Minek nevezzelek?

Mivel korábban többször is foglalkoztam itt a dán névadási szokásokkal, talán nem érdektelen közölni a dán Statisztikai Hivatal által frissen közzétett listát azokról a keresztnevekről, amelyek a legnépszerűbbek voltak a tavalyi évben.

Lánynevek: 

1. Emma
2. Isabella
3. Laura
4. Ida
5. Clara
6. Sofie
7. Mathilde
8. Freja
9. Anna
10. Sofia

Fiúnevek:

1. William
2. Oliver
3. Noah
4. Emil
5. Victor
6. Frederik
7. Magnus
8. Mathias
9. Mikkel
10. Lucas

A népszerűség ebben az esetben azt jelenti, hogy 2011 első félévében ezeket a neveket kapták leggyakrabban az újszülöttek. Konkrétan: az adott periódusban 296 Emmával és 358 Williammal gazdagodott az ország lakossága. Ami a "mi" neveinket illeti: Tristan 44-ik volt a listán (108 gyerek kapta ezt a nevet), míg Stella nem szerepelt az 50 leggyakoribb név között. 

Érdekes képet kapunk, ha összehasonlítjuk az éppen divatos neveket (fent) a leggyakoribb keresztnevek listájával:

1. Anne (47.466)
2. Kirsten (45.268)
3. Hanne (40.595)
4. Mette (39.225)
5. Anna (36.001)
6. Helle (34.665)
7. Susanne (31.949)
8. Lene (31.617)
9. Maria (28.183)
10. Karen (28.063)

1. Jens (50.697)
2. Peter (50.336)
3. Lars (46.209)
4. Michael (45.617)
5. Henrik (43.258)
6. Søren (42.498)
7. Thomas (42.258)
8. Niels (40.048)
9. Jan (39.639)
10. Jørgen (38.145)

A két (azaz kétszer két) listát összevetve kitűnik, hogy a gyakori nevek egyáltalán nem népszerűek e pillanatban: csupán egyetlen olyan nevet találunk (Anna), amelyet annak ellenére is előszeretettel választottak tavaly a szülők, hogy a név viszonylag gyakori. 

Végezetül érdemes megemlíteni, hogy a keresztnév-családnév kombinációk közül férfiaknál a (roppant kreatív) Jens Jensen (3847 személy), míg a nőknél a Kirsten Jensen (2473) a leggyakoribb e pillanatban. 

Bölcsiben

Jelentős nap a mai a család életében: reggel Stella lányunk megkezdte bölcsődei pályafutását. Az első nap várakozáson felül remekül - azaz sírás, sőt a legkisebb tiltakozás nélkül - telt. Ez részben annak köszönhető, hogy Stella már régóta jól ismeri a helyet: a bölcsi nem csak a Trisztán óvodájával egy épületben, hanem egy légtérben is van, azaz a legtöbb óvónénit, óvóbácsit és gyereket látta már, amikor jött velünk a bátyjáért.     

Az is sokat segített a zökkenőmentes kezdésben, hogy a csoportba járó 14 gyerek fele még nyaral, így kevesebb volt a zaj és kisebb a káosz. Persze jól tudjuk, hogy egyetlen napból még hiba lenne túlzott következtetéseket levonni, de ha Stella a Trisztán példáját követi, akkor a továbbiakban sem kell drámai jelenetekkel számolnunk, amikor búcsút intünk majd reggelenként.

Amúgy az ilyen integrált intézményeknek van egy óriási előnyük: mivel a bölcsőde gyakorlatilag az óvoda egyik szobájában van, és a személyzet is hol, itt, hol ott bukkan fel (noha persze mindenkinek van elsődleges szerepköre), a gyerekek az ovira való áttérést minden különösebb zökkenő nélkül élik meg. A mi esetünkben pedig az sem hátrány, hogy Stella csak pár lépésnyire lesz a testvérétől, aki szükség esetén meg tudja majd vigasztalni.

