Minek nevezzelek?

Mivel korábban többször is foglalkoztam itt a dán névadási szokásokkal, talán nem érdektelen közölni a dán Statisztikai Hivatal által frissen közzétett listát azokról a keresztnevekről, amelyek a legnépszerűbbek voltak a tavalyi évben.

Lánynevek: 

1. Emma
2. Isabella
3. Laura
4. Ida
5. Clara
6. Sofie
7. Mathilde
8. Freja
9. Anna
10. Sofia

Fiúnevek:

1. William
2. Oliver
3. Noah
4. Emil
5. Victor
6. Frederik
7. Magnus
8. Mathias
9. Mikkel
10. Lucas

A népszerűség ebben az esetben azt jelenti, hogy 2011 első félévében ezeket a neveket kapták leggyakrabban az újszülöttek. Konkrétan: az adott periódusban 296 Emmával és 358 Williammal gazdagodott az ország lakossága. Ami a "mi" neveinket illeti: Tristan 44-ik volt a listán (108 gyerek kapta ezt a nevet), míg Stella nem szerepelt az 50 leggyakoribb név között. 

Érdekes képet kapunk, ha összehasonlítjuk az éppen divatos neveket (fent) a leggyakoribb keresztnevek listájával:

1. Anne (47.466)
2. Kirsten (45.268)
3. Hanne (40.595)
4. Mette (39.225)
5. Anna (36.001)
6. Helle (34.665)
7. Susanne (31.949)
8. Lene (31.617)
9. Maria (28.183)
10. Karen (28.063)

1. Jens (50.697)
2. Peter (50.336)
3. Lars (46.209)
4. Michael (45.617)
5. Henrik (43.258)
6. Søren (42.498)
7. Thomas (42.258)
8. Niels (40.048)
9. Jan (39.639)
10. Jørgen (38.145)

A két (azaz kétszer két) listát összevetve kitűnik, hogy a gyakori nevek egyáltalán nem népszerűek e pillanatban: csupán egyetlen olyan nevet találunk (Anna), amelyet annak ellenére is előszeretettel választottak tavaly a szülők, hogy a név viszonylag gyakori. 

Végezetül érdemes megemlíteni, hogy a keresztnév-családnév kombinációk közül férfiaknál a (roppant kreatív) Jens Jensen (3847 személy), míg a nőknél a Kirsten Jensen (2473) a leggyakoribb e pillanatban. 

Múzeum gyerekeknek

Több mint egy év után újra a Madisonban. Ane és a gyerekek már egy hete itt vannak, én tegnap éjjel érkeztem, és ma már sort is kerítettünk egy látogatásra a kiváló helyi gyermekmúzeumban (MadisonChildren's Museum). A múzeum nevének magyar fordítása enyhén kétértelmű, bár gondolom, a legtöbben gyorsan rájönnek, hogy az intézményben nem gyerekeket  hanem nekik való dolgokat állítanak ki. De a dolog lényegét az angol megnevezés sem ragadja meg sokkal pontosabban. Ha ugyanis a kifejezés alatt régi, megőrzésre érdemes tárgyak kollekcióját értjük, akkor nem sok múzeumra utaló elemet sikerül felfedeznünk az épületben. Kiállításról szó sincs: mindent meg lehet fogni, mindennel lehet játszani, ami természetesen drasztikusan lerövidíti a tárgyak várható élettartamát. Az egészben nekem a legérdekesebb az volt, hogy minden egyedi: lépten-nyomon eredeti ötletekkel, speciálisan megtervezett megoldásokkal találkozik az ember, a kulcsszó pedig egyértelműen a kreativitás. 

 

Több teremben lehet festeni, mázolni, szőni, fonni, papírt hajtogatni, általában az önkéntes fiatal segítők asszisztálása mellett. És a hagyományos értelemben vett játékok is (amelyek természetes alapanyagokból, láthatóan egyedi megrendelésre készültek), jó adag kreativitást igényelnek a gyerekéktől és kísérőiktől. 

 

 

Noha (jó amerikai szokás szerint) a hely nem teljesen mentes néhány enyhén irritáló vonástól (példaként a falra írt, szülőknek szóló banális gyereknevelési tanácsokat és a híres emberektől származó, gyerekkel kapcsolatos, és gyakran óriási közhelyeket tartalmazó idézeteket említhetnénk), összességében remek szórakozást nyújt az egész. 

