Dánok Londonban

Magyarországhoz hasonlóan Dániában is kellemes meglepetést és nagy örömöt okozott az ország sportolóinak szereplése a tegnap véget ért londoni olimpián. A dán olimpikonok összesen kilenc éremmel tértek haza, amelyek közül kettő volt arany, négy ezüst, három pedig bronz. Ez a szereplés 1948 óta a legjobb; az akkori, szintén londoni olimpián 20 érmet nyertek a dánok. 

Jelenleg errefelé is nagy vita zajlik arról, hogy pontosan hová sorolható a dán teljesítmény a résztvevő országok versenyében. Ami az abszolút sorrendet illeti, a dánok 29.-ek lettek, amire mindenki nagyon büszke. Sokkal kedvezőbb persze a kép, ha a szereplést az ország lélekszámához viszonyítjuk. Erre különféle számítási módszerek léteznek, amelyek mindegyike az első tízbe rangsorolja Dániát. Ám ami a dánoknak talán a legfontosabb az az, hogy sikerült megelőzniük szomszédjaikat és egyben legnagyobb riválisaikat. Norvégia ugyanis csak 35.-ik, Svédország pedig 37. lett az éremtáblázaton.

Dán színekben összesen 117 sportoló vett részt az olimpián, a megrendezett 302 versenyszámból 80-ban. Legeredményesebben az evezősök szerepeltek, akik mindhárom éremből egyet nyertek. Az összképet árnyalja valamelyest, hogy a legendás Aranynégyes (Guldfireren) ezúttal csak harmadikként ért célba. A név a férfi kormányos nélküli négyesre utal, amely 1994 és 2004 között két olimpiai aranyat, egy bronzot, valamint számos Európa- és Világbajnokságot nyert. Az férfi kormányos nélküli kettes mellett a másik aranyat egy szinte ismeretlen 20 éves fiatalember, Lasse Norman Hansen nyerte pályakerékpározásban (annak is az omnium nevű versenyszámában). 

Már az eddigi felsorolás is sejteti, hogy Dánia hagyományosan elsősorban a viszonylag kevés nézőt vonzó sportágakban jeleskedik az olimpiákon, ami persze semmit sem von le a sportolók teljesítményéből. A már említett pályakerékpározáson és evezésen kívül további három sportágban, tollaslabdában, vitorlázásban és sportlövészetben születtek még dán érmek.

Lasse Norman Hansen, az egyik dán aranyérmes. Fotó: Odd Andersen

Persze ahogy ilyenkor lenni szokott, az olimpia a dánoknak is számos csalódást. Ezúttal sem szakadt meg például a nagy hagyományokkal rendelkező dán női kézilabdázók immár nyolcadik éve tartó vesszőfutása. Az igen népszerű nemzeti válogatott, amely a világon egyedülálló módon 1996 és 2004 között zsinórban három olimpiát nyert, a 2004-es olimpiai döntő óta egyetlen jelentősebb nemzetközi tornát sem nyert. Ezúttal ismét a nagy mumus, a későbbi olimpiai bajnok Norvégia búcsúztatta őket, még a csoportkörben. 

Az utóbbi évek eredménytelensége után ez persze nem okozott nagyobb meglepetést. Annál nagyobb sokként érte Dániát a férfi kézilabdázók gyenge szereplése. Ők Európa-bajnokként és világbajnoki ezüstérmesként érkeztek Londonba, ám ezúttal a várakozásokat jóval alulmúlva már a legjobb négy közé sem sikerült bekerülniük. 

Szintén csalódást okozott a dán úszók szereplése. A 800 méteres női gyorsúszás világbajnokától, a legutóbbi olimpián bronzérmes Lotte Friis-től a legtöbben érmet vártak, ám végül csak ötödikként csapott a célba, és nem került fel a dobogóra a többi dán úszócsillag egyike sem.

Ahány nyelv...

In English, please

Az általánosan elterjedt vélekedés szerint "minden dán tud angolul". Noha ez nagyjából valóban így van - én az elmúlt 10 évben legfeljebb öt dánnal találkoztam, aki egyáltalán nem volt képes vagy hajlandó még elemi szinten sem megnyilvánulni angolul - a helyzet kevésbé imponáló, ha a dánok nyelvtudását egyéb idegen nyelvek esetében vizsgáljuk. Az Európai Bizottság nemrégiben közzétett vizsgálata legalábbis meglehetősen aggasztó képet mutat. E szerint azon dánok aránya, akik kommunikációs szinten képesek használni egy második idegen nyelvet, 2005 óta nyolc százalékkal, 58 százalékra csökkent. A hanyatlás elsősorban az európai nyelveket érinti: míg a kínai, arab és japán nyelv egyre nagyobb népszerűséget élvez (amit többek között az egyetemi jelentkezési statisztikák is mutatnak), addig rohamosan csökken az érdeklődés a német, az olasz, a francia és az orosz nyelv iránt. Mindez persze relatív, hiszen  az 58 százalék még mindig jóval magasabb az Európai Unió 25 százalékos átlagánál, de egyre több gazdasági szakember és nyelvész hívja fel a figyelmet a "kis" nyelvek visszaszorulásából fakadó potenciális hátrányokra. 

Nem elég az angol?

A dán nemzeti össztermék több mint 50 százaléka származik exportból, mely konzervatív becslések szerint is legalább 700.000 munkahelyet biztosít az országban. Sokak szerint ennek fenntartása, illetve új piacok meghódítása hosszú távon elképzelhetetlen a külországokban beszélt nyelvek alapos ismerete nélkül. A szakértők rámutatnak, hogy, a közhiedelemmel ellentétben, nem minden üzleti tárgyalás bonyolítható le sikeresen angolul. Egyrészt komoly előnyt jelenthet, ha egy dán üzletember tárgyalópartnerével annak anyanyelvén képes társalogni. Ennél is fontosabb azonban, hogy korántsem garantált, hogy az asztal másik oldalán ülő kínai, japán, koreai vagy orosz fél is tárgyalási szinten beszél angolul. Ez azért is problémás, mert a dán export mindössze 20 százaléka irányul olyan országokba, ahol az angol a hivatalos nyelv.    

Mit tehetünk?

A fent vázolt  negatív tendencia immár a dán kormány figyelmét is felkeltette. Az oktatási minisztérium által életre hívott munkacsoport a közelmúltban készítette el végleges jelentését, amely 42 konkrét ajánlást tartalmaz az idegen nyelvek propagálására. Többek között javasolják, hogy az általános iskolában már az 1.osztálytól kezdve legyen kötelező az angol, melyhez a 3. (legkésőbb pedig az 5.) osztálytól egy másik, szintén kötelező idegen nyelv csatlakozna. A jelenlegi rendszerben a kisiskolások a 3. vagy 4. osztályban kezdenek ismerkedni az angollal, míg a második kötelező idegen nyelv (német vagy francia) csak a 7. vagy 8. osztályban jelenik meg.  

