Aalborg fehérben

Korábban írtam az Aalborg Vörösben nevű fesztiválról. Ezekben a napokban újabb színt próbált fel a város: mindent hó borít. Bár országszerte havazik, a legtöbb hó itt, Jütland északi részén hullott. Helyesebben hullik, mert a két napja kezdődött hóesés még mindig tart. Több helyen 40-50 centi hó esett, és mivel a szél is erősen fúj, szinte teljesen leállt az élet.

Itt Aalborgban is csak néhány buszjárat működik, azok is eléggé össze-vissza. Éjszaka négy szülő nőt lánctalpas katonai járművekkel vittek kórházba, és még a sokat próbált taxisok is csak végszükség esetén ülnek volán mögé. Az IC vonatok járnak, noha nagy késésekkel, de a helyi vonatokat sok helyen leállították. A havazás fagypont alatti hőmérséklettel párosul, és jelentős javulásra az elkövetkező öt napban nem lehet számítani. Az előrejelzés ezt mutatja:

Ráadásul a kemény tél nem most kezdődött: már december közepe óta folyamatosan fagypont alatt van a hőmérséklet, és évek óta először volt fehér a karácsony az ország túlnyomó részén. Északi fekvése ellenére Dániában egyébként ritka az ilyen nagy hóesés, illetve az ilyen kemény tél. 1900 és 2008 között például csupán 32 alkalommal volt fehér karácsony. Ez errefelé azt jelenti, hogy ennyiszer volt az ország legalább egy pontján minimum 1 mm hó. Igazi fehér karácsony, nagy területeket beborító és jelentős mennyiségű, szánkózásra, hóemberépítésre alkalmas hóval pedig csak 7 alkalommal örvendeztette meg a tél a dánokat.

A mostani hideg két okból is meglepő. Egyrészt, mivel elszoktunk tőle. Az elmúlt két tél például különösen enyhe és teljesen hómentes volt, összesen talán egy féltucat fagyos éjszakával. Másrészt pedig azért is szokatlan a nagy hideg, mert viszonylag korán tört ránk. Dániában általában februárban (nem ritkán márciusban) van a leghidegebb, és a legtöbb hó is akkor hullik. Akkorra hűl le ugyanis a annyira a tenger, hogy ne melegítse fagypont fölé a Szibériából vagy az Északi sark felől beáramló levegőt.

A legjobb ebben az egészben az a hihetetlen csend, ami ilyenkor betölti a várost. Noha a mi utcánk viszonylag zajos, most félóránként ha elmegy egy-két kocsi. Trisztán ki is használta a csendet, és aludt fél kilencig, ami nála majdnem egyéni csúcs. Mivel bölcsibe nem tudtam vinni (a szánkóról lefagyott volna, más lehetőség meg nincs), így itthon ülünk, teázunk, olvasgatunk és a Trisztán Karácsonyra kapott játékvasútjával játszunk (bár ő leginkább a Kindle-emet szeretné alaposan letesztelni). Kimentünk ugyan szánkózni egyet, de tíz lépés után hazamenekültünk. Ha minden igaz, hétvégére csillapul a szél és kisüt a nap, azaz beüzemelhetjük a szánkót is.

