Ahány nyelv...

In English, please

Az általánosan elterjedt vélekedés szerint "minden dán tud angolul". Noha ez nagyjából valóban így van - én az elmúlt 10 évben legfeljebb öt dánnal találkoztam, aki egyáltalán nem volt képes vagy hajlandó még elemi szinten sem megnyilvánulni angolul - a helyzet kevésbé imponáló, ha a dánok nyelvtudását egyéb idegen nyelvek esetében vizsgáljuk. Az Európai Bizottság nemrégiben közzétett vizsgálata legalábbis meglehetősen aggasztó képet mutat. E szerint azon dánok aránya, akik kommunikációs szinten képesek használni egy második idegen nyelvet, 2005 óta nyolc százalékkal, 58 százalékra csökkent. A hanyatlás elsősorban az európai nyelveket érinti: míg a kínai, arab és japán nyelv egyre nagyobb népszerűséget élvez (amit többek között az egyetemi jelentkezési statisztikák is mutatnak), addig rohamosan csökken az érdeklődés a német, az olasz, a francia és az orosz nyelv iránt. Mindez persze relatív, hiszen  az 58 százalék még mindig jóval magasabb az Európai Unió 25 százalékos átlagánál, de egyre több gazdasági szakember és nyelvész hívja fel a figyelmet a "kis" nyelvek visszaszorulásából fakadó potenciális hátrányokra. 

Nem elég az angol?

A dán nemzeti össztermék több mint 50 százaléka származik exportból, mely konzervatív becslések szerint is legalább 700.000 munkahelyet biztosít az országban. Sokak szerint ennek fenntartása, illetve új piacok meghódítása hosszú távon elképzelhetetlen a külországokban beszélt nyelvek alapos ismerete nélkül. A szakértők rámutatnak, hogy, a közhiedelemmel ellentétben, nem minden üzleti tárgyalás bonyolítható le sikeresen angolul. Egyrészt komoly előnyt jelenthet, ha egy dán üzletember tárgyalópartnerével annak anyanyelvén képes társalogni. Ennél is fontosabb azonban, hogy korántsem garantált, hogy az asztal másik oldalán ülő kínai, japán, koreai vagy orosz fél is tárgyalási szinten beszél angolul. Ez azért is problémás, mert a dán export mindössze 20 százaléka irányul olyan országokba, ahol az angol a hivatalos nyelv.    

Mit tehetünk?

A fent vázolt  negatív tendencia immár a dán kormány figyelmét is felkeltette. Az oktatási minisztérium által életre hívott munkacsoport a közelmúltban készítette el végleges jelentését, amely 42 konkrét ajánlást tartalmaz az idegen nyelvek propagálására. Többek között javasolják, hogy az általános iskolában már az 1.osztálytól kezdve legyen kötelező az angol, melyhez a 3. (legkésőbb pedig az 5.) osztálytól egy másik, szintén kötelező idegen nyelv csatlakozna. A jelenlegi rendszerben a kisiskolások a 3. vagy 4. osztályban kezdenek ismerkedni az angollal, míg a második kötelező idegen nyelv (német vagy francia) csak a 7. vagy 8. osztályban jelenik meg.  

Nem tegnap kezdődött

A második idegen nyelv visszaszorulása egyébként egy hosszabb, meglehetősen összetett folyamat eredménye. 1990-es oktatási reformig például a német nyelv az angollal egyenrangú volt az általános iskolákban: mindkettőt azonos óraszámban tanították, természetesen kötelező jelleggel. Akkoriban tehát  elképzelhetetlen volt, hogy valaki úgy kerüljön ki az oktatási rendszerből, hogy a legelemibb ismereteket elsajátította volna a legnagyobb szomszédos nyelvből. A 2005-ös gimnáziumi reform aztán tovább rontott a helyzeten. Attól kezdve a nyelvi tárgyak (az angol kivételével) kötelezőből választhatóvá váltak, és a rájuk fordított óraszám is csökkent, az "elég az angol" filozófiájának jegyében. Elsősorban ez utóbbi változás vezetett a második (harmadik, negyedik stb.)  idegen nyelvet beszélők rohamos hanyatlásához, amely miatt most egyre többen emelik fel a szavukat.   

Minek nevezzelek?

Mivel korábban többször is foglalkoztam itt a dán névadási szokásokkal, talán nem érdektelen közölni a dán Statisztikai Hivatal által frissen közzétett listát azokról a keresztnevekről, amelyek a legnépszerűbbek voltak a tavalyi évben.