Nem tegnap kezdődött

A második idegen nyelv visszaszorulása egyébként egy hosszabb, meglehetősen összetett folyamat eredménye. 1990-es oktatási reformig például a német nyelv az angollal egyenrangú volt az általános iskolákban: mindkettőt azonos óraszámban tanították, természetesen kötelező jelleggel. Akkoriban tehát  elképzelhetetlen volt, hogy valaki úgy kerüljön ki az oktatási rendszerből, hogy a legelemibb ismereteket elsajátította volna a legnagyobb szomszédos nyelvből. A 2005-ös gimnáziumi reform aztán tovább rontott a helyzeten. Attól kezdve a nyelvi tárgyak (az angol kivételével) kötelezőből választhatóvá váltak, és a rájuk fordított óraszám is csökkent, az "elég az angol" filozófiájának jegyében. Elsősorban ez utóbbi változás vezetett a második (harmadik, negyedik stb.)  idegen nyelvet beszélők rohamos hanyatlásához, amely miatt most egyre többen emelik fel a szavukat.   

Munkás hétköznapok

A dán királynő trónra lépésének negyvenedik évfordulója kapcsán (amelyről én is írtam) nemcsak a királyi házat méltató, hanem az azzal szemben kritikus hangok is felerősödtek az elmúlt hetekben. A bírálatok jelentős része Frederik trónörökösre irányul, akit sokan szociális érzéketlenséggel és - nincs jobb szó rá - lustasággal vádolnak. Ezen kritikákat talán Kjeld Koplev televíziós személyiség egyik vitacikke fogalmazta meg legélesebben. A cikkben Koplev gyakorlatilag éretlen, hedonista playboyként írja le a trónörököst (és feleségét), aki nagyjából negyven napot dolgozik évente.

Munka vagy szórakozás? Fotó: Scanpix

Ez az információ kisebb felzúdulást keltett a dán közéletben, és a cikk megjelenése óta szinte naponta hivatkoznak rá az írott és az elektronikus sajtóban. A dán rádió Detektor c. műsora azonban a minap alaposabban is utána járt a dolognak, és egészen más eredményre jutott. A trónörökös stábjától kikérte Frederik 2010-es hivatalos naptárát, és az abban szereplő bejegyzésekből kiszámította, hogy a dán trón várományosa abban az évben összesen 136 napot dolgozott. Pontosabban napon, hiszen a hivatalos elfoglaltságok némelyike csupán egy-két órát vett igénybe. Nincs tehát alapja annak az állításnak, hogy Frederik mindössze negyven napot töltene munkával évente. Azt persze nem tudhatjuk, hogy egy év adatai mennyire reprezentatívak. Frederiknek például éppen a kérdéses évben, 2010-ben születtek ikrei, ami miatt feltehetően a szokásosnál több időt töltött családja körében.

Munkában. Fotó: Thomas Arnbo

Igaz viszont, hogy a 136 munkanap némelyike olyan tevékenységgel telt (pl. a focivébén a dán válogatott meccseinek végignézése a díszpáholyból vagy vitorlásverseny a Csendes óceánon), amit egy átlagember aligha sorolna a munka kategóriájába. A trónörökös pártolói ugyanakkor rámutatnak arra, hogy Frederik esetében nem lehet éles határt szabni a munkaidő és a szabadidő között, hiszen minden alkalommal, amikor a nyilvánosság előtt megjelenik, Dániát képviseli. Más szóval: állandóan szerepelnie kell, tehát egy koronahercegtől elvárható módon kell öltözködnie, viselkednie, és például egy futballmeccsen is fontos megbeszéléseket folytat a körülötte ülőkkel. Akárhogyan tekintünk is a trónörökösi munkakörre, aligha tévedünk, ha feltételezzük, hogy sokan szívesen cserélnének vele munkahelyet - főleg ha az évi 17,8 millió koronás (több mint 700 millió forintos) fizetést is figyelembe vesszük.

Minek nevezzelek?

Mivel korábban többször is foglalkoztam itt a dán névadási szokásokkal, talán nem érdektelen közölni a dán Statisztikai Hivatal által frissen közzétett listát azokról a keresztnevekről, amelyek a legnépszerűbbek voltak a tavalyi évben.

Lánynevek: 

1. Emma
2. Isabella
3. Laura
4. Ida
5. Clara
6. Sofie
7. Mathilde
8. Freja
9. Anna
10. Sofia

Fiúnevek:

1. William
2. Oliver
3. Noah
4. Emil
5. Victor
6. Frederik
7. Magnus
8. Mathias
9. Mikkel
10. Lucas

A népszerűség ebben az esetben azt jelenti, hogy 2011 első félévében ezeket a neveket kapták leggyakrabban az újszülöttek. Konkrétan: az adott periódusban 296 Emmával és 358 Williammal gazdagodott az ország lakossága. Ami a "mi" neveinket illeti: Tristan 44-ik volt a listán (108 gyerek kapta ezt a nevet), míg Stella nem szerepelt az 50 leggyakoribb név között. 

Érdekes képet kapunk, ha összehasonlítjuk az éppen divatos neveket (fent) a leggyakoribb keresztnevek listájával:

1. Anne (47.466)
2. Kirsten (45.268)
3. Hanne (40.595)
4. Mette (39.225)
5. Anna (36.001)
6. Helle (34.665)
7. Susanne (31.949)
8. Lene (31.617)
9. Maria (28.183)
10. Karen (28.063)

1. Jens (50.697)
2. Peter (50.336)
3. Lars (46.209)
4. Michael (45.617)
5. Henrik (43.258)
6. Søren (42.498)
7. Thomas (42.258)
8. Niels (40.048)
9. Jan (39.639)
10. Jørgen (38.145)

A két (azaz kétszer két) listát összevetve kitűnik, hogy a gyakori nevek egyáltalán nem népszerűek e pillanatban: csupán egyetlen olyan nevet találunk (Anna), amelyet annak ellenére is előszeretettel választottak tavaly a szülők, hogy a név viszonylag gyakori. 

Végezetül érdemes megemlíteni, hogy a keresztnév-családnév kombinációk közül férfiaknál a (roppant kreatív) Jens Jensen (3847 személy), míg a nőknél a Kirsten Jensen (2473) a leggyakoribb e pillanatban. 

