókra lelve. A mozgalomnak 2001-es indulása óta 775 000 lelkes könyvbarát lett tagja a világ több mint 100 országában. Az ötlet zseniálisan egyszerű: miután befejeztél egy könyvet, elbúcsúzol tőle és otthagyod egy nyilvános helyen, a véletlenre bízva, hogy ki találja meg, és mit csinál vele. Előtte azonban megjelölöd egy egyedi azonosító számmal, amit a mozgalom lelkéül szolgáló honlapon (http://bookcrossing.com/) is regisztrálsz. Ez a szám aztán (amelyet beírhatsz kézzel vagy beragaszthatsz egy erre a célra tervezett címkén) élete végéig fogja követni a könyvet.

Ezt követően „szabadon engeded” a könyvet. Ez történhet úgy, hogy otthagyod egy erre a célra megjelölt lerakóhelyen (kávéházban, könyvtárban vagy szállodában; ezek részletes listája a honlapon megtalálható), de sokan hagynak könyveket vonton, pályaudvaron, vagy (mint az alábbi képen is látható), egyszerűen egy padon a parkban vagy a reptéren.

Az így felszabadított könyvet aztán előbb-utóbb valaki felszedi. Vagy véletlenül bukkan rá, vagy pedig tudatoson nyomozza le a honlapon talált információ alapján. Az új olvasó persze aztán újra regisztrálja, majd elolvasás után továbbítja a könyvet, ami így rövid idő alatt szédítő távolságokat járhat be. A könyv például, amire a napokban bukkantam (Iréne Némirovsky: Suite Francaise) például alig néhány hónapja kezdte pályafutását Stuttgartban, ahonnan előbb a Kanári szigetekre, majd Norvégiába vándorolt, hogy aztán ide Aalborgba vesse a sorsa. A jelenleg a világban kóborló öt és fél millió könyv között nem ritka az olyan sem, amelyik már mind az öt kontinenst bejárta.

És hogy ebben az egészben mi a jó? Először is, sokan vannak, akiknek már önmagában örömöt okoz, ha minél többen olvassák egy-egy kedvenc könyvüket. Nekik különösen nagy élvezetet jelenthet, hogy nem kell többé azzal beérniük, hogy egy-egy vonakodó barátjukra próbálnak újabb és újabb könyveket rátukmálni. A honlap segítségével ráadásul sokan találnak új barátokra, olvasnak érdekes könyvekről, esetleg publikálnak egy-egy könyvismertetőt.

Ezen túlmenően pedig a detektívmunka izgalmához hasonló élvezet az útjukra bocsátott könyvek további sorsát figyelemmel kísérni a honlapon. Ennek persze előfeltétele, hogy a könyvet minden megtalálója lelkiismeretesen regisztrálja, amire korántsem kerül sor, hiszen sokan nem használják az internetet, vagy csak egyszerűen nem bíbelődnek a regisztrálással. Ezért aztán csupán a könyvek 20-25 százaléka bukkan fel rendszeresen a honlapon, ami persze nem jelenti azt, hogy a többi elkallódna. Minden bizonnyal rengetegen vannak, akik örömmel olvassák és adják tovább a könyveket, a nélkül, hogy az internetes regisztrálással zavartatnák magukat.

A minap például több mint öt év után bukkant fel egy könyv, amelynek szabadon bocsátása után azonnal nyoma veszett. Röviden összefoglalva: az egészet talán az ornitológusok madárgyűrűzéséhez lehetne hasonlítani, annak minden izgalmával, leszámítva persze a tudományos vonatkozásokat. Bár szerintem csak idő kérdése, hogy egy találékony szociológus vagy könyvtáros mikor fog a Book Crossing adatait felhasználva doktorálni.

Ami pedig engem illet: én még csak pár hete vagyok tag, és eddig csak egy Szabó Magda könyvet bocsátottam útjára (angolul). Ez még nem bukkant fel, úgyhogy kíváncsian várom, milyen karriert fog befutni.