Lánynevek: 

1. Emma
2. Isabella
3. Laura
4. Ida
5. Clara
6. Sofie
7. Mathilde
8. Freja
9. Anna
10. Sofia

Fiúnevek:

1. William
2. Oliver
3. Noah
4. Emil
5. Victor
6. Frederik
7. Magnus
8. Mathias
9. Mikkel
10. Lucas

A népszerűség ebben az esetben azt jelenti, hogy 2011 első félévében ezeket a neveket kapták leggyakrabban az újszülöttek. Konkrétan: az adott periódusban 296 Emmával és 358 Williammal gazdagodott az ország lakossága. Ami a "mi" neveinket illeti: Tristan 44-ik volt a listán (108 gyerek kapta ezt a nevet), míg Stella nem szerepelt az 50 leggyakoribb név között. 

Érdekes képet kapunk, ha összehasonlítjuk az éppen divatos neveket (fent) a leggyakoribb keresztnevek listájával:

1. Anne (47.466)
2. Kirsten (45.268)
3. Hanne (40.595)
4. Mette (39.225)
5. Anna (36.001)
6. Helle (34.665)
7. Susanne (31.949)
8. Lene (31.617)
9. Maria (28.183)
10. Karen (28.063)

1. Jens (50.697)
2. Peter (50.336)
3. Lars (46.209)
4. Michael (45.617)
5. Henrik (43.258)
6. Søren (42.498)
7. Thomas (42.258)
8. Niels (40.048)
9. Jan (39.639)
10. Jørgen (38.145)

A két (azaz kétszer két) listát összevetve kitűnik, hogy a gyakori nevek egyáltalán nem népszerűek e pillanatban: csupán egyetlen olyan nevet találunk (Anna), amelyet annak ellenére is előszeretettel választottak tavaly a szülők, hogy a név viszonylag gyakori. 

Végezetül érdemes megemlíteni, hogy a keresztnév-családnév kombinációk közül férfiaknál a (roppant kreatív) Jens Jensen (3847 személy), míg a nőknél a Kirsten Jensen (2473) a leggyakoribb e pillanatban. 

Mm mm

Egy minap közzétett, igen érdekes dán kérdőíves kutatás feltérképezte, hogy melyek a dán gyerekek első szavai. A felmérés eredményei összesen 6112 kérdőíven alapulnak, melyeket 8-36 hónapos gyermekek szülei töltöttek ki. A lista első 20 helyén az alábbi szavak szerepelnek:

1. mm mm (finom-hang)
2. hej
3. årnnn (autó-hang)
4. vov (kutya-hang)
5. hej hej (viszlát / szia)
6. tak (köszönöm)
7. grrrr (oroszlán-hang)
8. far (apa)
9. borte tit/titte bøh (nagyjából: kukucs, bújócskázáskor)
10. mad (étel)
11. ja (igen)
12. nej (nem)
13. muh (tehén-hang)
14. mor (anya)
15. av (fáj, bibi)
16. mjav (macska-hang)
17. rap (kacsa-hang)
18. klappe kage (egy gyerekmondóka első sora, nagyjából hóc hóc katona)
19. a gyerek saját neve
20. det (az / azt) 

A fenti lista nyilván nem csak nyelvészeti szempontból roppant érdekes, hiszen arról is képet ad, hogy az egyedfejlődés során milyen sorrendben fedezzük fel és értelmezzük a környezetünket. A dán lista is megerősíti például azt a régebbi felismerést, hogy az első szavak gyakran a gyerek közvetlen testi szükségleteire utalnak (étel, ital, enni). E szavak további jellemzője (mint arról már korábban is írtam), hogy voltaképpen nem is szavak, hanem sokkal inkább multifunkcionális kifejezések: a gyerek a rendelkezésére álló igen szerény szókinccsel meglepően sok jelentést tud kifejezni. A dán gyermeknyelv esetében például a mad ('étel', 'papa') szó jelentheti a következőket: éhes vagyok; anya főz; a tévében éppen esznek; finom a vacsora, etessük meg a kutyát! stb.

Beszél...

Ugyancsak régóta tudjuk, hogy kultúrától és nyelvtől függetlenül, a világ bármely pontján élő gyerekek első szavai között a [p], [b] és [m] hangokkal kezdődőek dominálnak. Ennek egyszerű biológiai / anatómiai magyarázata van: ezen labiális mássalhangzók kiejtéséhez gyakorlatilag elég kinyitni a szánkat. A fenti lista ezt a megfigyelést is megerősíti.  