Kindle-t kaptam Karácsonyra

Családom Karácsonyra egy Amazon Kindle-lel lepett meg, ami nem más, mint egy elektronikuskönyv-olvasó (mégpedig a piacon beszerezhető hasonló termékek legnépszerűbbike). Ezekről azt érdemes tudni, hogy nem hagyományos értelemben vett számítógépek. A Kindle-lel nem lehet az interneten böngészni, emailt küldeni, mint ahogy telefonálni vagy fényképezni sem. Olvasni viszont annál jobban: a 6 colos képernyőt egy ú.n. elektronikus papír alkotja, amelyen a szöveget elektronikus tinta jeleníti meg. E technológiának köszönhetően az olvasási élmény meghökkentőn hasonlít a valódi, nyomtatott szövegek olvasásához. A képernyő maga nem világít; a szöveget a ráeső fény teszi láthatóvá. Így aztán sötétben csak lámpa mellett olvashatunk, amihez aonban a könyvbarátok az elmúlt pár száz évben már hozzászokhattak. Viszont az elektronikus papír nem terheli meg a szemet, és a szerkezet nagyon kevés áramot fogyaszt: egy feltöltéssel majdnem egy hétig működik. A két gigabájtos szerkentyűn kb. 1500 könyv fér el. A forgalmazó által biztosított szolgáltatások közül a legvonzóbb talán az, hogy az Amazon „megőrzi” a megvásárolt ekönyveinket. Ez azt jelenti, hogy ha a Kindle elvész vagy meghibásodik, akkor az új masinára ingyen letölthetjük az összes korábban vásárolt könyvet.

A cég nemrégiben Magyarországon is elkezdte forgalmazni a Kindle-t, és a hírek szerint hamarosan megkezdi magyar nyelvű ekönyvek forgalmazását is. Ez persze nekem óriási áttörést jelentene, mivel megoldaná a magyar könyvek beszerzésének és hazaszállításának állandó problémáját. Ám a magyar könyvbarátoknak nem nem muszáj addig várniuk: a Kindle pdf fájlokat is szépen olvas, azaz feltölthető rá (ingyen) például a Magyar Elektronikus Könyvtár szinte teljes anyaga is. Nem angol anyanyelvűeknek külön előny lehet, hogy a Kindle-be beépítve megkapnak egy igen alapos és részletes angol szótárt is, aminek segítségével egy kattintással értelmezhetik a számukra ismeretlen szavakat.

A Kindle további előnye, hogy használata környezetbarátabb, mint a papír alapú könyvek előállítása és forgalmazása, feltéve, hogy négy év alatt legalább 22 hagyományos könyvet váltunk fel vele. (Sőt gyaníthatóan ez az arány az én esetemben még kedvezőbb, mivel az én kütyüm olyan könyveket vált fel, amelyek nem ritkán Amerikából érkeztek volna repülőn.) Sokaknak az is vonzó lehet, hogy nem kell többé helyet szorítaniuk új köteteknek a már egyébként is reménytelenül túlzsúfolt könyvespolcon.

Hogy én személy szerint mit gondolok a Kindle-ről? Nekem nagyon sokat jelent, hogy ezentúl sokkal gyorsabban és olcsóbban juthatok angol nyelvű könyvekhez, mint korábban. Míg eddig szinte mindent az interneten kellett megrendelnem, addig most a Kindle-be épített 3G mobilinternet technológia segítségével egy perc alatt letölthetem a kívánt könyvet. Jelenleg több mint 300 000 kötetből válogathatunk az Amazon honlapján, és kínálat folyamatosan bővül. Egy könyv ára nagyjából 12 dollár körül mozog, ám a klasszikusok legtöbbje már 5 dollárért vagy még kevesebbért elérhető, és egyre több az ingyenes kiadvány is.

Ami pedig magát az olvasási élményt illeti: bár sokan fanyalogva fogadják az ekönyv-olvasókat, én két hét viszonylag intenzív használat (három átlagos hosszúságú könyv elolvasása) után csak ajánlani tudom az enyémet. A képernyőn való olvasás, illetve a szerkezet kézben tartása, használata nem különbözik lényegesen egy igazi könyv használatától. Az egyetlen negatívum talán a kritikusok által gyakran felhozott esztétikai ellenérv: a fekete-fehér képernyőn nem túl élvezetes mondjuk művészeti albumokat, térképeket vagy egyéb gazdagon illusztrált kiadványokat böngészni. (Ezekből egyébként jelenleg nem is nagyon tudunk vásárolni.) Egy ekönyv valóban nem versenyezhet azzal az élménnyel, amit egy gyönyörűen megtervezett és kivitelezett, jó minőségű papírra nyomtatott könyv lapozgatása jelent. Az ilyen könyveket azonban ezután is meg fogom majd venni, míg az átlagos olcsó puha fedeles (és nem ritkán használtan vett) angol vagy amerikai könyvek esetében az esztétikai megfontolás aligha áll fenn – márpedig nálam a Kindle elsősorban ezeket fogja felváltani.