Királynő élőben

Holnap, január 11-én este tévétörténeti szempontból rendkívüli eseménynek lehet részese az a feltehetően több milliónyi dán, aki este 8-kor a TV2-őt választja kikapcsolódásul: a dán királynő életében először ad majd élő tévéinterjút. Noha az uralkodó, angol kollégájával ellentétben, aki köztudottan sosem ad interjút, gyakran szerepel tévéinterjúkban, de ezeket korábban mindig előre rögzítették és gondosan szerkesztették. 

II. Margit dán királynő

 Az esemény apropója II. Margit (Margrethe 2.) közelgő negyvenéves jubileuma, amit országszerte megünnepelnek: a királynő 1972. január 14-én lépett trónra, apja, IX. Frigyes (Frederik 9.) halála után. Az évforduló kapcsán több közéleti szereplő is felvetette, hogy esetleg közeleg az ideje, hogy a hamarosan 72 éves királynő lemondjon, és fiának, az igen népszerű Frigyes hercegnek (Kronprins Frederik) engedje át a trónt. A téma alighanem a szerda esti interjúban is szóba kerül majd, és sokan izgatottan várják a királynői választ, annak ellenére, hogy Margit már korábban bejelentette, hogy a dán tradícióknak megfelelően élete végéig szolgálni kívánja hazáját.      

Síneken

A dán állami tv-társaság úgy döntött, lekoppintja norvég testvérvállalatának egyik legeredetibb ötletét, amely a szomszéd országban minden idők talán legnagyobb televíziós sikerét eredményezte. A norvég tévések még 2009-ben határozták el, hogy dokumentumfilmmel köszöntik az Oslo-Bergen vasútvonal századik születésnapját. Ráadásul nem is akármilyennel: az egyik mozdony szélvédőjére felszereltek egy kamerát, amely a szerelvény egész útját rögzítette. Ebből az anyagól készült aztán a film - mármint ha a "készült" a megfelelő szó arra, amit a norvégok csináltak. Az alkotók ugyanis minden vágás, szerkesztés, kommentár, sőt zene nélkül adták le az összesen 7 óra 16 perces anyagot, amely pillanatok alatt kultikus jelentőségű kultúrkinccsé vált; sikere talán leginkább a Másfél millió lépés Magyarországon c. sorozatéhoz mérhető.  A 4.5 milliós népességű országban összesen 1.2 millióan nézték meg a filmet, amelyet azóta már kétszer is megismételtek.  És hogy miért? Magyarázatként itt egy rövid ízelítő:


Ezt a produkciót próbálja tehát lemásolni DR, amikor december 23-a és 31-e között összesen öt filmben járja végig az ország vasútvonalait. Az első filmet éppen a "mi" vonalunkon, Koppenhága és Frederikshavn között rögzítették. Azonban a dánok mintha nem számítanának a norvégiaihoz mérhető sikerre, a dokumentumfilmeket ugyanis a DR HD nevű digitális rétegcsatornán tűzték műsorra. Könnyen lehet, hogy az óvatosság indokolt, a dán táj ugyanis festőiségben aligha versenyezhet a norvéggal: a legtöbben alighanem szívesebben nézünk hegyeket, mint szántóföldeket és legelőket. Ami azonban a kultúrtárgyakat, elsősorban a hidakat illeti, ezen a téren Dánia nyugodtan felveheti a versenyt északi szomszédjával.

Mennyit olvas egy dán?

Ezen kétrészes minisorozat első része dióhéjban arról szólt, hogy a dánok egyre több könyvet vesznek (illetve kölcsönöznek), ám ezzel párhuzamosan egyre kevesebbet olvasnak. Megállapítottuk azt is, hogy a növekvő könyvvásárlás fő oka alighanem az, hogy egyre több szupermarket, sőt egyszerű élelmiszerbolt is kínál könyveket. 

A kedvezően alakuló könyvterjesztési adatok azonban számos, kevésbé kedvező tendenciát rejtenek. Egy szupermarket értelemszerűen csupán a töredékét kínálja annak a könyvválasztéknak, mint egy jobb könyvesbolt, és elsősorban a kevésbé értékes irodalomra koncentrál. Ebben a kategóriában egyértelműen a krimi dominál: 2010-ben például nem kevesebb mint hét krimi szerepelt a dániai tízes eladási toplistán. A skandináv krimik persze közismerten a műfaj csúcsát képviselik (amire egyre több magyar olvasó is rájön), gyakran irodalmi igénnyel megírva, így népszerűségük érthető és örvendetes. A gond csak akkor van, ha csak krimik közül válogathatunk. Az elmúlt pár évben a szupermarketek piaci térhódításának következtében sok könyvesbolt zárt be ugyanis, főleg a kisebb településeken, aminek következtében sokan egyre nehezebben jutnak hozzá például szakirodalmi kiadványokhoz.  

 

Mindez persze még mindig nem válasz a címben feltett kérdésre. Nos, hogy ne húzzuk tovább: a kimutatások szerint az ország olvasókorú lakosságának 77%-a olvasott el legalább egy dán nyelvű könyvet az elmúlt évben. 27% olvas el több mint tíz könyvet évente, míg 20% egyáltalán nem olvas. Összehasonlításul: Magyarországon a soha nem olvasók aránya tavalyi becslések szerint 49%-ra tehető.  

Ha összevetjük mindezt Izlanddal és Finnországgal (ezek az országok gyakran szerepelnek összehasonlítási alapként mindenféle elemzésben), akkor a dán olvasási szokások jóval polarizáltabb képet mutatnak. Más országok, például az Egyesült Államok olvasási szokásaihoz képest azonban jóval kiegyenlítettebben oszlik meg a könyvolvasás Dániában.  

Forrás: Samvirke – oktober 2011.

Könyv- és zöldségosztály

Az elmúlt pár évben ezen a blogon rengeteg témáról írtam már, a dán karácsonyi hagyományoktól  környezetvédelmi kérdéseken át a skandináv névadási szokásokig. Ha jól emlékszem, a dánok olvasási szokásai még nem kerültek szóba - egészen mostanáig. A minap olvastam ugyanis, hogy 2002-ben egy átlagos dán háztartás 1156 koronát (mai árfolyamon mintegy 46000 forintot) költött egy évben könyvre. 2010-re ez az összeg 1324 koronára (kb. 52800 forintra) nőtt, miközben a könyvárak jelentősen csökkentek, ami azt jelenti,  hogy a dánok nem csak abszolút mértékben költenek többet könyvre, hanem több könyv is fogy az országban.

