Életjel

Szolgálati közlemény: a látszattal ellentétben a Skandináv Híradó változatlanul üzemel. Mindössze annyi történt, hogy elmúlt pár hónapban kicsit besűrűsödtek a dolgaim. Új munkahely, két hosszabb külföldi utazás, és mindeközben a doktori disszertációmat is sikerült megvédenem. Ha minden igaz, most egy lazább időszak következik, így júniustól a blog is megújul. Addig is itt egy (jó)pár kép az idei aalborgi karneválról. Én magam sajnos ezúttal lemaradtam az eseményről, de remélem, jövőre én is ismét saját képekkel szolgálhatok.

 

 

A Mikulás Aalborgban

Szombat délután a magyar Mikulás ismét rajta ütött az AMT-s gyerekeken. Tavaly térdig hóban, az idén esőben, szélviharban érkezett, de a zsákja most is tele volt, és a gyerekek ugyanolyan örömmel fogadták.

 

 

 

 

Farsangban

Kérdés: hol találkozhat egy viking harcos Darth Vaderrrel? Válasz: természetesen az Aalborgi Magyarok Társaságnak farsangi ünnepségén, melyet tegnap tartottunk az Önkéntesek Házában. Mintegy 12 gyerek vett részt az eseményen, amely jelmezbemutatóval és körénekléssel indult, hagyományos dán hordóütéssel folytatódott, és szabadtéri játékkal zárult. 

A fenti két jelmezen kívül láttunk még többek között pilótát, bohócot, lovagot, kolumbiai földművest, királylányt és katicabogarat is. Trisztán fiunk már hetekkel korábban eldöntötte, hogy ő Pókember lesz, és mivel éppen volt ilyen jelmez a családban, ezért nem tudtunk megfelelni a rendezők azon kérésének, hogy lehetőleg házilag készült ruhákban szerepeljenek a gyerekek. A mi kreativitásunk így inkább Ane házi sütésű, marcipánnal töltött farsangi fánkjaiban mutatkozott meg.

Augusztus 20. Aalborgban

Több hetes izgatott készülődés és tervezgetés után szombaton végre lezajlott az Aalborgi Magyarok Társaságának (AMT) augusztus 20-i összejövetele. Mivel a Társaság maga is még most szerveződik, egy hete még fogalmunk sem volt, hogy hányan fognak eljönni, ami persze nem könnyítette meg a szervezést. A pesszimisták 30 résztvevőre, a derűlátóbbak 40-re számítottak, így mindenkit meglepett, hogy a végén majdnem hatvanan lettünk. Mint kiderült, az AMT híre futótűzként terjed az itteni magyarok között, és sokan hajlandóak több órát utazni, hogy találkozzanak velünk. 

Az összejövetelről itt bővebben nem írok, hiszen ezt Orsi már megtette a blogján, én pedig az AMT honlapon (ahol több kép is látható). Itt inkább csak néhány személyes megjegyzés. Amikor Gabival pár hónapja elkezdtük szervezni az AMT-t, nekem két konkrét elvárásom volt. Egyrészt szerettem volna, hogy Trisztán fiam rendszeresen találkozzon, játsszon együtt magyar gyerekekkel, másrészt pedig szerettem volna időnként összeülni és magyar vonatkozású dolgokról (filmekről, könyvekről) beszélgetni másokkal. Idővel aztán, ahogy a társaság folyamatosan bővült, és szinte naponta vettünk fel új tagokat, ráeszméltem, hogy ennél jóval többet ki lehet hozni egy ilyen szervezetből. Ha igazán jól csináljuk, akkor egy zárt, befelé forduló, exkluzív klub helyett egy nyitott, dinamikus társasággá válhatunk, akik jó esetben az egész város kulturális életét pozitívan befolyásolhatják. Rendezhetünk például olyan rendezvényeket, koncerteket, kiállításokat, filmfesztivált, amelyek tágabb, nem kizárólag magyar közönséget is vonzanak. Ehhez persze kell egy kisebb, elkötelezett vezetőség, aki mindezt mozgatja, irányítja és aki felkutatja a rendelkezésre álló pénzforrásokat. Egy ilyen csapat toborzása most a legfontosabb feladat. 