Mm mm

Egy minap közzétett, igen érdekes dán kérdőíves kutatás feltérképezte, hogy melyek a dán gyerekek első szavai. A felmérés eredményei összesen 6112 kérdőíven alapulnak, melyeket 8-36 hónapos gyermekek szülei töltöttek ki. A lista első 20 helyén az alábbi szavak szerepelnek:

1. mm mm (finom-hang)
2. hej
3. årnnn (autó-hang)
4. vov (kutya-hang)
5. hej hej (viszlát / szia)
6. tak (köszönöm)
7. grrrr (oroszlán-hang)
8. far (apa)
9. borte tit/titte bøh (nagyjából: kukucs, bújócskázáskor)
10. mad (étel)
11. ja (igen)
12. nej (nem)
13. muh (tehén-hang)
14. mor (anya)
15. av (fáj, bibi)
16. mjav (macska-hang)
17. rap (kacsa-hang)
18. klappe kage (egy gyerekmondóka első sora, nagyjából hóc hóc katona)
19. a gyerek saját neve
20. det (az / azt) 

A fenti lista nyilván nem csak nyelvészeti szempontból roppant érdekes, hiszen arról is képet ad, hogy az egyedfejlődés során milyen sorrendben fedezzük fel és értelmezzük a környezetünket. A dán lista is megerősíti például azt a régebbi felismerést, hogy az első szavak gyakran a gyerek közvetlen testi szükségleteire utalnak (étel, ital, enni). E szavak további jellemzője (mint arról már korábban is írtam), hogy voltaképpen nem is szavak, hanem sokkal inkább multifunkcionális kifejezések: a gyerek a rendelkezésére álló igen szerény szókinccsel meglepően sok jelentést tud kifejezni. A dán gyermeknyelv esetében például a mad ('étel', 'papa') szó jelentheti a következőket: éhes vagyok; anya főz; a tévében éppen esznek; finom a vacsora, etessük meg a kutyát! stb.

Beszél...

Ugyancsak régóta tudjuk, hogy kultúrától és nyelvtől függetlenül, a világ bármely pontján élő gyerekek első szavai között a [p], [b] és [m] hangokkal kezdődőek dominálnak. Ennek egyszerű biológiai / anatómiai magyarázata van: ezen labiális mássalhangzók kiejtéséhez gyakorlatilag elég kinyitni a szánkat. A fenti lista ezt a megfigyelést is megerősíti.  

Fogas

Dán műemlékvédelem után családi hírek. Trisztán ma egy hete cumimentes, és a projekt minden várakozásunkat felülmúlóan könnyen zajlott. Az első napokban volt ugyan néhány helyzet (főleg kora reggel és késő este), amikor szinte mindenről a cumi jutott eszébe, de ez szerencsére gyorsan elmúlt. Azóta napokig nem emlegette a cumit, vagy ha esetleg igen, akkor büszkén újságolta, hogy már nem él vele. 

Stella mindeközben minden különösebb felhajtás nélkül produkált egy fogat. Ezzel több mint két hónappal megelőzte a bátyját (Trisztán hét hónapos volt, amikor kibújt az első), de szerencsére ő is folytatja azt a hagyományt, hogy nem csinálunk nagy ügyet az ilyesmiből. Se nyugtalanság, se rossz kedv vagy álmatlan éjszakák: egyszer csak látszólag a semmiből ott csillog valami fehérség. 

Sajnos fényképezni nem nagyon engedte az új szerzeményt, így csak erre a két képre futotta. A lényeg azért látszik.

Amint pedig megvolt a fogazással, azon melegében azonnal rájött egy új trükkre:

Ahogy az már ilyenkor lenni szokott, azóta nem tud nem-átfordulni, így ha ébren van, 5-6 percenként vissza kell fordítani, mint egy megrekedt cserebogarat.

Egy korszak véget ér

Amikor Trisztán megszületett, az első hetek zűrzavarában szinte csak egy dologban voltunk biztosak: a mi fiunk sosem fog cumizni. Több olyan gyereket is ismerünk, akiket még sosem láttunk cumi nélkül, és akikkel még nem sikerült három összefüggő mondatot váltanunk, mivel a szájukból lógó toldalék miatt egyszerűen nem értjük, hogy mit mondanak. Ha ilyennel találkoztunk, utána mindig összemosolyogtunk, és elsütöttünk egy-két enyhén rosszalló megjegyzést a szülőkkel kapcsolatban.