Arról, hogy pontosan mennyi, csak becslések állnak rendelkezésre. A dán könyvterjesztők országos szövetsége szerint tavaly 31 millió kötetet adtak el a dán kiadók könyveiből. Nagyjából ugyan ennyi könyvet kölcsönöztek a dánok könyvtárakból, és a két adat összesítve azt mutatja, hogy az ország lakosaira (a csecsemőket is beleszámítva) 11.5 könyv jut évente. Ehhez kell még hozzávenni a külföldön, illetve külföldről (pl. az interneten) beszerzett, általában idegen nyelvű köteteteket, valamint azokat, amelyeket egy-egy antikvárium poros polcairól halásznak le az olvasók, vagy amelyeket barátiktól kapnak kölcsön. Ezekkel együtt nagyjából 13-14 kötetre tehető az egy főre jutó könyvfogyasztás Dániában. 

 Ami pedig az olvasást illeti: szakemberek szerint az olvasni tudó Dánok (ebben tehát a csecsemők már nincsenek benne) átlagban hét dán nyelvű, és egy idegen nyelvű könyvön rágják át magukat egy évben. Magyarul: a megvett vagy kikölcsönzött könyvek mintegy fele olvasatlanul végzi, ami persze rögtön felveti azt a kérdést, hogy miért vesznek meg olyan könyveket, amiket utána ki sem nyitnak?

Nos, ennek alighanem a könyvterjesztés 2000 óta tartó, fokozatos liberalizációja a fő magyarázata. Addig ugyanis igen szigorú szabályok rendelkeztek róla, hogy ki, hol, és milyen könyvet árulhatott, aminek köszönhetően a dán könyvesboltok és kiadók gyakorlatilag teljes monopóliumot élveztek, ami persze meg is látszott az árakon. A kiadók például minden egyes könyv árát maguk szabhatták meg, ami miatt szinte sosem voltak kiárusítások, mint ahogy a boltok közti árverseny is ismeretlen volt. Ennek vetett fokozatosan véget a már említett liberalizáció, amelynek utolsó lépéseként ez év kezdetétől a dán kiadók elvesztették az ármeghatározás jogát. Ennek egyenes következménye, hogy a szupermarketek egyre nagyobbat hasítanak a könyvpiacból. Ők ugyanis a legtöbb könyvesbolttal ellentétben megtehetik, hogy akár a legújabb bestsellert is akciós áron kínálják, ezáltal minél több vásárlót becsalogatva, hiszen az így keletkezett hiányt össznyereségük részleges átcsoportosításával pótolhatják.

Az persze, hogy egyre több élelmiszerboltban, szupermarketben lehet könyvekkel találkozni, azzal is jár, hogy olyanok is a kosarukba dobnak egy-egy kötetet, akik korábban be sem tették volna a lábukat egy könyvesboltba. Ráadásul a szupermarketek igen ötletes marketingfogásokkal teszik vonzóbbá a könyvvásárlást. A mi sarki boltunkban például a zöldségosztályon és a húsáruk között témába vágó szakácskönyveket, az italosztályon pedig az Év borai c. kiadványt helyezték el, roppant ízlésesen.

Arról pedig, hogy szakácskönyveken és borászati toplistákon kívül mit olvasnak a dánok, legközelebb lesz szó.  

Tovatűnt ígéretek

Kéthetes intenzív, szigorú titoktartással övezett kormányalakítási tárgyalások után hétfőn megalakult az új, hárompárti dán kabinet. A Helle Thorning-Schmidt által vezetett baloldali koalíciós kormány több tekintetben is történelminek nevezhető. Azon kívül, hogy az országnak először van női miniszterelnöke, a miniszterek között találjuk minden idők legfiatalabb miniszerét, a mindössze 24 éves, az adóügyekért felelős Thor Möger Pedersen személyében. Részben neki is köszönhető, hogy az új kormány a legalacsonyabb átlagéletkorral büszkélkedhet Európában. 

További újdonság, hogy most először került a kormányba első generációs bevándorló, ráadásul nem is akármilyen posztra. A 44 éves, indiai születésű, eredetileg hindu vallású, bár időközben megkeresztelkedett Manu Sareen egyházügyi miniszterként a dán lutheránus államegyház működését is felügyeli majd. Végezetül azt is érdemes megjegyezni, hogy a baloldali Szocialista Néppárt (SF) több évtizedes fennállása során most először vesz észt a kormány működésében. Igaz, ehhez komoly áldozatokat kellett hozni: a kormányképessé válás érdekében a szocialisták elmúlt négy évben rengeteg követelésükről lemondtak, ami komoly népszerűség- és arculatvesztéshez vezetett. 

A hétfőn nyilvánosságra hozott új kormányprogram számos meglepetéssel szolgált. Ez elsősorban a második legnagyobb koalíciós partnernek, a Radikálisoknak köszönhető, akik a várakozásoknál is jobban szerepeltek a választásokon. E miatt aztán számos központi elképzelésüket sikerült ráerőltetniük a meggyengült szociáldemokratákra és szocialistákra. Összességében azt mondhatjuk, hogy számos eredeti baloldali választási ígéret nem került be a kormányprogramban (pl. milliomosadó, osztályonként két tanár az alsóbb osztályokban, adókedvezmény a lakásvásárlóknak stb.). Gazdasági vonalon nagyjából a korábbi polgári kormány irányvonala folytatódik. Érvényben marad például a korengedményes nyugdíjazás és a munkanélkülieknek járó segélyezés szabályainak szigorítása, amelyet még az előző kormány vezetett be a Radikálisok támogatásával. 

Az új dán kormány. Fotó: Lars Krabbe

Továbbra is aktuális viszont a szocialisták egyik központi elképzelése, mely bevezetné az útadót a Koppenhága belvárosába behajtó gépjárművek esetében. Az ebből befolyó jövedelmeket a tömegközlekedés látványos fejlesztésére kívánják fordítani. A tervek szerint például harmadával csökken majd a havi buszbérlet ára, hogy ezzel is vonzóbbá tegyék a tömegközlekedési eszközök használatát. Ez is jelzi, hogy a kormány ambíciója, hogy az egész világ legzöldebb kabinetjeként vonuljon be a történelembe - ami alatt természetesen nem politikai tapasztalatlanságot, hanem a környezetvédelmi szempontok minél teljesebb érvényesítését értik. 