Persze mindeközben azért az eredeti célokat sem szabad szem elől téveszteni. Ebből a szempontból is izgatottan vártam, hogy Trisztán, életében először, hogy boldogul majd egy falka magyar gyerekkel. Szerencsére pillanatok alatt kiderült, hogy remekül. Voltak ugyan alkalmi kommunikációs nehézségek (amellett, hogy a többiek mind első nyelvként beszélik a magyart, ő volt az egyik legfiatalabb), de ezeket ügyesen megoldották, és annyira belefeledkeztek a játékba, hogy este úgy kellett hazarángatni a játszótérről. 

A látottak alapján a szeptember elején induló magyar nyelvű játszóházat is nagyon fogja élvezni – feltéve, hogy az énekelendő dalok között ott lesz kedvence, a Megy a gőzös is.

Vikingek között

Amolyan családi hagyomány nálunk, hogy minden év utolsó júniusi hétvégéjén elmegyünk a vikingvásárba (vikingemarked) amelyet a Lindholm Høje nevű vikingkori temető tőszomszédságában tartanak. Ilyenkor nyáron több hasonló esemény is van az országban, sőt egész Skandináviában, de állítólag a mi vásárunk a legnagyobb.

Kapható itt szinte minden, ami valamilyen formában kapcsolatba hozható a vikingekkel, a kardoktól és késektől kezdve ruhadarabokon át az ékszerekig és kancsókig. Van lovasbemutató izlandi pónikkal, népi színjáték, és bemutatót tartanak szigorúan viking kori technikával dolgozó kézművesek is: kovácsok, bőrdíszművesek, ékszerkészítők és fazekasok. Pár éve láttunk egy nagyon alaposan felszerelt ősmagyar-szittya standot is (az elengedhetetlen Hungarista kellékekkel kiegészítve), de ők ezúttal nem jelentek meg.

Különösen érdekes az ú.n. Bayeux-csoport sátra. A csoport néhány mindenre elszánt helyi hölgyből áll, akik a Bayeux-i kárpit pontos másolatának elkészítésén dolgoznak 2000 óta. Év közben alighanem valami poros tornateremben vagy valamelyikük pincéjében varrogathatnak, de ilyenkor június végén előbújnak, és mindenki láthatja, hogy mire jutottak a legutóbbi vásár óta. Az ember csak csodálni tudja az aprólékosságukat. No meg a türelmüket: a legoptimistább becslések szerint is csak 2012-re készülnek el a nagy művel.

Nekem személy szerint azok a sátrak a kedvenceim, amelyekben vikingkori ételeket és italokat lehet kóstolgatni Az utóbbiak közül különösen finom a mjød, amit mézből és vízből erjesztenek élesztő hozzáadásával. Sokak szerint ez volt az emberiség legősibb szeszes itala, és aki megkóstolta, nem igazán érti, mi szükség volt később a sörre vagy a borra.

Bár a sátrak, asztalok között bámészkodni kétségtelenül érdekes dolog, az embernek végig az az érzése, hogy ez az egész nem annyira a látogatókról, mintsem inkább a résztvevő árusokról szól. A vásárt egy csoport lelkes amatőr rendezi, akik a Vikingegruppe Lindholm Høje nevű egyesületbe tömörülnek. Az egyesületnek jelenleg kb. 100 tagja van, és hozzájuk csatlakozik mintegy 200 vendégviking, akik között sok a rendszeresen visszajáró külföldi. Ez a háromszáz ember az, aki évente néhány napig vikinget játszik: sátorban alszik, viking ruhát visel és szabad tűzön főzi a vacsoráját.

Az autentikus viking hangulatot (már persze ha van ilyen egyáltalán) csak egy-egy elővillanó mobiltelefon vagy dizájner-szemüveg zavarja meg. (Engem azonban nem hagy nyugodni a gondolat, hogy néhányan talán főállású vikingek, akik valamikor elkezdték túl komolyan venni ezt az egészet. Ők hétfő reggel nem vedlenek vissza gimnáziumi tanárrá, óvónővé vagy asztalossá, hanem egyszerűen áthurcolkodnak egy csendes norvég fjord mellé vagy valamelyik félreeső svéd erdőbe, és megkezdik a visszaszámlálást a következő vikingvásárig.)