Még egyszer az asszimilációról

Eredetileg viszont-megjegyzésben akartam válaszolni Névtelen, pontosabban A.S. monogrammal publikáló olvasómnak a legutóbbi bejegyzésemmel kapcsolatos hozzászólására, de aztán úgy döntöttem, hogy a téma megérdemel  egy önálló bejegyzést. Először is, a pontosság kedvéért: A.S azt írja, hogy "nem az a lényeg, hogy dánnak lenni...": Nos, ebben a konkrét esetben éppen ez a lényeg, ugyanis Pind azt mondta, hogy aki Dániában akar élni, annak dánná kell válnia. (Szó szerint: "Min tilgang er, at når man vælger Danmark til, så vælger man Danmark til, fordi man vil være dansk".) Előző bejegyzésem arról szólt, hogy a teljes asszimiláció kivitelezhetetlen. Egyrészt, mert senki sem tudja megmondani, pontosan mi az a dánság, amihez asszimilálódni kellene, másrészt, mivel az asszimilációnak, (legalábbis ami a nyelvi asszimilációt illeti), objektív, biológiai akadályai vannak, harmadrészt pedig mivel a sikeres asszimiláció nem ritkán elbukik a többségi társadalom ellenállásán.

Mindennek semmi köze sincs ahhoz, hogy A.S úgy érzi, őt soha semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem érte Dániában a miatt, hogy (feltehetően) akcentussal beszéli a dán nyelvet. Nem ismerjük ugyan egymást, de a sorai közt olvasva az a benyomásom alakult ki, hogy ő sem asszimilálódott a dán kultúrába, nyelvbe, hanem úgy lett a dán társadalom hasznos tagja, hogy közben megőrizte nyelvét, identitását, szokásait. Pontosabban: olyan új, személyre szabott kultúrát, szokásokat, sőt nyelvet alakított ki magának az évek során, amely ötvözi a dán és a magyar nyelv, kultúra, szokásrendszer általa legjobbnak tartott elemeit, azaz sikeresen integrálódott új környezetébe.

Nos, ezzel én is így vagyok. Lassan tíz éve élek Dániában, és sosem tapasztaltam, hogy hátrányom származott volna abból, hogy nem vagyok dán. Igaz, sok bevándorlóhoz hasonlóan én is gyakran tapasztalom, hogy külföldiként nehezebb barátságot kötni dánokkal vagy részt venni egy társalgásban - és nem csak nyelvi okokból. Abban is biztos vagyok viszont, hogy ennek oka nem csak a dánok hozzáállása. Tudom, hogy a legtöbben (így a magyarok is) gyakran tanácstalanok, ha egy külföldivel kerülnek össze, még akkor is, ha alapvetően elfogadják, sőt talán még kedvelik is az illetőt.  Aki saját bőrén tapasztalta, hogy milyen magyarnak lenni Aalborgban, az aligha tudja, milyen mondjuk portugálnak vagy kínainak lenni Miskolcon vagy Szombathelyen.

Az én filozófiám az, hogy elfogadom a társadalom alapvető normáit, befizetem az adómat és igyekszem tisztességesen felnevelni a gyerekeimet. Alapvetően jól érzem magam Dániában, és hálás vagyok, amiért befogadtak, támogattak, de az utolsó dolog, amit szeretnék, az a "dánná válás". Túl azon, hogy a fenti okok miatt ezt eleve lehetetlennek tartom, egyúttal óriási veszteséggel is járna a dolog, hiszen fel kellene adnom személyiségem magyar felét.

Végezetül egy konkrét példa arra, hogy az én esetemben hol húzódik a határ az integráció és az asszimiláció között. Sok külföldit ismerek, akik kínosnak érzik, ha nyilvános helyen (könyvtárban, utcán, buszon) anyanyelvükön beszélnek a gyerekeikkel, és inkább átváltanak dánra, ha más is hallja őket. Olyanról is hallottam már, akinek beszóltak, hogy nem Vietnamban van, itt dánul kell beszélni, de a többség egyszerűen úgy érzi, zavarná, esetleg provokálná a dánokat, ha idegen nyelvet hallanának ilyen közegben. Nos, ez az ami engem teljesen hidegen hagy. Ha mindent mérlegelünk, jóval nagyobb veszteség lenne nekem, ha nem beszélhetnék a gyerekeimmel magyarul, mint a mellettem ülő dánnak az, hogy nem érti, mit mesélek nekik a tűzoltóautókról vagy a falevelekről. Így aztán én az ilyen esetekben is ragaszkodom a "100% magyar" nyelvpolitikához, fütyülve rá, hogy erről ki mit gondol - ami persze aligha tekinthető kifejezetten asszimilációs stratégiának. 