Aki tehát arra készül, hogy a jövőben minden könyvet ekönyv-olvasón olvas majd, az jobban teszi, ha megvárja a színes kijelzők megjelenését. Aki azonban könyvolvasási igényeinek csupán egy kisebb szegmensét akarja lefedni elektronikus könyvekkel, az a Kindle-ben nagy valószínűséggel nem fog csalódni.

Évzáró

Én is akartam egy amolyan évadzáró, összegző blogot írni, mint például Orsi, amiben kielemzem az elmúlt év blogírói tevékenységét, de ebből sajnos ezúttal nem lesz semmi. Cudarul kifutottam az időből, most meg már durrognak a petárdák és úton vannak a vendégek. Ezt is csak azért sütöm el gyorsan, hogy boldog újévet kívánjak mindenkinek, aki részben vagy egészben olvasta, amit az idén összeírkáltam. No meg azért, mert az év elején azt a célt tűztem ki magam elé, hogy átlag heti egy blogot megpróbálok elkövetni. És ha a Google jól számolja, akkor ez pont az 52-ik...

Jó mulatást, jövőre ugyanitt. No és persze itt a (szinte) elengedhetetlen Trisztán kép:

Best of 2009

Szokás ilyenkor év vége felé mindenféle „év legjobbja” listákat közzétenni. Úgy döntöttem, az idén én is csatlakozom a trendhez, noha kisgyermekes apaként az élményvilágom viszonylag behatárolt. A régi életemből a rendszeres, koncentrált zenehallgatást nem sikerült átmentenem az újba (bár ez előkelő helyen szerepel az újévi fogadalmaim listáján), így az „év lemeze” kérdésben nem tudok érdemben nyilatkozni. Sajnos a filmművészet terén is csak marginálisan jobb a helyzet. Az idén összesen ötször jártam moziban (a DVD-n látottakkal pedig itt nem lenne stílusos foglalkozni), ráadásul a filmek kiválasztásakor nem ritkán az a szempont döntött, hogy mikorra sikerült gyerekpecért találni. Az öt filmből azonban kettő valószínűleg akkor is a listán lenne, ha mondjuk ötven másikkal kellene versengeniük:

1. Låt den rätte komma in (magyarul: Engedj be!) Rendező: Tomas Alfredson. Semmihez sem hasonlítható svéd vámpírfilm gyerekszereplőkkel, egy álmos, behavazott stockholmi lakótelepen forgatva. Szerintem nem csak 2009, hanem minden idők egyik legeredetibb filmje.

2. District 9. Rendező: Neill Blomkamp. Egy földönkívülieket szállító űrhajó lerobban Johannesburg fölött. Az utasok letelepednek a város szélén, ám a kezdeti békés időszak után a helyiek egyre inkább szeretnének megszabadulni tőlük. A bevándorlás és migráció illetve az idegenekkel szembeni intolerancia egyik legfergetegesebb filmes ábrázolása, jól sikerült akciójelenetekkel.

Könyvek. Szerencsére olvasni itthon is lehet, így ezen a téren több mindenről tudok véleményt alkotni. Itt viszont az a gond, hogy az idén olvasott legtöbb könyvet, korábban adták ki. Így az alábbi nem 2009, hanem az általam 2009-ben olvasott legjobb könyvek listája.

1. Bartos Attila: A nyugalom. Egy könyv, amelyben minden a helyén van: több rétegű, magával ragadóan tragikus történet, jól megírt párbeszédek, komplex személyiségrajzok.

