Még egy pár megjegyzés a Zsolt múltkori cikkéhez. A cikk megjelenése, illetve a fényképek készítése óta az érintett területen gyakorlatilag minden fát kivágtak (lásd a mellékelt képeket). Az egyetlen jó hír, hogy az újraültetést kocsányos tölggyel kell majd megoldani, ami persze szép sorba lesz ültetve. Ami a legjobb: teszik ezt azután, hogy szépen kitették a tábláikat, hogy Óvd a természetet, Tanösvény, meg Ne Szemetelj. Mindeközben sikerült a mára olvashatatlanná korhadt Erdő Fohásza című vendégköszöntőt/nevelőt diszkréten kidönteni; már úgysem aktuális (no meg ki tud manapság olvasni?). Egyrészt nincs erdő, másrészt azon az lenne, hogy „de jó hogy te jöttél vándor és nem a KHT-tól és Zrt-től a mérnökember, mert te lehet hogy szemetelsz, meg szotyolázol, meg a kutyád odapiszkol minden útfélre de legalább nem akarsz eladni köbméter áron”. Pár éve valaki elvitt egy talicska homokot az erdőből, no abból nagy rendőrségi ügy lett, az állami újság is megírta, mert az környezetkárosítás volt. Most meg megszüntetik az erdőt és az teljesen rendben van, hiszen terv szerint teszik. Senki sem szól. Ráadásul mindezt egy úgynevezett Közhasznú Társaság teszi, ami akár vicces is lehetne, ha nem lenne ennyire tragikus. Talán ideje lenne tisztázni, hogy ki is a köz és mik az érdekeink. Az ilyen, még valamennyire természetes erdőket sokak szerint át kellene adni a természetvédelemnek. Erre időről időre vannak is próbálkozások, de ezeket a politikusok, illetve az erdészeti, vadászati lobbi rendre megfúrja.
Szerintem egyébként a legnagyobb gond a gazdálkodás módja: az erdészek azt mondják, hogy az erdő elöregedett, nem képes megújulni. No de egy 100-150 éves faállományú erdőnél az elöregedés nem egyik pillanatról a másikra következik be, hanem egy hosszú folyamat eredménye, ami eltart vagy 60 évig. Találós kérdés: ki gazdálkodott ebben az erdőben az alatt az idő alatt, amíg ez az elöregedés lezajlott és az erdő elvesztette a megújulási képességét - amivel a jégkorszak végétől egészen a 20. század közepéig rendelkezett? Válasz: ebben a röpke 60 évben bricsesznadrágos, műbőrsapkás erdész elvtársak „gondozták” az erdőt, nagy szorgalommal. E gondoskodás egyik legfőbb jellemzője a tarvágás, amivel az eredetileg természetes kor- és fajösszetételű erdőben is homogén állományt alakítanak ki. Ehhez járul az aljnövényzet rendszeres és teljes eltávolítása, beleértve a fiatalabb magonc korú csemetéket is, ami persze eleve lehetetlenné teszi az állomány megújulását.
A másik gond az, hogy az erdő a gyakorlati életben nem a funkciójának megfelelő státuszban van (névben igen, de az nem a valóság). Ez egy parkerdő, ami nem gazdasági erdő, ültetvény vagy génrezervátum. Ez szerintem azt jelentené, hogy az erdőnek nem csak a faanyag köbméterét tartjuk nyilván, hanem számításba vesszük egyéb, pénzben nem kifejezhető értékeit is. Gondolok itt például az embereknek (és más egyéb fajoknak, beleértve a kutyákat is) nyújtott szolgáltatásaira. A Sóstói erdő forgalma egy kellemes hétvégi napon nem is hasonlítható a múzeuméhoz vagy a levéltáréhoz (hogy egy színvonalas bajnoki focimeccset ne is említsünk). Az esztétikai, szórakoztatási, kikapcsolódási szempontokon túl ott vannak az egészségügyiek: az erdő széndioxidot köt meg, illetve oxigént termel. Vagy a turisztikaiak: gondoljunk bele, mekkora vonzerő és bevételi forrás lehetne egy viszonylag természetközeli állapotban lévő maradványerdő.
Egy parkerdőnek elsődlegesen erdőnek kell megmaradnia, mindig, mindenütt. A fentieket figyelembe véve lehet, hogy nem lenne érdemes csak úgy tarra vágni (még ha ez is a legolcsóbb és legegyszerűbb), hanem célszerűbb lenne visszatérni a természetes megújuláshoz. Amíg pedig az bekövetkezik, addig szálazni, amit muszáj (elsősorban azokat a fákat amik képesek kivetődni az ösvényekre és agyonütni egy leselkedő vagyonőrt). E mellet érdemes lenne valakit megtanítani a fasebészetre is. Meg nem kellene akkor széles ösvényeket vágni, hogy nyergesvontatóval is meg lehessen fordulni rajtuk. Meg nem érne nyakig a parlagfű a tarvágott területeken, a verőfényes ösvényeken. Meg lenne hova menni hűsölni, amikor éppen 43 fok van. Meg kutyát kakiltatni, gyereket taszajtani, gyalogolni, bringázni, smacizni.
Ha minderre nem kerül sor, a Sóstói erdőnek is az lesz a sorsa, mint minden másnak Nyíregyházán, aminek a helyén valami fontosat kellett építeni (miközben megszűnt a város és lett helyette egy tüzép-barokk kavalkád): kap majd egy szép emléktáblát.
Bejegyzések