Dánná válni?

A közvélemény-kutatások szerint utolsó hónapjait élő dán konzervatív-liberális kormánykoalíció újonnan kinevezett integrációs minisztere rögtön az első megnyilatkozásával hatalmas vihart keltett. A már korábban is ellentmondásos nézeteiről ismert Søren Pind (fénykép) kedden kijelentette, hogy szakítani kell a korábbi, multikulturális szemléleten alapuló integrációs gyakorlattal. Ennek szerinte az volt a legfőbb jellemzője, hogy valamiféle félreértelmezett tolerancia jegyében sok olyat elnézett (az elsősorban muszlim) bevándorlóknak, ami alapvetően idegen a dán társadalom működésétől. Ezek közül Pind a nők alávetett helyzetét emelte ki, valamint azt, hogy sok bevándorlónak nem azzal köt házasságot, akit szeret, hanem akit a szülei választottak a számára. A miniszter szerint véget kell vetni a különböző kultúrák párhuzamos létezésének. E helyett tudatosítani kell mindenkiben, hogy ha Dániában kíván letelepedni, akkor dánná kell válnia, azaz teljes mértékben magáévá kell tennie a befogadó ország értékrendjét, életmódját és kultúráját.

Søren Pind

A nyilatkozat heves reakciókat keltett mind a jobb, mind a baloldalon, ám véleményem szerint a kérdéssel kapcsolatos eddigi megnyilatkozások igen felszínesek voltak, és nem érintettek néhány alapvető kérdést. Kezdve mindjárt a legkézenfekvőbbel: Pind elfelejtette definiálni, hogy mi az, hogy dán. Ennek meghatározása pedig köztudottan nehéz, sőt sokak szerint egyenesen lehetetlen feladat. A nyelvet egy pillanatra félretéve, igen kevés olyan kulturális összetevőt határozhatunk meg (az étkezési szokásoktól a viselkedéskultúrán át a világkép meghatározó elemeiig), ami kizárólag a dánok sajátja, és amikben minden dán osztozik. Ennek megértéséhez hasznos lehet a társadalomtudományokból jól ismert családi hasonlatosság (family resemblance) fogalma. Röviden arról van szó, hogy egy adott közösségen (család, nyelvcsalád, társadalom) A hasonlíthat B-re, B hasonlíthat C-re, C pedig D-re, de például A és D között semmilyen hasonlóságot nem tudunk felfedezni, mint ahogy nem tudunk megnevezni egyetlen olyan elemet sem, ami közös lenne mind a négyőjükben. Ezért aztán minden "Dán az, aki…" kezdetű definíciós kísérlet eleve kudarcra van ítélve, hiszen rengeteg olyan személyt kizár, aki magát dánként definiálja, és akit a környezete is annak tart. (Aki nem hiszi, próbálja meg ilyen módon meghatározni a "magyar" kategóriát.)

Pind nyilatkozatának második problémája, hogy feltételezi: amennyiben egy bevándorló úgy dönt, dánná kíván válni, ezt minden további nélkül megteheti. Ez azonban szerintem koránt sincs így. Első akadálynak ott van rögtön a nyelv. Nem szorul különösebb bizonyításra, hogy felnőttként egyszerűen lehetetlen anyanyelvi szinten elsajátítani egy új nyelvet. Szemben tehát a széles körben (és nemcsak Dániában) elterjedt hiedelemmel, a bevándorlók nem azért beszélnek sok hibával és erős akcentussal, mert lusták vagy kevésbé intelligensek, hanem mert biológiailag nem képesek többre. Ennek pontos okait a nyelvészeknek még nem sikerült tisztázniuk, de a mi szempontunkból nem is lényegesek. A fontos az, hogy ha a nemzeti közösséget mint nyelvi egységet határozzuk meg, akkor a felnőttként érkező bevándorlók mindig is ki fognak lógni belőle, hiszen sosem fogják úgy beszélni a dán nyelvet, mint a "benszülött" dánok.