Bár tudom, hogy ez az egész kicsit gagyinak tűnhet, én valahogy nagyon élvezem. A vásár meglepően visszafogottan és ízlésesen van megrendezve: műanyagot alig látni, a kiállított, eladásra kínált termékek nagy része valódi értéket képvisel, és nekem valahogy az is jól esik, ha olyan felnőtteket látok, akik még képesek néhány napra gyerekké válni és gondtalanul játszani. A legközelebbi párhuzam talán Cseh Tamásék nyári indiántáborai lennének a Bakonyban – bár ők valószínűleg nem erjesztett mézet szopogattak esténként.

További képek itt

Szent Iván éj Dániában

Ma van Szent Iván napja, melyet számos más, jórészt feledésbe merült népi ünneppel ellentétben a skandináv és a balti országokban ma is széles körben megünnepelnek. Pontosabban az azt megelőző éjszakát (dánul: sankthansaften), mely a skandináv ünnepkör egyik legfontosabb eseménye. A karácsonyhoz hasonlóan a Szent Iván nap, illetve éj is ősi, kereszténység előtti pogány természeti ünnep lehetett, amit aztán a keresztény teológusok új tartalommal töltöttek meg. Az egyházi ünnepkörben Keresztelő Szent János születésnapját (és egyben névnapját) ünneplik ezen a napon. (A magyar nyelvben a János – Iván változás annak a nyomát őrzi, hogy a liturgia szókincsének jelentős részét a szláv nyelvekből vettük át). Szent Iván éj azonban Európa legtöbb országában nem csak az egyházi, hanem a népi vallásosságban is fontos szerepet játszott.

Általánosan (így Magyarországon is) elterjedt volt a tűzrakás gyakorlata, népi színjátékok rendezése, valamint különféle szerelmi és jóslási praktikák űzése. Skandináv hiedelmek szerint a szent források vizének ekkor különösen erős a gyógyító ereje, mint ahogy a gyógynövényeké is, és a boszorkányok is ekkor a legaktívabbak. Nem is csoda, hogy a boszorkányok szorosan összekapcsolódnak a Szent Iván éjjel. Sokak szerint a tűzgyújtás eredeti célja a boszorkányok (valamint az ártó szellemek) elriasztása, távol tartása volt, és manapság gyakran égetnek boszorkánynak öltöztetett bábukat a Szent Iván éji máglyán.

A Szent Iván éjnek a népi időjóslásban is kitüntetett szerepe volt. Az egyik hiedelem szerint például ha ekkor esik az eső, akkor az elkövetkező hat héten el sem áll. Napjainkban a legtöbb önkormányzat, klub, egyesület rendez Szent-Iván éji ünnepséget: itt Aalborgban például legalább 15-20 különféle Szent-Iván éji esemény közül választhatott tegnap az, aki éppen nem a Németország-Ghána focimeccset nézte a tévében. Ezek a rendezvények általában egy ünnepi beszéddel indulnak, amit a máglya meggyújtása követ, miközben a jelenlévők a Midsommervisen című megzenésített Holger Drachmann verset éneklik. Van bőven enni- és innivaló is, és az ünnepség nem ritkán éjfél után ér véget.

Ez persze azt is jelenti, hogy a Szent Iván éj nem kifejezetten kisgyerek-barát esemény. A legtöbb helyen leghamarabb este 8-kor lobban fel a máglya, olyankor meg ugye egy 2-3 éves gyereknek már ágyban a helye. Ezért mi az idén a Trisztán unokatestvéreivel házi Szent Iván délutánt rendeztünk, grillezéssel és szabad téri kenyérsütéssel. Sajnos az előkészületek zűrzavarában a fényképezőgépem memóriakártyája otthon maradt, így ezúttal a más tollaival, az interneten talált képekkel kell ékeskednem. Ez persze talán nem is baj, hiszen a tipikus dán Szent Iván éj hangulatát ezek sokkal jobban adják vissza.

Lóvásárban

Az Aalborgtól 15 kilométerre északra fekvő Hjallerup-ban ma ért véget a legendás négynapos lóvásár, amelyet 1744 óta minden évben megrendeznek. A vásár, amely Észak-Európa legnagyobbja, és amelyet minden dán ismer, egészen a huszadik század közepéig óriási jelentőséggel bírt a környék gazdasági és kulturális életében. Egy helyi szólás szerint három szent ünnep létezett Észak-Jütlandon: a Karácsony, a Húsvét és a hjallerup-i vásár.