Az első tíz hónap igazolni is látszott az elméletünket, hogy nincs olyan gyerek, akinek igazán szüksége lenne cumira, és csak azok cumiznak, akiket a lusta, konfliktuskerülő szüleik erre rászoktatnak. Ebben az időben ugyanis Trisztán semmi nyomát sem mutatta, hogy valami is hiányozna az életéből. Vidám, kiegyensúlyozott gyerek volt, jól aludt, és az ujját sem szopta le csontig, mint néhány kortársa. Aztán jött a bölcsi. Gond ott sem volt: Trisztán rögtön az elejétől  nagyon élvezte a dolgot és sosem sírt, ha ott kellett maradnia - de az első pillanattól következetesen szedte ki a többiek szájából a cumit, és tömte a sajátjába. Néhány hetes reménytelen küzdelem után aztán, engedve a dada ultimátumának, és félretéve minden korábbi ellenérzésünket, beszereztünk neki egy cumit. Trisztán attól kezdve meggyőződéses, szenvedélyes cumizóvá vált. Szerencsénkre már elég idősen kezdte a dolgot ahhoz, hogy megértse és elfogadja, hogy csak korlátozások mellett hódolhat a szenvedélyének. Így aztán a cumit leginkább csak a nehéz pillanatokban vette igénybe, mint vígasztalót.

Az utolsó percek

Tegnap aztán mindez véget ért: szombat délelőtt Trisztán búcsút vett a cumijaitól. Az ilyesmire több módszer van intézményesítve errefelé. Van, aki egy erre a célra kinevezett cumifára akasztja a cumiját, míg mások egy borítékba teszik, és postán elküldik a Mikulásnak, aki aztán kikézbesíti az adományt egy másik rászoruló gyereknek. Mi egy játékboltban adtuk le a cumigyűjteményt tartalmazó zacskót (Jeffrey, a zsiráf volt kedves átvenni), és vigasztalásul nyomban be is szereztük azt a Duplo rendőrkészletet, amiről Trisztán régen álmodott.

A búcsú pillanatai

A nap további részében Trisztánnak nagyjából óránként eszébe jutott, hogy mekkora meggondolatlanságot követett el, és többször neki is indult, hogy korrigálja a hibát. Szerencsére bejött az a trükk, hogy egy zsúfolt hétvégét választottunk a hadművelet időpontjául, így bőven volt, ami elterelte a figyelmét. A másik szerencse az, hogy Trisztán sosem aludt éjszaka cumival, így a fektetésnél semmi különbséget nem tapasztaltunk, mint ahogy az éjszaka közepén sem riadt fel és bömbölt hajnalig a cumiját követelve. Persze a következő napokban jöhet még egy-két nehéz pillanat, de úgy néz ki, hamarosan visszasorolhatjuk magunkat a gondos, következetes szülők csoportjába - legalábbis amíg Stella bölcsibe nem megy. 

Hiánypótló

Lássuk, sikerül-e újraélesztenem a blogot a majd' két hónapos téli álom után. Kezdetnek talán megteszi egy rövid update a legfontosabb családi hírekkel. A legutóbbi bejegyzés óta Trisztán rutinos óvodássá vált. Változatlanul élvezi a dolgot, bár közvetlenül Karácsony előtt, pár alkalommal volt egy viszonylag heves ellenreakciója (sírás, "apa, ne hagyj itt!" stb.) - de hát kinek van kedve oviba menni, amikor otthon a lakásban legalább egy, de nem ritkán két nagymama is várja az embert? Arról nem is beszélve, hogy gyorsan rájött: az óvoda alternatívája akár egy tengerparti kiruccanás vagy egy könyvtári látogatás is lehet. 

 

A helyzet persze azóta stabilizálódott, részben mivel a nagymamák hazautaztak. Trisztán egyébként látványosan sokat tanul az oviban. Időnként például mond néhány mondatot, ami szerintem arab vagy bosnyák lehet (az óvodában igen sok a bevándorló). Nem tudom, azt mennyire lehet az óvoda számlájára írni, hogy engem pár hete kizárólag Zsoltnak hajlandó hívni. Engem persze nem zavar, de szerintem sokan hiszik azt, hogy én csak az anyja férje vagyok.