Az igazán központi probléma azonban az, hogy Søren Pind felvetése az asszimilációt csupán egyoldalú kérdésként kezeli. Azt feltételezi, hogy amennyiben a bevándorló mindent megtesz a sikeres asszimiláció érdekében, otthon, a saját családjában is csak dánul beszél, megváltoztatja étkezési szokásait, viselkedését, esetleg nevet és vallást cserél, akkor a többségi társadalom boldogan öleli majd a keblére. Jól tudjuk azonban, hogy mindez nem feltétlenül van így. Elég csak a teljesen asszimilálódott, kikeresztelkedett magyar zsidók példájára gondolnunk ahhoz, hogy belássuk: sok esetben a látszólag sikeres asszimiláció is megbukhat a többségi társadalom elutasításán. Visszatérve a mi esetünkre: azt hogy ki a dán, nagymértékben a környezete dönti el, és nap mint nap találkozik az ember az asszimilációs kísérlet illúzióvesztett áldozataival. Olyanokkal, akik úgy érzik, óriási áldozatokat hoztak a beilleszkedésért, feladták nyelvüket, önazonosságukat, és szinte semmit sem kaptak cserébe, mivel a környezetük ugyan olyan mértékben utasítja el őket, mint korábban.

Ez persze nem kizárólag dán probléma. Köztudott, hogy a hagyományos (és gyakran romantikussá idealizált) magyar paraszti társadalom a harmadik-negyedik generációig jöttmenteknek titulálta a betelepülőket, akkor is, ha a szomszéd faluból érkeztek is. Ellenpéldaként gyakran az USA példáját hozzák fel, elfeledkezve egy lényeges különbségről. Ott ugyanis egészen a közelmúltig gyakorlatilag nem beszélhetünk többségi és kisebbségi  társadalomról, hiszen szinte mindenki egy kisebbséghez tartozott.

Végezetül azt is érdemes megjegyezni, hogy a Søren Pind által képviselt nézetek korántsem újak. A kisebbségi dán kormányt kívülről támogató Dán Néppártnak köszönhetően a politikai elit már régen leszámolt a multikulturális társadalmi modell koncepciójával, és évek óta erősödik a bevándorlók asszimilációjára irányuló nyomás. A helyzet most csupán annyiban változott, hogy az új miniszter nyíltan megfogalmazza azt, amiről elődjei csak kódoltan beszéltek.

Gelwane

Tegnap este a rendőrség őrizetbe vett egy 15 éves fiút, aki beismerte, hogy ő rongálta meg a nagyobbik jellingi rúnakövet és a jellingi temető több sírkövét és épületét. Az esetről legutóbb én is részletesen írtam. Különféle dán internetfórumokon ezzel párhuzamosan kisebb, ám annál szenvedélyesebb vita zajlik a "Gelwane" szó jelentéséről, mellyel a vandál fiatalember a műemléket ékesítette. 

Gelwane. Fotó: Benny F. Nielsen

Jelenleg az a változat vezet, hogy egy török családnévről van szó, amit a fiú művésznévként használt. (Megnéztem: a Facebook és más honlapok szerint valóban van ilyen név, ha nem is túl gyakori, ám nekem inkább arabnak, mintsem töröknek tűnik). Ha ez a forgatókönyv igaz lenne, és a művésznév mások körében is ismert volt, akkor ez megmagyarázza, hogyan bukkant a rendőrség ilyen gyorsan az elkövető nyomára, annak ellenére, hogy a bűncselekménynek nem volt szemtanúja. Mások viszont azzal érvelnek, hogy egyszerűen nem lehet valaki annyira hülye, hogy pont a saját nevével rongál meg egy ilyen kaliberű nevezetességet. 

Az ezzel szembeni ellenérv az, hogy a grafittiknek éppen az az egyik fontos funkciója, hogy elismerést, hírnevet szerezzenek a rajzolójuknak. Ez persze csak akkor érhető el, ha a "művész" azonosítható a műve alapján - még ha csak egy kisebb, bennfentes körben is. A szóválasztás egyébként sok internetes vitázó számára azt is egyértelművé teszi, hogy az elkövető nem dán etnikumú, és feltehetően fogalma sem volt, hogy pontosan mit rongált meg. Ezt a forgatókönyvet többen a "dán ilyet nem csinál" logikai "bizonyítékkal" is megtámogatják. Akárki legyen is, Gelwane mester tettével túllőtt a célon, és aligha ússza meg büntetőjogi feljelentés nélkül.