A vásár az 1930-50 közötti években élte a fénykorát; ekkor gyakran 20 000 lovat is vásárra vittek itt. A motorizáció terjedésével és a mezőgazdaság szerepének csökkenésével párhuzamosan persze a lovak gazdasági jelentősége is drasztikusan visszaesett. Manapság jó évnek számít, ha 1400 állatot hoznak eladni. Mindez azonban nem vezetett a vásár elhalásához, mert a lovak helyét fokozatosan más termékek vették át. Kapható itt mindenféle háziállat, régiség, kézműves- és iparművészeti termék, a valóban értékes termékektől az arcpirító bóvliig, játékautomatákkal és gigantikus sörsátrakkal megtűzdelve.

Van itt hagyományos vásári istentisztelet, koncertek, lovasbemutatók, kutyaverseny és sok más többé-kevésbé színvonalas rendezvény. Nagyjából az ecseri piac, a debreceni Mihály-napi vásár és egy hagyományos magyar falusi búcsú keverékét kell elképzelni. A több százezer látogató többsége persze csak nézelődni jár Hjallerup-ba (tökéletesen eldugaszolva ezzel a környék útjait), ám csakúgy, mint a régi magyar vásárokon, búcsúkon, itt is a program elengedhetetlen része a tömegverekedés, amire az érintettek nem ritkán egész évben készülnek. Az idén sem volt ez másként: néhány tucat látogató már első éjszaka egymásnak esett, és a rendőrség csak komoly tartalékok bevetésével tudott úrrá lenni a helyzeten.

Én péntek délután látogattam ki Trisztánnal, és valószínűleg a vásár egyik legcsendesebb időszakát kaptuk el. A vásári bódék között csak pár százan lézengtek, és a vurstli gépein is alig ült valaki. Ezért aztán a képek nem adják vissza az egész hangulatát – no meg kutya nehéz úgy fényképezni, ha a Trisztán kezét kell minden második ló szájából kihúzgálni. Fényképészetileg sokkal érdekesebb lett volna úgy este 8 után kimenni, és persze egyedül, de hát olyankor egy családapának már otthon a helye.

Karnevál

Tegnap volt az idei aalborgi karnevál (amiről tavaly már részletesebben írtam). Emlékeztetőül, címszavakban: Észak-Európa legnagyobb karneválja, rengeteg alkohol, színes kosztümök, ricsaj, alkohol, leírhatatlan mennyiségű szemét, vadvizelők, jókedv (kezdődő másnapossággal keveredve), alkohol.

Én az idén is fényképésznek öltöztem – bár így utólag lehet hogy jobban járok, ha egy ördög-, tengerész- vagy rendőrlány-kosztümöt öltök magamra. A fényképezésnek ugyanis (legalábbis számomra) ez a legnehezebb műfaja. Egyrészt minden hihetetlenül gyorsan zajlik, azaz nincs idő pepecselni, töprengeni, mert mindenről lemarad az ember.

Másrészt a fényképésznek minimális behatása van a kompozícióra: ilyen közegben aligha lehet megkérni valakit, hogy másszon ki a képből, húzódjon közelebb valakihez, vagy éppen álljon egy kedvezőbb háttér elé.

A legnagyobb probléma azonban pszichológiai. Ahhoz, hogy valaki idegen embereket fényképezzen, gyakran elég közelről), le kell győzni egy nagyfokú természetes gátlást. Ezt én még csak lassan tanulom, bár az idén már érezhetően könnyebben ment. Segít, ha az ember mosolyog, engedélyt kér, esetleg szóba elegyedik az áldozattal, ami ebben a közegben megint csak kicsit nehézkes. Na, de talán ennyi magyarázkodás elég is. Itt egy pár kép a tegnapi termésből, a többi pedig itt látható.

Télvégi örömök

Elnézést a pár hetes szünetért. Egyrészt gőzerővel vizsgáztattam az egyetemen, másrészt van egy másik határidős munkám, ami miatt kevesebb időm volt mással foglalkozni. Ráadásul Trisztánnal együtt átestem a nálunk már hagyományosnak számító januári hörghuruton, ami szintén nem kedvezett a blogírásnak. No meg ezektől eltekintve sem történt sok említésre méltó esemény az elmúlt pár hétben. Ami leginkább leköti a dánokat az a szokatlanul hideg tél. Az idén eddig két nap volt fagypont fölött a hőmérséklet, így a múltkor lehullott hó nagy része megvan még, bár már kevésbé szikrázik a napfényben.