 

Trisztán és unokatestvérei például úgy töltöttek el majdnem négy órát, hogy a végén a szó szoros értelmében ki kellet rángatni őket az épületből. Ezért, noha e blog olvasói közül feltehetően kevesen járnak Wisconsin állam fővárosában, ám ha valaki még is arra vetődne, mindenképpen érdemes ellátogatnia a múzeumba. 

Szemünk fénye

Egy nemrégiben közzétett kiadvány érdekes adatokat közöl a dánok gyereknevelési szokásairól. A Rockwool Fondens Forskningsenhed (RFF) által publikált Vi, der bor i Danmark (Mi, akik Dániában élünk) c. tanulmány szerint az egyetemet végzett anyák heti 5.5 órával többet fordítanak gyereknevelésre, mint szakképzetlen vagy alacsonyan képzett társaik.

Konkrétan: egy alacsony iskolázottságú anya hetente átlag 9 órát és 21 percet szán közvetlenül gyerekeire, míg a felsőfokú végzettségű anyák körében ez az idő 14 óra és 53 perc. Hasonló jelenség figyelhető meg az apák körében is. Itt az alacsony iskolázottságúak 4 óra 43 percet, míg a felsőfokú végzettségűek 8 óra 38 percet töltenek hetente csemetéikkel.

A kutatást végző szakemberek szerint a számottevő különbség nem magyarázható azzal, hogy a kevésbé iskolázott csoport többet dolgozna. Ellenkezőleg: egybehangzó adatok szerint egy orvos, mérnök, bankmenedzser vagy minisztériumi osztályvezető sokkal több időt tölt munkával, mint egy bolti eladó vagy egy buszsofőr. Sokkal inkább kulturális, mentalitásbeli különbségek állhatnak a háttérben. Az iskolázott szülők hajlamosak úgy tekinteni a gyerekeikkel töltött időre, mint hasznos befektetésre, amely elősegíti utódjaik testi és szellemi fejlődését.  Kevésbé iskolázott társaik ezzel szemben ritkábban érzik úgy, hogy a gyerekekkel töltött idő közvetlen hasznot hozna. 

Itt rögtön fontos megjegyezni, hogy mindezt korántsem azt jelenti, hogy az alacsonyabb iskolázottságú szülők elhanyagolnák vagy kevésbé szeretnék kicsinyeiket. A szülőkkel eltöltött több idő önmagában nem garantálja, hogy a gyerek kiegyensúlyozottabb vagy boldogabb lesz. Egy területen azonban döntő fontosságú, hogy a szülők mennyit foglalkoznak a gyerekkel. Ez a terület pedig nem más, mint a gyerekek iskolai teljesítménye.  Egy tavaly végzett országos vizsgálat szerint például az iskolázatlan szülők gyerekei 4,3-az átlagot értek el egy matematikavizsgán, míg az egyetemet végzett szülők gyermekei 9,5-öt. Fontos hangsúlyozni, hogy a gyerekek ugyanabban az oktatásban részesültek, tehát az óriási különbségért aligha lehet az iskolarendszert felelőssé tenni.

A fentiek segíthetnek megérteni, hogy miért látszik megakadni a dán társadalom azon erőfeszítése, hogy egyenlő esélyeket teremtsen minden gyereknek. A dánok köztudottan igen büszkék rá, hogy a világ legkevésbé polarizált országában élnek, ahol egy takarítónő fiából éppúgy lehet főorvos vagy miniszterelnök, mint mondjuk egy jogászéból. E cél érdekében az elmúlt évtizedekben komoly erőforrásokat mozgósítottak. Megalkották például a világ legnagylelkűbb ösztöndíjrendszerét és egy sor olyan változást eszközöltek az oktatási rendszerben, amelyek mind a társadalmi mobilitást ösztönzik. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Dániában (a világ legtöbb országával ellentétben) aligha akad olyan gyerek, aki azért nem megy egyetemre, mert a szüleinek nincs rá pénze. Ennek ellenére továbbra is megfigyelhető az a tendencia, hogy egyetemre általában azok a gyerekek mennek, akiknek szülei maguk is magasan képzettek, míg az alacsonyabb iskolázottságú szülők gyermekei hajlamosak maguk is rövidebb időt tölteni az iskolapadban. A fent idézett kutatás adatai alapján több szakértő is rámutatott, hogy az intézményrendszer további átalakítása, az egyetemek, főiskolák vonzóbbá tétele helyett eljött az ideje, a szülőket is aktívan bevonják a probléma kezelésébe.