Városlakók

Ma reggel Trisztán "Hoó apa, madár!" kiáltással lépett ki a kapun. Először azt hittem, a járdán ugráló verebek keltették fel a figyelmét, de aztán rájöttem, hogy másról van szó.

Trisztán arra lett figyelmes, hogy egy falhoz támasztott bicikli kosarába egy feketerigó rakott fészket. Érdekes lesz figyelemmel kísérni, hogy mi lesz a fészekalj sorsa. Szerintem a bicikli gazdájától nem kell tartaniuk – már ha van egyáltalán ilyen. A fészek megépítése két-három napos meló, azaz legalább ennyi ideje biztosan nem használta senki a bringát, és a lapos kerék is ara utal, hogy talán hónapok óta áll már ott. Szerintem minden a tojó lélekjelenlétén múlik majd. Reggel még minden járókelő közeledtére felröppent, pár óra múlva azonban már megszokni látszott a forgalmat.

A feketerigó két hétig költ, és a fiókák 12-13 napos korukban hagyják el a fészket (ami ebben az esetben nem lesz egyszerű dolog). Ekkor még nem tudnak repülni, és további szülői gondoskodásra szorulnak. A „mi” rigóinknak tehát nagyjából egy bő hónapot kellene kihúzniuk, ami nem tűnik lehetetlennek, bár szerintem egy hagyományos, fára rakott fészek biztosabb megoldás lett volna. Bármi történjen is, a madarak az idén még egyszer megpróbálkozhatnak a gyermekvállalással. A feketerigó ugyanis kétszer (nem ritkán háromszor) is költ egy szezonban, és másodszor általában új helyre rak fészket. Tehát ha a bicikli esetleg nem jönne be, könnyen más közlekedési eszköz után nézhetnek.

Bővül a család

Egy háromnapos, a vulkánkitörés okozta amszterdami veszteglés után nagy nehezen hazavergődtünk Amerikából, és végre van lehetőségünk tudatni mindenkivel, amit eddig csak a szűkebb család tudott: úton van a Trisztán kistestvére. Jelenleg 17 hetes és három napos (már amennyire az ultrahangnak hinni lehet), és nagyon jól érzi magát odabent. Tegnap már a szívhangját is meghallgattuk, és minden rendben. Szerencsére Ane is jól van. Az első pár hét ugyan kicsit jobban megviselte, mint legutóbb, de szerintem a legtöbb kismama szívesen cserélt volna vele. Mostanra pedig már nyoma sincs a fáradtságnak, időszakos émelygésnek, sőt még a hazautazás kálváriáját is sokkal jobban bírta, mint én.

Trisztánt is egyre jobban érdekli a dolog, főleg mióta Ane láthatóan gömbölyödik. Újabban lefekvés előtt már a bébinek is ad puszit, és gyakran beszél róla. Szerinte húga lesz, és az én megérzésem is ezt sugallja. Ez legutóbb bejött: akkor teljesen biztos voltam benne, hogy fiunk születik, de ettől még aligha számítok szakértőnek. A kérdés csak szeptember 24-e körül dől majd el végleg, mivel úgy döntöttünk, ezúttal sem tudakoljuk meg a csemete nemét. Olyan kevés meglepetés éri manapság az embert... Az viszont már most egyértelmű, hogy a névválasztással komoly problémák lesznek. Jelenleg mindketten úgy gondoljuk, hogy már ellőttük az egyetlen nevet, ami mindkettőnknek tetszett, de talán akad még egy-kettő, amiben meg tudunk egyezni. A gond csak az, hogy az esztétikai megfontolások mellett számos praktikus szempontot is figyelembe kell vennünk – de ezekről inkább majd máskor.