Tegnap el is mentünk szánkózni a Trisztán unokatestvéreivel, de mivel a lesiklást a kicsik egyáltalán nem élvezték, egy alapos gyalogtúrává fajult el a dolog. Érdekes, hogy a gyerekeket gyakran olyan dolgok kötik le, amit a felnőttek teljesen érdektelennek tartanak. Ez esetben az üres szánkó vontatása jelentette az elérhető boldogság maximumát, míg a valódi szánkózás mindhármukat teljesen hidegen hagyta. De hasonlóan jártunk a farsanggal is.

Mivel tegnap volt farsang vasárnap (aminek a dániai lefolyásáról tavaly már írtam), és a gyerekek az idén voltak először képesek valamennyire felfogni, hogy miről van szó, mi is szerveztünk is egy hordóverést az unoka- és másodunoka-testvérekkel. Azonban a kritikus pillanatban, amikor már mindenki fel volt sorakozva jelmezben, bottal a kézben, Trisztán váratlanul talált egy mentőautót a sarokban. Ez annyira lekötötte, hogy lemaradt az egészről; mire visszatért, a hordó már romokban hevert. Az viszont egyértelmű volt, hogy az összes gyerek közül ő szórakozott a legjobban.

Hát kb. ennyi ezúttal. Márciustól majd valószínűleg felelevenedik a blog is, mivel 5 hét múlva megint megyünk Amerikába. Wisconsin mellett ezúttal öt nap Texas is szerepel a programon, ami minden bizonnyal jobban megihlet majd, mint az elmúlt hetek tél végi tespedtsége.

Ürdüng

Érdekes nap a mai errefelé: Dániában ma van az Ördög születésnapja (Fandens fødselsdag) - pontosabban az egyik. Neki ugyanis az egyszerű halandókkal ellentétben kettő jutott: június 11-e és december 11-e. Ezek nem igazi jeles napok, hiszen igazi népszokás nem fűződik hozzájuk; "megünneplésük” manapság jórészt abban merül ki, hogy az emberek úton-útfélen emlegetik ("Na, ma van az ördög születésnapja”). Délutánra kicsit ráun az ember.

És hogy mi köze van a gonosznak ehhez a két naphoz? Régen ilyenkor kellett az adósoknak egy összegben kifizetniük az esedékes féléves kamatokat, illetve, ha lejárt, visszafizetniük a kölcsönt. Ezt persze kevesen élték meg különösebb ünneplésre okot adó alkalomként, a „fölöslegesen” kiadott pénzt pedig az ördögnek adott ajándéknak tekintették.

Ha már az ördögnél tartunk, a vele kapcsolatos szólások, kifejezések errefelé is központi szerepet játszanak a káromkodáskultúrában. Érdekes módon azonban az olyan, nálunk teljesen ártalmatlan kifejezések, mint például „az ördögbe is”, Dániában igen erősnek számítanak, és ritkán hangzanak el tévében-rádióban. Ez is jelzi, hogy az egykor bigottan vallásos protestáns Skandináviában nem is olyan régen az ördögre (a boszorkányokkal egyetemben) mint valósan létező lényre tekintettek, és tényleg hittek benne, hogy ha emlegetik, meg is jelenik.

A nagy számú dán ördögös szólás közül egyébként nekem az alábbi négy a személyes kedvencem:
(1) Ha valaki akadozva, körülményesen olvas egy szöveget, akkor úgy olvassa, mint ördög a Bibliát. (Ugyanezt mondják arra is, aki szándékosan félreértelmez, félremagyaráz egy szöveget).
(2) Ha valaki gyorsan fut, illetve kapkod, annak az ördög jár a sarkában.
(3) Akinek be nem áll a szája, az az ördög fülét is lebeszéli.
(4) Van olyan is, aki az előtt kel, hogy az ördög cipőt húzna – azaz igen korán.

Ez utóbbi szokásnak egyébként Trisztán is sokáig lelkes követője volt, bár mostanára kicsit javulni látszik a helyzet.

No de ennyi ördög elég is egy bejegyzésbe. Annál is inkább, mert mennem kell: valami furcsa kapirgálást hallok a konyhából, és mintha fanyar kénszag is terjengene a lakásban.