Január másodikán (!) szűk családi körben megkereszteltettük Stella lányunkat. Az áldozat igen sztoikusan tűrte a dolgot, és a jelenlévők egyöntetű véleménye szerint igen jól nézett ki a keresztelőruhában. Ezzel végre Ane régi álma is valóra vált: Stellát ugyan abban a ruhában keresztelték, amelyben Anét és az anyját is - no meg még vagy 25 gyereket. A keresztelőruha ugyanis az 1930-as évek elejétől van a család használatában, amiről a számos ráhímzett név és dátum is tanúskodik.  

 

A dán hatóságoknak egyébként megint sikerült nagyot alakítani a nevemmel. (Azt hiszem, az ezzel kapcsolatos megpróbáltatásaimról már írtam). Ezúttal a Stella keresztlevelét barmolták össze: apja neve Varga, anyja neve Niss, a gyermek neve: Niss Vagar. Mikor pár nap múlva szóltunk, azonnal kiállítottak egy új keresztlevelet, de a központi népességnyilvántartóban aligha ment át a dolog, mivel bizonyos dokumentumokból azóta is két példányt kapunk (egyet S. N. Varga, egyet S. N. Vagar). Így például lányunknak már két betegkártyája is van. Remélem, ez később nem fog nála valami tudathasadásos állapotot előidézni, és adóznia is csak egy személyben kell majd. 

Élet négyesben

Lassan egy hónapja már, hogy Stella lányunk megszületett. Azóta felszedett már majdnem egy kilót, elkezdett mosolyogni, egyre változatosabb hangokat képez, és a fejét is egyre ügyesebben emelgeti. Úgy tűnik, ezúttal is szerencsések voltunk, mivel második gyermekünk is az úgynevezett „jó gyerek” kategóriába tartozik. Trisztánhoz hasonlóan ő is alig sír, szinte csak akkor, ha éhes, sokat és jól alszik és eszik, éber óráit pedig békés, kedélyes szemlélődéssel tölti. 

Mindeközben mi, a család többi része, nagyjából megszoktuk már az új életet két gyerekkel: kialakulni látszik az új rutin, így a blog újraélesztését sem halogathatom tovább. Tehát: milyen is az új élet két gyerekkel? Az ilyenkor elkerülhetetlen alváshiányt leszámítva igazán alapvető változásokat eddig nem tapasztaltunk. Szerencsére Stella néhány napon belül beállt egy ritmusra, ami szerint éjszaka csak egyszer, 1 és 2 óra között eszik, előtte és utána pedig összefüggően alszik 4-5 órát, ami viszonylag elviselhető. Az sem árt, hogy Trisztán kifejezetten jól alszik mostanában: hetek óta egyszer sem riadt fel éjszaka. A kistestvérét nagyon nagy szeretettel és érdeklődéssel fogadta, és eddig nem reagált negatívan az új felállásra, bár időnként kipróbálja, hogy a régi szabályok az új rendszerben is érvényesek-e még. Mindennek, meg a rutinnak köszönhetően sokkal kevésbé vagyunk fáradtak, mint első alkalommal. A legnagyobb veszteség az, hogy mivel igyekszünk minél korábban lefeküdni, pont az a két-három esti óra esik ki az életünkből, amit eddig magunkra, egymásra, illetve olvasásra, blog- és e-mail írásra meg hasonlókra fordítottunk.  

Ami a csecsemőgondozás többi részét illeti: a kéthetes, apáknak járó szülői szabadságom már lejárt ugyan, de ezekben a hetekben jórészt itthon dolgozok, azaz be tudok segíteni, ha nagy szükség van rám, így Ane som olyan fáradt, mint amikor Trisztán volt pici. Röviden: eddig minden várakozásainkon felül alakul – kivéve a hétvégéket, amik eddig elég stresszesre sikerültek. Részben mivel Trisztán szombaton és vasárnap következetesen egy órával hamarabb ébred (aminek okát eddig nem sikerült kitalálnom), és következésképpen már késő délelőtt fáradt és irritált. Ehhez jön még, hogy (apjához hasonlóan) nem viseli jól a strukturálatlan, megszokott rutin nélküli napokat. Magyarul: gyakran unatkozik, ha csak velünk van egész nap, és Stella miatt nem vagyunk olyan aktívak, mint azt megszokta. Azt hiszem, ennek kezelése lesz a következő hetek legnagyobb kihívása.