A dán nemzeti múzeum szakértői időközben elvégezték a rúnakő részletes vizsgálatát, és szerencsére a legsötétebb aggodalmak alaptalannak bizonyultak. Úgy tűnik, a zöld festék nem hatolt be mélyebben a műemlékbe, és a kémiai összetétele is olyan, hogy eltávolítása nem hagy majd látható nyomot a kövön. A műveletre tavasszal, a melegebb idő beálltával kerítenek majd sort.

Barbárok Jellingben

Múlt hétvégén megrongálták Dánia talán legfontosabb műemlékét, a Jellingi Rúnakövek (Jellingstenene) néven ismert műemlékegyüttes nagyobbik darabját. A templomkertben álló kövön a szomszédok vasárnap reggel fedezték fel a zöld festékkel ráfújt graffitiket.  

Jelling a kereszténységre való áttérés és a dán állam kezdeteinek szimbolikus helyszíne. Itt volt annak a Gorm királynak a székhelye, akit egy egységes dán állam megteremtőjeként tart számon a történetírás.  A két követ ő, valamint fia emelte a közép-jütlandi településen. Azon túl, hogy óriási  kultúr- és művészettörténeti értéket képviselnek, a kövek mint nyelvemlékek is páratlanul fontosak. Mindezek miatt 1994 óta a világörökség részei.

A két rúnakő közül a kisebbiket Gorm király állíttatta felesége, Thyra emlékére 955 körül. A kövön rúnaírással a következő szöveg olvasható: „Gorm király állíttatta ezt az emlékkövet felesége, Thyra, Dánia büszkesége emlékére”.'

A másik, nagyobb követ Gorm fia, Harald állíttatta szülei emlékére 965 körül. A kő felirata egyúttal felidézi a dánok keresztény hitre térését is: „Harald király rendelte ennek a kőnek a felállítását apja, Gorm emlékére és anyja, Thyra emlékére; az a Harald, aki meghódította magának egész Dániát és Norvégiát és kereszténnyé tette a dánokat”. Érthető okokból e követ gyakran mint Dánia keresztlevelét emlegetik.

A kő károm oldalát a rúnaíráson (és a graffitiken) kívül faragásokkal is díszítették, és rajta látható egész Észak-Európa egyik legrégebbi Krisztus ábrázolása is. Ez utóbbi kő vált tehát a hétvégén rongálás áldozatává. Az elkövetőket a rendőrségnek nem sikerült megtalálnia.

A nagyobbik jellingi rúnakő, modern kiegészítéssel. Fotó: Verner Skov Petersen

Az elmúlt hónapokban egyébként nem ez volt az első alkalom, hogy a jellingi műemlékek bekerültek a dán napilapokba. Hosszabb távú fennmaradásukra ugyanis a "graffitiművészek" látogatásánál is nagyobb veszélyt jelentenek az időjárás viszontagságai. A porózus kövekbe könnyen behatol a csapadék, amely télen jéggé fagyva tágítja, repeszti őket. A kisebbik kő állapotát a szakértők annyira kritikusnak ítélték, hogy az idén először faládát emeltek köré a téli hónapokra. 

A kövek megmentésének legjobb módjáról az elmúlt időszakban komoly szakmai vita zajlott. Voltak, akik az áthelyezés mellett kardoskodnak, míg mások inkább üvegbúrát emeltek volna a műemlékek fölé. Végül az utóbbi irányzat győzött, és hétfőn reggel a dán rádió bejelentette: a hétvégi rongálást követően felgyorsítják a vitrinek kivitelezésének munkálatait. Aki tehát még háborítatlanul, egészen közelről szeretné látni a két páratlan műemléket, annak érdemes mielőbb Jelling felé vennie az irányt. 

Ajánlott olvasmány: 
Jelling viking emlékei a magyar Wikipédiában
Dánul tudóknak: Remek videó a nagyobbik rúnakőről.

Bevándorlók Dániában

Ha már legutóbb szóba került a dániai bevándorlás kérdése, álljon itt néhány ezzel kapcsolatos adat, minden további kommentár nélkül. Megjegyzés: az alábbiakban bevándorló alatt az első- másod- és harmadgenerációs bevándorlók értendők. Más szóval: a statisztikai adatok sok olyan személyt is tartalmaznak, akik már Dániában születtek.