Alkotmányosan

Újabb nevezetes naphoz érkeztünk a dán világi ünnepkörben: ma van az Alkotmány Napja (Grundlovsdag). Minden évben június 5-én ünneplik ugyanis, hogy VII. Frederik király 1849-ben ezen a napon „adományozta” az ország első alaptörvényét. Az Alkotmány napja az a dán ünnep, amely leginkább hasonlít a magyar állami vagy nemzeti ünnepekhez, bár Dániában ilyenek hivatalosan nincsenek. Ráadásul 1977 óta még csak nem is hivatalos munkaszüneti nap a június 5-e, bár sokan csak déli 12 óráig dolgoznak - már amennyiben ezt a kollektív szerződésük lehetővé teszi. Leginkább talán a politikai beszédek napja a mai. Ilyenkor ugyanis minden párt és minden jelentősebb politikus népgyűlést tart (lehetőleg a szabadban), ahol felvázolja mind a napi politikával, mind pedig a dán társadalom jövőjével kapcsolatos elképzeléseit. Ezek persze nem igazán hoznak lázba senkit, úgyhogy ha valaki igazán fergeteges, mindent elsöprő alkotmánynapi ünneplésre vágyik, annak érdemes május 17-én Norvégiába látogatni. De ez inkább a norvég témájú blogokra tartozik.

A dán alaptörvényre visszatérve: nekünk magyaroknak talán érdekes lehet, hogy a dán alkotmányt még a magyarhoz viszonyítva is igen macerás megváltoztatni. A folyamat, amely akár évekig is eltarthat, röviden így néz ki:

Első lépésben a parlament egyszerű többséggel megszavazza a tervbe vett alkotmánymódosítást. Ezután a javaslatot a következő általános választások után összeülő új parlamentnek is jóvá kell hagynia. Ám a változtatás még ekkor sem lép életbe; ehhez ugyanis az is szükséges, hogy egy népszavazáson a szavazásra jogosultak (tehát nem a ténylegesen szavazók !) legalább negyven százaléka igennel szavazzon rá. (Ez a megkötés csak erre a speciális népszavazásra vonatkozik; más népszavazásokon elég a feles többség.)

Nem is csoda, hogy a dán alkotmánymódosítás ritka, mint a fehér holló. 1849 óta eddig csak hatszor került rá sor, legutóbb 1953-ban. Ekkor vezették be a nők trónöröklési jogát, amely lehetővé tette a ma is uralkodó II. Margit 1972-es trónra lépését. Ugyancsak az 1953-as alkotmánymódosítás törölte el a parlament felsőházát (Landstinget), egykamarássá téve a törvényhozást. Ezt megelőzően ugyancsak jelentős volt az 1915-ös alkotmánymódosítás is, amely a nők választójogát vezette be.

A procedurális akadályok mellett a másik ok, amiért a dánok nem nagyon piszkálnak az alkotmányhoz az az, hogy igazán nem sok minden van benne. Klasszikus alaptörvényként legfontosabb feladata az alapvető emberi és polgári jogok garantálása, amelyeket persze egyetlen politikai erő sem von kétségbe. Ezek közé tartozik a szólás- és gyülekezési szabadság, a magántulajdon védelme, valamint hogy senkit nem lehet érvényes bírói végzés nélkül 24 óránál tovább fogva tartani. Ezeken túlmenően az alaptörvény elsősorban az uralkodó és a parlament viszonyát szabályozza, bevezetve (a korábbi abszolút monarchiával szemben) a korlátozott vagy parlamentáris monarchiát, azaz különválasztva a három hatalmi ágat.

A fentiek következménye, hogy a dán alaptörvény szövege sok tekintetben változatlanul a 160 évvel ezelőtti viszonyokat tükrözi. Kimondja például, hogy a végrehajtó hatalmat az uralkodó gyakorolja; ő nevezi ki a miniszterelnököt és a minisztereket. Ez persze mára teljesen formálissá vált, és abban merül ki, hogy ceremoniálisan kezet ráz az új miniszterekkel és kötelezően aláírja az új törvényeket. További archaikus vonása az alkotmánynak, hogy meg sem említi, hogy Dánia független, demokratikus ország, mint ahogy politikai pártokról sincs szó a szövegben.