2. Bodor Ádám: Sinistra körzet. Valahogy gyakran megfognak az olyan könyvek, amelyekben a táj, a környezet nem háttérként, hanem már-már főszereplőként szerepel, és a hangulat szinte fontosabb, mint a voltaképpeni történet. Ez pedig az ilyen könyvek talán legjobbika.

3. Knud Romer: Den som blinker er bange for døden [Aki pislog, az fél a haláltól]. Önéletrajzi ihletésű beszámoló egy nagyon nem oda való család megpróbáltatásairól egy Isten háta mögötti dán kisvárosban. Torokszorító, letehetetlen, ráadásul az anya halálának motivuma által a Bartis könyvvel is mutat némi rokonságot.

Ezeken kívül tetszett még Dragomán György A fehér király-a és Darvasi László Virágzabálók-ja is, no meg egy halom Bill Bryson köny, amikről már egyszer írtam.

Hát ennyi. Soha rosszabb évet, mármint ami az olvasást illeti. Szerencsére a karácsonyfa alatt találtam jó pár kötetet, amelyeknek jó esélyük van felkerülni a jövő évi listára – de erről majd jövő decemberben.

Trisztán 2.0

Tegnap ünnepeltük Trisztán második születésnapját. Pontosabban tegnap is, mert szombaton volt már egy bemelegítő kör a barátokkal, tegnap pedig a családon volt a sor.

Különösen a szombati esemény sikerült igazán kreatívra, elsősorban a személyre szabott tortáknak és ajándékoknak köszönhetően. Valamilyen érthetetlen okból a traktor, mint motívum többeket is megihletett, ám az igazán nagy sikert egy Orsi által saját kezűleg készített, névre szóló képes Biblia aratta (képek legközelebb). Ilyen tényleg csak egy van a világon (hacsak Orsi nem csinált néhány kísérleti példányt).

Tegnap pedig, miközben a tortát ettük, eleredt a hó, és néhány óra alatt leesett annyi, hogy még egy pizsamás mini-hógolyózásra is futotta, a vendégek kikísérése ürügyén. Ez akkora siker volt, hogy Trisztán tíz óráig nem is volt hajlandó elaludni. Ha a magyarországi előrejelzések nem tévednek nagyot, attól tartok, az ilyesmire az elkövetkező hetekben fel kell készülnünk.

Mit kívánjunk Karácsonyra (és hogyan)?

A múltkor a könyvtáram kapcsán szóba jött a kívánságlista, és erről óhatatlanul is az jutott eszembe, hogy mennyire központi intézménye ez napjaink dán kultúrájának. Errefelé nincs születésnap vagy Karácsony kívánságlista (ønskeliste) nélkül. Az esemény előtt pár héttel mindenki összeírja, hogy milyen ajándékot szeretne kapni, és a listát elküldi az illetékeseknek. Ha esetleg elfelejtkezne erről, a rokonság azonnal figyelmezteti. Én például ma két emailt is kaptam, amiben a kívánságlistámat követelik.

A magam részéről kezdetben furcsának - hidegnek, cinikusnak - találtam a szokást. Elvégre mi személyes van abban, ha az ember gyakorlatilag megrendeli az ajándékait? Ennyi erővel kaphatna pénzt is, vagy megvehetné ugyanazt saját magának. Mostanra azonban megtanultam szeretni, vagy legalábbis tisztelni a listaírást. Akit ért már egy alaposabb „mit vegyek neki” típusú pánikroham a belvárosban egy-két nappal Karácsony előtt, annak nem kell részletezni a rendszer előnyeit. Mint ahogy annak sem, aki a csomagok kibontása után hirtelen azzal szembesül, hogy csupa teljesen használhatatlan ajándékot kapott. (Szerencsére ezt még nem próbáltam, de tudom, hogy van ilyen.) Dehát mivé lesz az ajándékozás központi eleme, a meglepetés?