Igen az integrációra

• 2010. január 1-én 542 738 bevándorló élt Dániában. Ez azt jelenti, hogy az összlakosság 9,8%-a bevándorló.

• Az összes bevándorló 67 százaléka származik ú.n. nem-nyugati országból (ikke-vestlige lande). 26 százalékuk valamelyik EU országból érkezett, a fennmaradó 7 százalék pedig nem-EU tag nyugati országokból (pl. USA, Kanada, Ausztrália).

• A legtöbb bevándorló Koppenhágában és a többi nagyvárosban él, a legkevesebb pedig az észak-jütlandi régióban (ahol mi is lakunk). A koppenhágai konglomerátum lakosságának 15,4 százaléka bevándorló, szemben az észak-jütlandi régió 5, 5 százalékos arányával.

• Az első generációs bevándorlók 65 százaléka 20 és 49 éves kor között van, szemben az őshonos lakosság 38 százalékával.

• Ami a másod- és harmadgenerációs bevándorlókat illeti: ezek 66 százaléka 15 év alatti. Ez a szám a dánok körében mindössze 19 százalék. Más szóval, a gyerekek körében jóval több a bevándorló, mint a társadalom egészének átlagában. 

• 2001 és 2009 között 13 százalékról 23 százalékra nőtt azon nem-nyugati országokból származó bevándorlók aránya, akik dán házastársat választottak maguknak. Ennek oka részben a családegyesítési törvény 2002-es, radikális megszigorítása volt.

• A 2008-2009-es tanévben általános iskolába járó  718 835 gyerekből 71 779 (10%) volt bevándorló. Három Koppenhága környéki településen ez az arány 30 százalék fölötti. 

• A dán cégek alig több mint fele foglalkoztat bevándorlókat.

Forrás: www.nyidanmark.dk, www.tv2.dk

Å

Legutóbb szóba került az 1948-as helyesírási reform.  Ezzel kapcsolatban néhány további érdekesség: ekkor törölték el a dán főnevek nagy kezdőbetűvel történő írását. Érdekes módon ezt elsősorban nem szakmai, nyelvészeti, még csak nem is praktikus megfontolások motiválták, hanem sokkal inkább a hazafias érzelmek. Öt év német megszállás után a kis- vagy nagybetű kérdése hirtelen  szimbolikus üggyé vált: a helyesírási reform előkészítői kiváló lehetőséget láttak arra, hogy a bevezetett módosítással látványosan eltávolítsák a dán kultúrát a némettől. Egy másik fontos szempont az volt, hogy közelebb hozzák a dán írásmódot a svédhez és a norvéghoz (amely nyelvekben már korábban is kisbetűvel kezdődtek a főnevek). 

 Ez a megfontolás állt az å betű bevezetésének hátterében is. (Emlékeztetőül: arról a betűről van szó, amit az århusi önkormányzat a minap gyomlált ki a város nevéből). A betű által jelzett o-szerű magánhangzót az évszázadok során többféle módon próbálták papírra vetni a különféle dán dialektusokban (például: á, ă, â és ao). Végül az aa írásmód vált általánossá, noha az idők során mindig voltak néhányan, akik inkább az å-t részesítették előnyben. Ők azonban mindig kisebbségben maradtak, és amikor az 1948-as helyesírási reform az utóbbi írásmód mellett tette le a garast, igen nagy volt a felháborodás. Legtöbben a dán nyelv „elsvédesedésétől” tartottak, mivel az å betű a svéd írott nyelvben alakult ki az 1400-as években, és 1526-ban egy svéd bibliafordításban jelent meg először nyomtatásban. A helyesírási reform által keltett hullámok csak sokára ültek el, és még az 50-es évek vége felé is voltak olyan dán újságok, amelyek a régi helyesírást követték. 

Persze azok a dánok, akiket tűzbe hoz az "aa vagy å?" kérdése, aligha sejtik, hogy a két betű feltehetően közelebbi rokonságban áll egymással, mint gondolnák. Egyes nyelvészek szerint ugyanis az å az aa-ból alakult ki oly módon, hogy a kézírásos szövegekben a második a fokozatosan egyre kisebbé vált, mintegy elsorvadt, később egy ponttá töpörödött, és ez a pontocska vándorolt aztán át az első a fölé. Akár helyes ez az elmélet, akár nem (az å kialakulására más teóriák is vannak), az tagadhatatlan, hogy a betűnek egyre nehezebb sorsa van a mai dán hétköznapokban. A múltkor leírt praktikus megfontolások miatt egyre több intézmény, település dönt az aa írásmód mellett, és érdekes lesz nyomon követni, hogy ezt a tendenciát hosszabb távon a hivatalos helyesírási szabályok is kodifikálni fogják.e.