A kevés alkotmánymódosítás egyike egyébként érdekes módon éppen napjainkban zajlik. Ez megint csak a trónöröklést szabályozza, e téren is bevezetve a nők teljes egyenjogúságát. Jelenleg ugyanis hercegnő csak akkor örökölheti a trónt, ha a családban nincs egyenes ági férfi utód. Más szóval, egy másodszülött fiú vagy akár egy nagybácsi is megelőzi egy elsőszülött lányt a trónöröklési rendben. Az új szabályozás az elsőszülöttséget tenné meg egyetlen kritériumnak, nemtől függetlenül.

A javaslat simán vette az első két akadályt: mind a korábbi, mind a jelenlegi parlament egyhangúlag megszavazta, és a közvéleményben is sokáig jelentős támogatást élvezett. Ezért aztán puszta formaságnak tűnt, hogy a június hetedikei EU-parlamenti szavazással párhuzamosan sorra kerülő referendumon a választópolgárok szükséges 40 százaléka is áldását adja a törvénymódosításra. Ám az ügyben a napokban hirtelen váratlan fordulat állt be. Pontosan nem tisztázott okokból a javaslat társadalmi támogatottsága hirtelen 12 %-kal csökkent. Bár az 'igen' hívei még így is nagy többségben vannak, a várható viszonylag alacsony részvétellel kombinálva a támogatottság csökkenése könnyen kivégezheti az alkotmánymódosítási kísérletet, azaz a dán hercegek és hercegnők egyenjogúsága tovább várat magára.

Imanap

Nagy nap a mai Dániában, legalábbis ami a nevét illeti: ma van ugyanis a Nagy Imanap (store bededag), amely minden évben a Húsvét utáni negyedik péntekre esik és szigorúan betartott általános munkaszüneti nap. A kevés, máig is fennmaradt régi egyházi ünnepek egyike ez, amelyet még 1686-ban vezetett be V. Keresztély király (Christian den femte) egyik rendelete. Elsődleges célja az ima, a csendes fohászkodás volt. Ennek megfelelően tilos volt e napon mindenfajta munka, mulatozás, játék, sőt még az utazás is. E helyett a legtöbb templomban három-négy istentiszteletet is tartottak, amiken tanácsos volt mindenkinek részt venni.

Az Imanaphoz hasonló legtöbb jeles nap nem élte túl az 1770-es nagy ünnepnap-reformot, amely a protestáns, munka-központú etika szellemében alaposan megritkította a munkaszüneti napok számát. Főleg a középkori, katolikus eredetű ünnepnapok estek a reform áldozatává. Ekkortól vált például munkanappá a Háromkirályok napja, a Márton nap, illetve a Gyertyaszentelő Boldogasszony napja. Valamilyen okból azonban a Nagy Imanapnak megkegyelmeztek - talán éppen azért, mert nem kötődött egyetlen katolikus szenthez sem.

Az Imanapot régen a megelőző napszálltakor harangszó vezette be. Ez adott jelet a kocsmák, fogadók bezárására, amivel azt kívánták elérni, hogy másnap reggel mindenki kipihenten (és természetesen józanon) menjen a templomba. Napjainkra persze a Nagy Imanaphoz eredetileg kapcsolódó legtöbb népszokás már régen feledésbe ment. Így aligha kerül már sor a hagyományos, termékenységi hiedelmekhez kötődő határbejárásra, amiben régen a falu apraja-nagyja részt vett. Az a szokás is a múlté már, hogy ezen a napon a magukra valamit is adó koppenhágai polgárok sétát tettek a város sáncain (lásd a fenti képet)– annál is inkább, mert mára a sáncoknak is alig maradt nyoma.

Az egyetlen napjainkban is élő szokás gasztronómiai eredetű: a nagyméretű, fehér búzalisztből készült, foszlós péksütemény, a hvede fogyasztása. Mivel ezen a napon, sőt az azt megelőző és követő éjszakán is szigorúan tilos volt dolgozni, ezeket a pékek (akiknek egyébként egész évben ez volt az egyetlen teljes szabadnapjuk) még előző nap megsütötték. És azért csinálták őket jó nagyra, hogy kitartsanak az ünnep végéig.