Nos, a rendszer erről is gondoskodik. Egy jó kívánságlista (amelynek megírása nagy szaktudást és tapasztalatot igényel) ugyanis arra az alapelvre épül, hogy írója még legmerészebb álmaiban sem reméli, hogy a listáról mindent megkap. Ez persze bőven biztosítja a meglepetés lehetőségét: ha az összeírt 20-25 tételből csak négyet-ötöt kapok meg, akkor még igencsak van esély az elcsodálkozásra.(Ezzel kapcsolatban egy rövid anekdota: egyik dán ismerősünktől pár éve megkérdezték a házastársa magyar szülei, hogy mit szeretne Karácsonyra. Erre ő nekik is elküldte az az évi kívánságlistáját. Karácsony este aztán meglehetősen kínos meglepetés érte: a fa alatt ott lapult gyakorlatilag minden, ami a listán szerepelt, és mintha ez nem lenne elég kínos, az anyósék egész este szabadkoztak, hogy a hiányzó dolgokat Magyarországon sajnos nem tudták beszerezni. Barátunk azóta nem küld listákat Magyarországra.)

Az ideális kívánságlista tehát hosszú és kiegyensúlyozott, azaz olcsó, filléres dolgoktól az egészen drágákig mindenfélét tartalmaz. E mellett figyelembe veszi az ajándékozók anyagi helyzetét, rokonsági fokát, személyiségét is. Magyarul arról van szó, hogy míg a lista nélküli rendszerben (mint amilyenben én is szocializálódtam) a hangsúly azon van, hogy az ajándékozó igyekszik több-kevesebb sikerrel beleélni magát az ajándékozó személyiségébe, vágyaiba, szükségleteibe, itt kicsit fordítva történik a dolog: az ajándékozott próbálja elképzelni, hogy szerettei mit adnának neki legnagyobb örömmel. A jó ajándékot ugyanis, mint tudjuk, ideális esetben mindkét fél a magáénak tekinti.

Azt is fontos megjegyezni, hogy a kívánságlista remek lehetőség arra, hogy az ajándékozók kapcsolatba lépjenek egymással, és egyeztessék a legfontosabb stratégiai döntéseiket. Az sem ritka, hogy ketten-hárman összeállnak, és együtt vesznek meg egy-egy drágább tételt. Így lett nekem például videokamerám. Ilyesmire persze lista nélkül is sor kerülhetne, de tapasztalataim szerint az emberek önmaguktól ritkán gondolnak másra, mint egyszemélyes, a saját pénztárcájukhoz szabott ajándékokra. És olyanról is többször hallottam, hogy a kívánságlista inspirációs forrásként szolgált egy azon eredetileg nem szereplő, ám stílusában (divatos, általam nagyon utált szóval: eszmeiségében) ahhoz illeszkedő ajándékokhoz. A listától való elrugaszkodást a dánok ugyanis viszonylag jól tolerálják, és általában a kreativitás megnyilvánulásaként fogják fel.

Jómagam e szempontból is a két kultúra közti ingoványos határvidéken lavírozok. Általában a fő ajándékot a szeretteim kívánságlistájáról választom, de mindig igyekszem venni egy-egy apróbb kiegészítő ajándékot, amire szerintem az érintettnek szüksége van, csak ez még nem tudatosult benne. Hogy ez hogy jött be az idén, arról majd Újév után. A listaírásban viszont még viszonylag tapasztalatlan vagyok, de azért igyekszem összeszedni magam, és még ma este elküldöm Amerikába a hiányolt információkat.

Katalogizáltan

Régi vágyam teljesült a napokban: végre sikerült katalogizálnom a könyvtáramat. Helyesebben annak egy töredékét: azokat a magyar nyelvű könyveimet, amelyek itt vannak Dániában. Ezeken kívül van még pár száz angol, dán, svéd és német könyvem, amelyek egyelőre nem szerepelnek a listán. És Magyarországon, három különböző helyen szétszórva is porosodik még vagy tízszer ennyi, amikkel egyszer majd szeretnék egy tető alatt élni, de ez most többféle okból sem aktuális.

