Hogyan (ne) fényképezzünk tűzijátékot

Ez nem egy fotóblog, és kis tudású amatőr fotósként amúgy sem szeretnék senkinek fotótechnikai tippeket adni, de azért egy friss élményemet közzéteszem; ki tudja, még talán jól is jöhet valakinek így augusztus 20-a előtt. Arról van szó, hogy a múltkori Tall Ship Races-en megpróbálkoztam a tűzijáték-fényképezéssel. Néhány tapasztalat, egy pár többé-kevésbé félresikerült képpel illusztrálva:

1. A szakirodalom által gyakran ajánlott 30 másodperces rekeszidő, f16-os blende és 100-as ISO tényleg jól működik. A hosszú rekeszidő lehetővé teszi, hogy egyszerre több petárdarobbanást is rögzítsünk, ami nagyon látványossá teszi a képeket. Gond csak akkor van, ha éppen a tűzijáték egy-egy intenzívebb fázisát fényképezzük. Ilyenkor ugyanis a fenti beállításnál kiéghet egy-egy túl világos rész:

Ezt egy f8 - 10 másodperc kombinációval (és egy kis szerencsével) elkerülhetjük. 

2. Fontos döntés, hogy a kompozícióba belevegyük-e a kilövési pontot. Az én esetemben ez ezúttal egy híd volt, ami, lévén egy egyenes vonal, érdekes grafikai elemként szolgálhat, úgyhogy bele is vettem a képeimbe. Szintén fontos szempont volt, hogy ezáltal a petárdák teljes röppályáját sikerült rögzíteni, ami megint csak érdekes kompozícióhoz vezet. Viszont a kilövési pontok körül rengeteg füst, köd keletkezett, és ez több képemet is teljesen élvezhetetlenné tette. Ezeket sajnos hirtelen felindulásból kitöröltem, de talán ezen is látszik, hogy miről van szó: 

 Összességében: lehet igen jó tűzijáték-képeket készíteni úgy is, ha csak az égre irányítjuk a lencsét. A kilövési pontot (illetve más elő- és háttérelemet) akkor érdemes igazán képbe venni, ha ez önmagában is hozzáad valamit a kompozícióhoz. Ilyen fontos kompozíciós elem lehet a Lánchíd vagy a Budai vár. Én érzékeltetni akartam, hogy a tűzijáték egy vitorlásfesztivál része volt, ezért bevettem a kompozícióba egy hajórészletet is, de ez több képen is zavaró volt, különösen, amikor éppen a legszebb petárdavillanást metszette ketté.

3. Lencse. Én ezúttal egy 21mm-es lencsét használtam, ami az én Pentax k7-esemen 31.5 mm-nek felel meg. Sajnos ez a látószög onnan, ahol álltam, nem bizonyult elég szélesnek. Több petárda egyszerűen lelógott vagy teljesen lemaradt a képről, és legközelebb vagy távolabb kell mennem, vagy egy szélesebb látószögű lencsét használnom. 

 

Egyéb: Az autófókusz funkciót legjobb kikapcsolni, és manuálisan végtelenre állítani az élességet. Ezen kívül érdemes korán érkezni, hogy megfelelő helyet találjunk. Ez ezúttal sikerült, de mivel közvetlenül a vízparton álltunk, végig azon izgultam, hogy mikor fogja valaki belerúgni az állványomat a fjordba. Szerencsére ezt megúsztam, de legközelebb inkább máshova állnék.

Hogyan távozzunk stílusosan

Még utoljára két videó az aalborgi Tall Ship Races-ről. Korábban írtam, hogy az ünnepélyes kihajózás az ellenszél miatt sajnos nem sikerült igazán látványosra. Az indulás előtti perceket azonban több legénység is kisebb kultúrműsorral tette felejthetetlenné. Ezek közül kettő emelkedett ki a mezőnyből: régi ismerőseinknek, a Dewaruci indonéz matrózainak, illetve az ománi Shabab Oman tengerészeinek az alakítása.

Míg az előbbiek főleg az árbocokon bemutatott akrobatamutatványaikkal imponáltak, az utóbbiaknál a zene volt a legjobb: skót dudák afrikai dobokkal kísérve (ahogy az egy ázsiai országtól elvárható). És hogy a kettő közül melyik volt a legjobb, azt mindenki döntse el magának:

Dewaruci

Ha lett volna közönségdíj az idei Tall Ship Races-en, azt mindenképpen a Dewaruci nevű indonéz háromárbocos legénysége érdemelte volna ki. Míg a legtöbb meglátogatható hajó legénysége beérte azzal, hogy udvariasan mosolygott, kiakasztott néhány információs táblát és kiosztott néhány brosúrát, addig az indonéz tengerészek igazi népünnepélyt rendeztek a fedélzeten és a mólón.