A környezetvédelem mellett van még egy terület, ahol már most is látványos szakítás tapasztalható az előző kormány politikájával, ez pedig a bevándorlás és integráció területe. Enyhítenek például az igen szigorú családegyesítési szabályokon, eltörlik a bevándorlás engedélyezéséhez szükséges vizsgát, és ezután öt év után is lehetséges lesz végleges letelepedési engedélyhez jutni (az eddigi nyolc év helyett), feltéve, hogy ezen időszak alatt a bevándorló legalább három évig munkaviszonyban állt. Szintén egyszerűbb lesz a dán állampolgárság megszerzése. Engem személy szerint valószínűleg az a változás érint majd leginkább, amely lehetővé teszi a kettős állampolgárságot Dániában. 

Ami pedig a továbbiakat illeti: az új kormány számára ma már véget is érnek a mézeshetek, hiszen ma kerül sor a kormányprogram részletes parlamenti vitájára. Alighanem kiélezett szócsatákra számíthatunk, bár az igen erős parlamenti ellenzék sincs könnyű helyzetben, amikor fogást akar találni Thorning-Schmidt kabinetjén. Kézenfekvő lenne ugyan az új  miniszterelnök szemére hányni, hogy számos fontos választási ígéretét szegte meg rekordgyorsasággal, ám magukat a változtatásokat aligha kritizálhatják, hiszen legtöbbjük ott szerepelt a jobboldali pártok választási programjában. Aligha vádolhatják tehát azzal az új kormányt, hogy gazdasági összeomlás felé vezeti az országot, hiszen nagyjából az általuk kívánatosnak tartott úton halad tovább.

Goddag, det er fjernsynet

"Goddag, det er fjernsynet - vi håber, De vil synes om det".

("Jó napot, ez itt a televízió - reméljük tetszeni fog".)

Kezdetben

Hatvan évvel ezelőtt, 1951. október 2-án a fenti szavakkal indult Dániában a rendszeres televíziós műsorszolgáltatás (hat évvel megelőzve ezzel Magyarországot). A sokáig monopolhelyzetben lévő állami rádiótársaság (Statsradiofonien, később Danmarks Radio, röviden DR) kezdetben hetente három nap sugárzott, naponta egy-egy órában. Az induláskor csupán mintegy kétszáz készülék volt az országban (ezeken addig német adókat néztek), és nemzetközi összehasonlításban a dánok viszonylag lassan tették életük szerves részévé a tévézést: a televíziózás dániai tömegessé válásáról csak a 60-as évektől beszélhetünk.
Az első és sokáig egyetlen csatorna a DR volt, amely a már említett dán közszolgálati rádiótársaság nevének rövidítése. (Mivel a társaság nevét valamilyen okból sosem bővítették ki a "televízió" szóval, a legrégebbi múltra visszatekintő tévécsatorna neve ma is DR1, azaz Danmarks Radio 1. Nem tudom, van-e még olyan tévécsatorna a világon, amelyet rádiónak hívnak.)

DR

Pár szóban arról, hogy hogy néz ki a jelenlegi dán műsorkínálat. A számtalan, szokványosnak tekinthető kereskedelmi csatorna mellett két és fél közszolgálati adóról beszélhetünk. Ezek közül első a már említett DR1, amely igyekszik az ország lakosságának egészét megcélozni. Elsősorban aktuális közéleti eseményekre és hírműsorokra koncentrál, de itt szerepelnek a rengeteg nézőt vonzó szórakoztató műsorok (pl. X-faktor) is, és nem ritka egy-egy jobb film sem. A DR1 másik specialitása a magas színvonalú sorozatok gyártása, nem ritkán a svéd vagy norvég állami tévétársasággal karöltve. Ezek profin megírt és elkészített alkotások, amelyekben az ország legnépszerűbb színészei szerepelnek. Az utóbbi években több ilyen sorozat is komoly elismerést aratott (Matador, Krønikken, Borgen), amelyet számos nemzetközi díj is jelez. Legutóbb a Forbrydelsen c. krimisorozat keltett kisebb szenzációt Angliában (arrafelé The Killing címmel). 

Az én személyes kedvencem a DR2-es csatorna, amely 1996-ban indult. Nagytestvérével ellentétben ez igazi rétegcsatorna (amelyet ironikusan sokan Kanal Klog, azaz Okos Csatorna néven illetnek). Elsősorban beszélgetős háttérműsorokat, összeállításokat, kultúrprogramokat, dokumentum- és természetfilmeket ad, és igen nagy teret kapnak rajta a szatirikus műsorok valamint a művészfilmek is. Különösen ötletesek az ú.n. tematikus napok (Temadage), amikor szinte a teljes műsoridőt egy-egy aktuális témával vagy eseménnyel foglalkozó műsorok töltik ki. Ilyen volt például a közelmúltban a csernobili katasztrófával foglalkozó témanap, illetve a tegnap vetített, természetesen a dán televíziózás történetével foglalkozó összeállítás.  A két állami csatornát kizárólag a nézőktől beszedett előfizetői díjakból finanszírozzák. Ez igen komoly összeg, jelenleg háztartásonként évente 2300 korona, azaz több mint 90 ezer forint.

A DR új székháza Koppenhágában. Fotó: Bengt Oberger

TV2

A két hivatalos állami közszolgálati csatorna mellett ott van még a TV2, ami egy igen érdekes konstrukció: állami tulajdonban lévő közszolgálati média, és mint ilyen, szintén részesedik az előfizetői díjakból, ám reklámokat is sugároz, azaz kereskedelmi jellege is van. 1988 óta működik, és jelenleg az ország legnézettebb csatornája. Pontosabban csatornái, mivel a társaság a fő csatorna mellett további hét, fizetős rétegcsatornával is rendelkezik.

A TV2 sajátos finanszírozási konstrukciója az évek során sokaknak szemet szúrt. A dán kereskedelmi adók jogosulatlan piaci előnyszerzéssel vádolják, mivel úgy érzik, elszívja előlük a legzsírosabb reklámszerződéseket. E miatt az EU is szót emelt a TV2 állami támogatása ellen, és a dán kormány be is indította a társaság privatizációját. A változások egyik jele, hogy a TV2 január 1-től fizetőssé válik. Érdekes lesz majd figyelni, hogy a csatorna ezután is megőrzi-e piacvezető pozícióját.

A félig közszolgálati, félig kereskedelmi jelleget a TV2 műsorpolitikája is tükrözi. Az előbbit a híradókon kívül elsősorban a regionális hírműsorok képviselik, amelyeket csak ezen az adón láthatunk. A kereskedelmi arculatot pedig a beszélgetős stúdióműsorok, vetélkedők, valamint viszonylag friss, a mozik műsoráról nem túl rég lekerült hollywoodi filmek biztosítják. Szerencsére ezeket a csatorna egyben, kereskedelmi blokkok nélkül sugározza.