Sokaknak a „könyvtár” kifejezés meglehetősen fellengzősnek tűnhet, hiszen kevesebb mint háromszáz könyvről van szó. Ám ezeket hosszú évek fáradtságos munkájával cipeltem haza Magyarországról, nem ritkán dacolva a légitársaságok 20 kilós súlyhatárával, és minden egyes kötet mézzel, borokkal, ajándék szalámikkal és más könyvekkel folytatott kőkemény küzdelemben vívta ki az ittlét jogát – azaz nekem ez igenis könyvtár.

És még mielőtt bárki is arra gyanakodna, hogy valami alattomos, listaírós-rendezgetős kényszerbetegség áldozatául estem, szeretném gyorsan leszögezni, hogy ez egy nagyon hasznos dolog – és nem csak nekem. Eddig ugyanis sokan bajban voltak, ha ajándékot akartak venni nekem. Arra persze a legtöbben pillanatok alatt rájönnek, hogy a könyv a legbiztosabb választás, de aztán rögtön jön a „megvan-e már neki” problémája. Ezt normális esetben úgy oldja meg az ember, hogy a legközelebbi látogatás alkalmával végigpásztázza a célszemély könyvespolcát, mialatt az éppen pisil vagy kimegy sörért (közben abban bízva, hogy az ajándéknak kiszemelt könyv nem lapul a hálószobában, az ágy melletti kupac alján). Ez a megoldás persze külföldön élők esetében logisztikai szempontból nem a legoptimálisabb. Szerencsére többé nincs is szükség ilyen kőkorszaki módszerekre. Az interneten ugyanis bárki meg tudja nézni, hogy mi lapul a könyvespolcomon, vagy éppen az ágyam mellett. Ráadásul a Kívánságlista (Wishlist) kategória alatt szerepelnek azok a könyvek, amiket idővel szeretnék beszerezni vagy megkapni, tovább könnyítve a potenciális ajándékozó dolgát.

Ha esetleg valaki ezen a ponton azt gondolná, hogy ez az egész arról szól, hogy még több ajándék könyvet sajtoljak ki rokonaimból, barátaimból, az nagyot téved: a katalógus elsődleges célszemélye én vagyok. Újabban ugyanis egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy ott állok egy budapesti vagy nyíregyházi könyvesboltban, és azon töprengek, hogy a kezemben szorongatott könyvet legutóbb megvettem-e, vagy csak készültem rá. Ráadásul ez a töprengés az idén már kétszer is rossz eredményre vezetett, így olyan könyveket is sikerült hazacipelnem, amik már megvoltak nekem. És olyan is van, hogy valahol hallok, olvasok egy könyvről, és elhatározom, hogy legközelebb feltétlenül beszerzem. Pár hét vagy hónap múlva persze már se a címre, se a szerzőre nem emlékszem, csak arra, hogy az adott könyv nélkül én már sosem leszek igazán boldog. Nos, a katalógussal ez a kellemetlenség is elkerülhető – feltéve persze, hogy a könyv még időben felkerül a kívánságlistára.

Az is lehet azonban, hogy a katalógus igazi haszonélvezője a többi dániai magyar lesz majd. Vagyunk ugyanis egy páran, akik nagyon szeretünk olvasni, ám a magyar könyvekhez való hozzájutás eddig mindenkinek gondot okozott. Most viszont elhatároztuk, hogy könyvtárainkat megnyitjuk egymás (és a többi itt élő magyar) előtt. Így aztán, mialatt én ezt írom, még ketten pötyögtetik be a könyveik ISBN számát a Library Thing honlapon (amit szívből ajánlok mindenkinek), és ha minden jól megy, néhány héten belül egy több ezer kötetes dániai magyar nyelvű virtuális könyvtárral dicsekedhetünk. Tehát ha bárki magyar könyvet szeretne kölcsönkérni, bátran keressen!