 

A zenét a legénység köréből verbuválódott, és a Leningrad Cowboys fénykorát idéző szalonzenekar szolgáltatta. Volt itt minden a My Bonnie -tól a legfrissebb indonéz slágerekig, egyetlen megállíthatatlanul hömpölygő és (meglehetősen hamis) zeneszámba ötvözve. 

Aki éppen nem zenélt (a hangszerek rendszeresen vándoroltak kézről kézre, ami érdekes módon a hangzáson mit sem változtatott), az táncolt, illetve a bámészkodókat próbálta táncra bírni. 

Mivel az indonézek roppant barátságosak (vagy legalábbis annak látszanak) és a hajójuk is az egyik legszebb volt a fesztiválon, ezért sok bámészkodó órákat töltött a fedélzeten. Az Orsi mellett álldogáló idősebb dán úriember például annyira el volt bűvölve, hogy néhány percenként odafordult Orsihoz, és megjegyezte: Det er ret sjovt, det her (Ez elég mókás). Ez magyarra átültetve nagyjából annyit jelent, hogy "ilyen jól még életemben nem szórakoztam, beleértve a saját lakodalmamat is". Igaza is volt: aki csütörtök este ott volt a Dewaruci fedélzetén, egykönnyen nem felejti el.

Hajósélet Aalborgban

Ma délután zárult az idei Tall Ship Races (TSR) nevű nemzetközi vitorlásverseny négynapos aalborgi szakasza. A legtöbb embernek, aki vitorlásversenyről hall, alighanem kis egy- vagy kétárbocos hajók ugranak be, mondjuk amilyeneket a Balatonon látni. Noha ilyen hajókból is sok látható a versenyen (ami sokkal inkább egy fesztivál és népünnepély, mintsem valódi versengés), a Tall Ship Races elsősorban a világ legnagyobb vitorlásait gyűjti egybe.

 A TSR-t 1956-ban szervezte meg először egy Bernard Morgan nevű londoni jogász, 20 nagy vitorlás részvételével. Az 1956-os verseny eredeti célja az volt, hogy szimbolikusan lezárja a nagy vitorláshajók korszakát, ám az események váratlan fordulatot vettek. Az egyszerinek szánt versenyt akkora érdeklődés övezte, hogy azóta minden évben megrendezik, nem ritkán több mint száz hajó részvételével.  A verseny hivatalos célja a népek közötti barátság erősítése és a vitorlástradíciók megismertetése és megszerettetése újabb és újabb nemzedékekkel. A versenyben részt vevő hajó legtöbbje iskolahajó, és a kiírás megszabja, hogy minden legénységnek legalább felerészben fiatalokból kell állnia.

Az idei verseny a hollandiai Antwerpenből indult és Aalborg volt a második állomás, melyet a norvég Kristiansand követ. A verseny végül az angol Hartlepool kikötőjében ér véget augusztus 10-én. A verseny maga természetesen az egyes városok között zajlik, és ezt szakítják meg a 3-4 napos kikötői tartózkodások. Ilyenkor a tengerészek mulatnak, gondozzák a hajóikat, illetve részt vesznek a hagyományos tengerészfelvonuláson.

A TSR, mely 2004 után másodszor látogatott el Aalborgba, magasan az év legfontosabb turisztikai eseménye volt a városban. Legutóbb több mint 1 millió embert vonzott, és a szervezők abban reménykedtek, hogy ezt a számot az idén sikerül felülmúlniuk. Az eseményhez zenei fesztivál is kapcsolódott, a parton felállítottak egy vidámparkot, számtalan étkezőhelyet és sörsátrat is.

 Lehetett sétahajózni, a vastagabb pénztárcájúak benevezhettek egy helikopteres túrára és láttunk egy igen színvonalas tűzijátékot is.

A népünnepélyt csupán egyetlen mozzanat zavarta meg: a legtöbb hajó a ma délutáni ünnepélyes kihajózásakor az erős ellenszél miatt nem tudott vitorlát bontani - azaz a nézők pont a legfestőibb látványról maradtak le.

Én szerencsére 2004-ben már végignéztem, ahogy az óriási hajók teljes pompájukban elvitorláznak az orrom előtt, és tanúsíthatom, hogy kevés látvány fogható az ilyesmihez. Talán legközelebb megint összejön...
  
További képek itt.