Kritikus szemmel

És hogy szerintem milyen a dán televízió? Nos, én ebben az én véleményem aligha mérvadó, hiszen egy átlagos héten legfeljebb 3-4 órát nézek tévét. Ez az idő nálam az alábbiak szerint oszlik meg:

• DR2: 60%
• DR1: 30%
• TV2: 10%

Ezen mintavétel alapján, a magyar közszolgálati csatornákkal összevetve nálam egyértelműen a dán adók jönnek ki győztesen. Ami nekem tetszik bennük:

• Nincs (DR1, DR”) vagy viszonylag ritka a reklám (noha a szakadatlan önreklámozás / műsorajánlás eléggé idegesítő).
• Kiválóak a DR2-es szatíraprogramok
• Vannak alapos, széles látókörű külpolitikai műsorok
• Szinte mindent feliratoznak, ami rengeteget számít, ha az ember nem anyanyelvként beszéli a dánt. (A feliratok a text tévé 399-es oldalán aktiválhatók.)
• Jók a már említett DR1-es sorozatok.

Ezzel együtt az a szubjektív benyomásom, mintha az elmúlt tíz év alatt a dán tévé is erősen elmozdult volna bulvárirányba. Ennek jele például a (szerintem) egyre több bűnügyi tudósítás a tévéhíradóban, illetve az, hogy egyre kevesebb valódi művészfilmmel lehet találkozni - még a DR2-n is.

Dán kultúrtörténet - lángokban

Tegnap délelőtt néhány óra leforgása alatt Dánia modern kori kultúrtörténetének egyik legjelentősebb épülete tűnt el a térképről. A K.B. Hallen nevű sport- és koncertcsarnokról van szó, amelyben olyan heves tűz ütött ki, amelyet a tűzoltóknak nem sikerült megfékezniük, így az épület gyakorlatilag teljesen megsemmisült.

A K.B. Hallen 1938-ban épült, és abban az időben, 3000 nézőt befogadó kapacitásával, Európa legnagyobb magántulajdonban lévő ilyen jellegű építménye volt. Falai között az évek során olyan hírességek léptek fel, mint Louis Armstrong, Duke Ellington, Josephine Baker vagy a Rolling Stones, és Beatles itt adta egyetlen dániai koncertjét.

Évekig ez a csarnok adott otthont a Copenhagen Open teniszversenynek is, ahol többek között Boris Becker és John McEnroe is fellépett, és 1950-ben falai között tartotta híres, az európai egyesülési folyamattal foglalkozó beszédét Winston Churchill is. 

A K.B Hallen-t persze nem csak az ott megforduló számos híresség tette jelentős helyszínné: építészeti szempontból is igen értékes alkotás vált a lángok martalékává. A csarnokot az ismert dán építész, Hans Hansen tervezte, és belső díszítésében számos jelentős skandináv formatervező segédkezett. Mindezek miatt az épületet ez év márciusában védetté nyilvánították.

A K.B. Hallen, pontosabban a terület további sorsáról még korai beszélni, hiszen a füstölgő romok között még ma is több tűzoltó dolgozik, és a rendőrség is leghamarabb ma délután kezdhet hozzá a tűz okának kivizsgálásához. Abban azonban minden szakértő egyetért, hogy korábbi formájában aligha láthatjuk újra Dánia talán leggazdagabb múlttal rendelkező koncertcsarnokát.

Választások előtt

Múlt péntek óta Dánia lázasan készül a soron következő parlamenti választásokra: Lars Løkke Rasmussen miniszterelnök ugyanis a hosszas találgatásoknak véget vetve szeptember 15-re tűzte ki a voksolás időpontját. Ha hinni lehet a közvéleménykutatásoknak, akkor Dánia hamarosan búcsút mond az országot 2001 októbere óta irányító liberális-konzervatív (Venstre-Konservative Folkeparti) kormánynak, amely a szélsőséges Dán Néppárt (Dansk Folkeparti) külső támogatásával volt képes a kormányzásra. A küszöbön álló választások jelenlegi esélyese ugyanis a szociáldemokraták 45 éves elnökasszonya, Helle Thorning-Schmidt, aki a Szocialista Néppárt (Socialistisk Folkeparti) és a Radikálisok (De Radikale) részvételével szeretne kormányt alakítani. Ha bejönnek az előrejelzések, akkor az ő személyében az ország első női miniszterelnökét üdvözölhetjük majd. 

Helle Thorning-Schmidt és Lars Løkke Rasmussen

További újdonság, hogy a kampány kiemelt témái között ezúttal a gazdasági kérdések (munkanélküliség, lakáspiac, hitelpolitika, hosszú távú gazdasági stabilitás) dominálnak, míg a legutóbbi három választási kampány főleg a bevándorlási politika jegyében zajlott. 

A dán választójogi törvény értelmében a 175 parlamenti képviselő közül 135-öt egyéni választókörzetekben választanak, egyfordulós rendszerben. Hozzájuk csatlakozik további 2 Feröer-szigeteki és 2 grönlandi politikus, akik azonban dán belpolitikai kérdésekben általában nem szavaznak. Az egyéni választókörzetekben az nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja, nincs tehát szükség 50% plusz 1 fő szavazatára, mint a jelenlegi magyar választási rendszerben. A fennmaradó 40 szavazatot kompenzációs listák szerint osztják szét. Az alacsony, mindössze 2%-os bejutási küszöbnek köszönhetően a most végéhez közeledő parlamenti ciklusban 9 dán párt képviseltette magát a parlamentben.

A választási rendszer további érdekessége, hogy minden választópolgár egy szavazatot adhat le, de azt ő dönti el, hogy voksával egy konkrét politikust vagy egy politikai pártot támogat. Más szóval: aki pártlistára szavaz, az nem szavazhat egyéni jelöltre, és fordítva. A dánok hagyományosan nagyon nagy (80 százalékot meghaladó) százalékban mennek el szavazni – és ez alighanem az idén sem lesz másként.

Tükröm, tükröm...

Jeppe Hein vízi pavilonja korántsem az egyetlen figyelemre méltó új installáció az aalborgi szépművészeti múzeumban. Legalább ennyire magával ragadó a fiatal berlini képzőművész, Thilo Frank "The Phoenix is closer than it appears" c. alkotása, amely június 3-a és szeptember 25-e között tekinthető meg a múzeumban. Első pillantásra az installáció egy hatalmas, de egyszerű, tükrökkel borított téglatestnek tűnik amely egy üres terem közepén árválkodik.

 Sokaknak persze már ez is elég látni- (és tapogatni-, nyalni-, rugdosni-) valóval szolgál.