És hogy manapság az alacsony rosttartalmú, üres kalóriákban gazdag zsemlék majszolásán kívül hogyan ünnepelnek a dánok? A rövid válasz az, hogy leginkább sehogy, imával pedig végképpen nem. Mint már korábban írtam, a dán a világ egyik legkevésbé vallásos társadalma, ahonnan az egyházi ünnepek mára szinte teljesen kiszorultak. Az ilyenkor régen kötelező józanság is a múlté már, mint azt a felső szomszédainktól múlt éjjel leszűrődő zajok is alátámasztották. A legtöbb dán ilyenkor a kertjében vagy nyaralójában tüsténkedik, esetleg kirándulni megy (az idén esőben és viharos szélben). Sokan pedig a hétvégén esedékes konfirmálásokra készülődnek, amelyeknek itt hatalmas jelentősége van. (Erről majd legközelebb, hiszen mi az idén sem maradunk ki a jóból).

Én a magam részéről, jó evangélikushoz híven, munkával hirdetem az Úr dicsőségét, bár lehet, hogy a pékségbe azért leballagok egy gyerekfej nagyságú zsömléért. Ma már ugyanis a nyelvészeken kívül a dán pékek sem pihennek az Imanapon.

Farsang III - Vigasságok

Remélhetőleg mindenki kiheverte macska- és libafarsang borzalmait, és készen áll egy pár további farsangi érdekességre. Ezek jórészt a farsanghétfőhöz, azaz a mai naphoz kötődnek. Az illusztációul szolgáló képeket még szombaton csináltam egy utcai farsangon itt a közelben, és a múltkor leírt hordóverést ábrázolják - a macskamentes fajtából.

Farsanghétfő

Fastelavn eredeti jelentése "az ünnep előtti nap", ami arra utal, hogy a hagyományos dán paraszti társadalomban a farsanghétfő volt a farsang csúcspontja. Ekkor került sor a hagyományos karneváli felvonulásra, amelynek során a legények színes jelmezekbe öltözve végiglátogatták a falu összes házát, hogy adományokat gyűjtsenek egy közös vacsorára. Ennek során különféle csínytevésekkel tréfálták meg az ott lakókat, elsősorban persze a lányokat. Szokás volt különféle össznépi játékokat, például nemek közötti futó- és akadályversenyt is tartani.

A farsanghétfő mára praktikus okokból szinte teljesen kiment a divatból, kivéve az iskolákat, ahol általában ekkor tartják a hordóütést (mivel a tanárok itt sem szeretnek vasárnap dolgozni ). A hagyományos karneváli felvonulás is tovább él még sok helyen, igaz már csak a gyerekek körében. Ők ezen a napon jelmezbe öltözve bejárják a környéket, miközben egy farsangi dalt énekelnek, és pénzt gyűjtenek farsangi fánkra. Tegnap egy ilyen szabadcsapatnak Orsinál mi is áldozatul estünk. A magyar ünnepkörben ennek a szokásnak egyébként legközelebbi megfelelője a Balázs napi (február 3.) vagy Gergely napi (március 12.) köszöntés, amikor a tanulók jelmezesen vonultak fel, és adományokat gyűjtöttek.

Virgácsozás
Szintén fontos szokás volt régen a farsangi virgácsozás (fastelavnsris). Ez egy középkori termékenységi szertartásra nyúlik vissza, amelynek "áldozatai" eladósorban lévő lányok és gyermektelen asszonyok voltak. Mint a macskaütés vagy a farsangi felvonulás, később ez a felnőtt szokás is átalakult, és a gyerekek körében maradt fent napjainkig. Menete a következő:

A virgácsozást megelőző este a szülők levágtak, majd titokban szalagokkal, édességgel feldíszítettek egy nyaláb nyírfavesszőt, amit aztán lefekvés után a gyerekek ágya mellé tettek. A gyerekek aztán reggel ezzel csapkodták meg a még alvó szülők dunnáját, miközben egy dalt énekeltek, amelyben további édességet, illetve fánkot követeltek. Ez a szokás is él még sok helyen, például (legalább is pár évvel ezelőttig) az Ane családjában, bár sokan már nem maguk készítik, hanem boltban veszik a virgácsot.

Fehér kedd

A Húshagyó kedd hagyományosan már átmenetet képezett a farsangból a böjtbe. Ezen a napon volt szabad utoljára húst és zsiradékot fogyasztani, így mindenki felhasználta a még a kamrában lévő, ám hamarosan tiltottá váló élelmiszereket. A dán nyelvben a nap elnevezése hvid tirsdag, ami fehér keddet jelent. Ez arra utal, hogy a legtöbb helyen szokás volt ezen a napon fehér színű, jórészt tejtermékeken alapuló ételeket (is) enni.