Egy város nevet vált

Hamarosan sok dolguk akad a kartográfusoknak: Dánia második legnagyobb városa január 1-től nevet változtat – legalábbis írásban. A városi önkormányzat ugyanis tegnap úgy döntött, hogy Århus nevét hivatalosan a jövő évtől Aarhus-ként kell írni. Noha ezzel csupán a régi, 1948 előtti írásmódot állították vissza, az elhatározást nem a hagyományokhoz való ragaszkodás, hanem kőkemény racionális és üzleti megfontolások motiválták. 

Röviden arról van szó, hogy az Å betű (és másik két egzotikus dán társa, az Æ és az Ø) nem kompatibilis a számítógépek és az internet modern világával, mivel nem szerepelhet e-mail címekben, honlapok címeiben, és aki nem skandináv billentyűzetet használ, az általában leírni sem tudja őket. A dánoknak mindez persze nem okoz gondot: angol billentyűzeten egyszerűen AA-t írnak Å, AE-t Æ és Ö-t vagy OE-t Ø helyett. Egy külföldi viszont ritkán van tisztában ezekkel a hangmegfelelésekkel, így kínjában általában sima A-val próbálja helyettesíteni az Å-t, ami gyakran félrevezeti az internetes portálokat és keresőket. Szakértők szerint ez, az eddigi íráskép által keltett zavar gyakran "láthatatlanná" teszi a várost az interneten, aminek komoly gazdasági következményei vannak. Ezt szeretnék elkerülni azzal, hogy ezentúl  mindenki, mindenütt Aarhus-t ír majd.

Århus lakói egyébként egyáltalán nem lelkesednek a küszöbön álló változásért. 57 százalékuk a névváltoztatás ellen foglalt állást egy friss közvélemény-kutatásban, és csak 34 százalékuk támogatta az új írásképet. Érdekes módon azzal egyetlen általam olvasott cikk sem foglalkozik, hogy mennyibe fog mindez kerülni a városnak. Noha az e-mail címeket és a honlapok domain neveit nem kell lecserélni (hiszen azokban eddig is az AA betű szerepelt), az intézményeknek, hivatalos szerveknek előbb-utóbb új levélpapírt, táblákat, bélyegzőket kell gyártatniuk, ami általában nem olcsó mulatság. Szerencsére vannak néhányan, akiket egyáltalán nem érint a változás. Munkaadóm, az århusi egyetem például sosem állt át az 1948-ban bevezetett „modern” (és most eltörölt) írásmódra, és mindig is mint Aarhus Universitet létezett. Ezzel most alighanem több millió koronát spórolnak meg. 

A magas költségek és a változásokkal szembeni ellenállás miatt valószínűleg Århusban is több évtized telik majd el, amíg az régi-új írásmód egyetemessé válik. Hasonló történt Aalborg esetében is: városunk hivatalosan 1984-ben változtatta vissza a nevét Ålborg-ról, de még ma, több évtized után is lehet találkozni itt-ott a korábbi névvel.

Roligan

Legutóbb a vikingek kapcsán szóba kerültek a dán futballszurkolók (akiknek nem sok örömük telt az idei vébében), róluk pedig egy nyelvi érdekesség jutott eszembe. A dán szurkolókhoz ugyanis a modern dán nyelv egyik legleleményesebb szóalkotása kapcsolódik. Az angol hooligan - huligán szó mintájára 1985-ben valaki megalkotta a roligan [ˈʁoːligan] szót, aminek első tagja a dán rolig – 'nyugodt, békés, csendes' jelentésű szó.

Mint minden igazán kreatív szóalkotásban, ebben is hihetetlen mennyiségű információ van belezsúfolva. Egyrészt kifejezi a dán szurkolók fanatikus, de egyúttal békés mentalitását, másrészt pedig kontrasztba állítja és egyúttal elhatárolja őket a (80-as évek) rossz hírű angol szurkolóitól. És ami a legfontosabb: igazi nyelvi humort tükröz. Briliáns.