 

Igazán érdekessé azonban akkor válik a dolog, ha belépünk az alkotás ajtaján. Odabent ugyanis egycsapásra egy szürreális, semmihez sem fogható világban találjuk magunkat. A trükkösen felszerelt sok ezer tükröt neonzöld fény szórja be, egészen elképesztő összhatást keltve.

  

A tükörpadlón állva megszűnik minden perspektíva, és a látogató (gyakran groteszk módon eltorzult) tükörképe a legváratlanabb helyeken bukkan fel. A hatás tovább fokozódik, ha beülünk a mennyezetről lelógó hintába, amely az egyébként teljesen üres tér egyetlen berendezési tárgya. 

Ügyes húzás az is, hogy a művész kikötötte, hogy egyszerre csak egy személy tartózkodhat a műalkotás belsejében. Ez szinte rákényszeríti az embert az önreflexióra egy korábban sosem tapasztalt, végtelennek tűnő világban, ahol feloldódni látszanak a jól ismert térbeli és érzékszervi kategóriák.

Különösen érdekes élmény megfigyelni a tükörvilágból kilépőket. A legtöbben szemmel láthatóan még hosszú percekig a műalkotás hatása alatt állnak, és alig találnak szavakat, amivel megoszthatnák élményeiket a többi látogatóval.

Vizes örömök

Az aalborgi szépművészeti múzeum (Kunsten) egyik legújabb kiállítási tárgya Jeppe Hein vízi pavilonja a szoborkertben. Az alkotás messziről nézve egy egyszerű szökőkútnak tűnik, közelebb lépve azonban kiderül, hogy tulajdonképpen valóban egy pavilonnal van dolgunk, amelynek formája állandóan változik a szerint, hogy az "épületet" vezérlő számítógép éppen milyen kombináció szerint lövelli fel a falakat alkotó vízsugarakat.   

A pavilonba be lehet lépni, lehet benne (és vele) játszani, de lehet messziről szemlélni is. Trisztánnak egyértelműen ez jelentette a mai múzeumi látogatás csúcspontját. Bár az elején voltak időzítési problémái be- és kilépéskor, hamar egy hullámhosszra került a műalkotással, és a végén alig tudtuk kirángatni a vízfüggöny mögül.

És végül egy (sajnos nem túl jó) videó, amin jobban látszik, hogy miről szól a dolog:

Űrkorszak

Magyarországon aligha keltett különösebb visszhangot, hogy Dánia (kis jóindulattal) ezen a héten belépett az űrkorszakba. Pénteken ugyanis, egy tavalyi kudarcba fulladt próbálkozás után, végre sikerült fellőni a két amatőr űrkutató által épített Heat 1X űrrakétát egy Balti tengeri platformról.

Az eredeti tervek szerint Peter Madsen és Kristian von Bengtson rakétája a kísérlet során 18 kilométernyire emelkedett volna, ám ebből végül csak két kilométer lett. Ennek oka, hogy a rakéta letért a pályájáról, ezért a kísérletet biztonsági okokból félbeszakították. Ez azonban a tervezők szerint semmit sem von le a tesztrepülés eredményességéből, azaz a rakéta beteljesítette a vele kapcsolatos elvárásokat. Ha minden jól megy, már jövő ősszel sor kerülhet egy, a mostaninál jóval nagyobb rakéta fellövésére. A véglegesített  típust pedig már 100 kilométeres hatósugarúra tervezik, azaz képes lesz kilépni a világűrbe. 

Madsen és von Bengtson, pontosabban az általuk alapított Copenhagen Suborbitals cég nem csak passzióból áldozott rengeteg időt, pénzt és energiát a projektre. Terveik szerint az űrrakétával és az általa szállított, szintén házi készítésű Tycho Brahe űrhajóval az igen jövedelmező űrturizmus-bizniszbe szeretnének beszállni. Szakértők szerint ez egy teljesen reális célkitűzés, aminek sikere esetén Dánia lesz az ötödik ország a világon, amely önerőből, saját készítésű hordozóeszközzel juttat embert a világűrbe. Nem is csoda, hogy a projektet komoly nemzetközi érdeklődés kíséri: a kilövésnél a világ minden jelentősebb űrkutatási intézménye és hírügynöksége képviseltette magát.

További részletek a Copenhagen Suborbitals honlapján.

Szemünk fénye

Egy nemrégiben közzétett kiadvány érdekes adatokat közöl a dánok gyereknevelési szokásairól. A Rockwool Fondens Forskningsenhed (RFF) által publikált Vi, der bor i Danmark (Mi, akik Dániában élünk) c. tanulmány szerint az egyetemet végzett anyák heti 5.5 órával többet fordítanak gyereknevelésre, mint szakképzetlen vagy alacsonyan képzett társaik.

Konkrétan: egy alacsony iskolázottságú anya hetente átlag 9 órát és 21 percet szán közvetlenül gyerekeire, míg a felsőfokú végzettségű anyák körében ez az idő 14 óra és 53 perc. Hasonló jelenség figyelhető meg az apák körében is. Itt az alacsony iskolázottságúak 4 óra 43 percet, míg a felsőfokú végzettségűek 8 óra 38 percet töltenek hetente csemetéikkel.

A kutatást végző szakemberek szerint a számottevő különbség nem magyarázható azzal, hogy a kevésbé iskolázott csoport többet dolgozna. Ellenkezőleg: egybehangzó adatok szerint egy orvos, mérnök, bankmenedzser vagy minisztériumi osztályvezető sokkal több időt tölt munkával, mint egy bolti eladó vagy egy buszsofőr. Sokkal inkább kulturális, mentalitásbeli különbségek állhatnak a háttérben. Az iskolázott szülők hajlamosak úgy tekinteni a gyerekeikkel töltött időre, mint hasznos befektetésre, amely elősegíti utódjaik testi és szellemi fejlődését.  Kevésbé iskolázott társaik ezzel szemben ritkábban érzik úgy, hogy a gyerekekkel töltött idő közvetlen hasznot hozna. 

Itt rögtön fontos megjegyezni, hogy mindezt korántsem azt jelenti, hogy az alacsonyabb iskolázottságú szülők elhanyagolnák vagy kevésbé szeretnék kicsinyeiket. A szülőkkel eltöltött több idő önmagában nem garantálja, hogy a gyerek kiegyensúlyozottabb vagy boldogabb lesz. Egy területen azonban döntő fontosságú, hogy a szülők mennyit foglalkoznak a gyerekkel. Ez a terület pedig nem más, mint a gyerekek iskolai teljesítménye.  Egy tavaly végzett országos vizsgálat szerint például az iskolázatlan szülők gyerekei 4,3-az átlagot értek el egy matematikavizsgán, míg az egyetemet végzett szülők gyermekei 9,5-öt. Fontos hangsúlyozni, hogy a gyerekek ugyanabban az oktatásban részesültek, tehát az óriási különbségért aligha lehet az iskolarendszert felelőssé tenni.

A fentiek segíthetnek megérteni, hogy miért látszik megakadni a dán társadalom azon erőfeszítése, hogy egyenlő esélyeket teremtsen minden gyereknek. A dánok köztudottan igen büszkék rá, hogy a világ legkevésbé polarizált országában élnek, ahol egy takarítónő fiából éppúgy lehet főorvos vagy miniszterelnök, mint mondjuk egy jogászéból. E cél érdekében az elmúlt évtizedekben komoly erőforrásokat mozgósítottak. Megalkották például a világ legnagylelkűbb ösztöndíjrendszerét és egy sor olyan változást eszközöltek az oktatási rendszerben, amelyek mind a társadalmi mobilitást ösztönzik. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Dániában (a világ legtöbb országával ellentétben) aligha akad olyan gyerek, aki azért nem megy egyetemre, mert a szüleinek nincs rá pénze. Ennek ellenére továbbra is megfigyelhető az a tendencia, hogy egyetemre általában azok a gyerekek mennek, akiknek szülei maguk is magasan képzettek, míg az alacsonyabb iskolázottságú szülők gyermekei hajlamosak maguk is rövidebb időt tölteni az iskolapadban. A fent idézett kutatás adatai alapján több szakértő is rámutatott, hogy az intézményrendszer további átalakítása, az egyetemek, főiskolák vonzóbbá tétele helyett eljött az ideje, a szülőket is aktívan bevonják a probléma kezelésébe.  

Vincent király várat magára

Többhetes, a dán társadalom széles rétegeit megmozgató találgatás ért véget tegnap délután a koppenhágai Holmen templomban, amikor a dán trónörököspár végre elárulta, hogy milyen nevet választott január 8-án született ikreinek. A fogadóirodák a William, Valdemar, illetve az Ingrid és Mathilde neveket favorizálták, és a közvélemény nagy része is egyetértett abban, hogy a gyerekek tradicionális neveket kapnak majd. Ezzel szemben Frederik és Mary szinte mindenkit meglepett, amikor keresztvíz alá tartották Vincent Frederik Minik Alexander-t és Josephine Sophia Ivalo Mathilda-t. A névválasztáskor ugyanis több, évszázadokra visszamenő hagyománnyal is szakítottak. Így például a nevek egyikét sem viselte korábban dán uralkodó, mint ahogy a házaspár nagyszüleihez, dédszüleihez sem köthető egyik sem. Ez az első eset továbbá, hogy a királyi ház tagjai grönlandi neveket is kaptak (Minik és Ivalo). Ez utóbbi tény Frederik trónörökös Grönlandhoz fűződő nagyon erős személyes kötődését is szimbolizálja. A megfigyelők konklúziója az volt, hogy a névválasztáskor Frederik és Mary olyan neveket választott, amelyek tetszenek nekik, és nem olyanokat, amiket a hagyományok előírnak. Ez a szempont persze a mai kor átlagemberének teljesen triviális, de a királyi családban eddig nem érvényesült. 

Királyi keresztelő. Fotó: Jens Dresling

Az én személyes érdeklődésem a dán királyi család ügyei iránt igen mérsékelt, és az egészet csupán azért említem, mert ezen a blogon többször is írtam a dán névadási szokásokról. Én a magam részéről korántsem gondolom, hogy a királyi ikrek névadása radikális szakítást jelentene a tradíciókkal. Mint már arról korábban is írtam, a régi dán hagyomány szerint az első gyerekek közeli családtagok neveit kapták, egy igen merev, pontosan szabályozott rendszer szerint, és a szülők személyes preferenciái csak a későbbi gyerekek esetében juthattak szerephez. A királyi család esetében ez a szempont azzal egészül ki, hogy a trónra reális eséllyel pályázó leszármazottak csak bizonyos neveket kaphatnak - mint azt alább látni fogjuk. Elég egy pillantást vetni a trónörököspár két idősebb gyerekének neveire, hogy rájöjjünk: ezen szempontok az ő esetükben is maradéktalanul érvényesülnek. 

Elsőszülött fiuk például Christian Valdemar Henry John néven éli életét. A Christiant és a Valdemart számos korábbi dán uralkodó is viselte, Henry és John pedig a két nagyapa neve. Másodszülött húga a keresztségben az Isabella Henrietta Ingrid Margrethe neveket kapta. Ezek közül kettőt (Isabella és Ingrid) korábban már viselték dán királynék, Margrethe a jelenleg uralkodó nagymama neve, Henrietta pedig az apai nagyapa ágán szerepel a családfán. Véleményem szerint a szülők akkor lettek volna igazán merészek, ha nem a harmad-, hanem az elsőszülött fiukat nevezik Vincentnek. Ez a döntés egyébként igencsak feldobta volna a királylistát és egyúttal megkönnyítette volna a későbbi korok kisiskolásainak dolgát a történelemórán. Ennek szemléltetésére álljon itt a legutóbbi több mint ötszáz év uralkodóinak listája, dán nyelvű linkekkel:

1448 - 1481 Christian 1.

1481 – 1513 Hans

1513 – 1523 Christian 2.

1523 – 1533 Frederik 1.

1534 - 1559 Christian 3.

1559 – 1588 Frederik 2

1588 – 1648 Christian 4. 

1648 – 1670 Frederik 3.

1670 – 1699 Christian 5.

1699 - 1730 Frederik 4.

1730 - 1746 Christian 6.

1746 - 1766 Frederik 5.

1766 - 1808 Christian 7.

1808 - 1839 Frederik 6.

1839 - 1848 Christian 8.

1848 - 1863 Frederik 7.

1863 - 1906 Christian 9.

1906 - 1912 Frederik 8.

1912 – 1947 Christian 10.

1947 – 1972 Frederik 9.

1972 - Margrethe 2.

Mivel az ikrek csupán negyedikek és ötödikek a trónöröklési sorban, elenyészően csekély annak a valószínűsége, hogy a következő két nemzedékben olyan személy kerüljön a trónra, aki új névvel gazdagítaná a fenti, igen egyhangú listát. A papírforma szerint a következő két uralkodót Frederik 10.-nek és Christian 11.-nek hívják majd, ami aligha tekinthető forradalmian merész névválasztásnak.