Áprilisi nyár

Azok a dánok, akik az ötnapos húsvéti szünetet egy görögországi, törökországi vagy máltai előnyaralásra fordították, alighanem jobban jártak volna, ha itthon maradnak. Míg a nyaralókat tíz fok körüli hőmérséklet, szél és eső várta a Földközi tenger térségében, a Dániában maradók minden idők legmelegebb áprilisát élvezhették. Mint a mai összesítésből kiderült, a hónap napi átlaghőmérséklete 9.8 fok volt, ami 4.1 fokkal haladta meg az átlagos áprilisi hőmérsékletet. 

Az elmúlt hónap nemcsak meleg, hanem szokatlanul napos is volt: összesen mintegy 250 órát sütött a nap áprilisban. (A kettő között természetesen nagyfokú összefüggés van, ám a viszonylag magas hőmérsékletnek nem feltétlenül előfeltétele a napsütés. Elég lehet például, ha délről meleg levegő áramlik az országba). Végezetül pedig az idei április szokatlanul száraznak is bizonyult. Mindössze 17 mm csapadék hullott, ami jóval alatta marad a 41 mm-es átlagnak.

Én most hirtelen nem is emlékszem, mikor esett utoljára az eső. Ma például az egész délutánt a keleti tengerparton heverészve töltöttük, amire általában május vége felé van először elég meleg. De nem csak mi járunk előrébb a szokásosnál: ezen a héten megindult a repce virágzása is, ami a következő néhány hétben a legfantasztikusabb sárga színekbe öltözteti majd a dán tájat.

Egy, az átlagostól eltérő hónapot persze még aligha lehet a tartós klímaváltozás jelének tekinteni. Viszont ha figyelembe vesszük, hogy a legutóbbi két legmelegebb áprilist 2009-ben és 2007-ben éltük át errefelé, egyáltalán nem kizárt, hogy az idei áprilisi rekord egy hosszabb távú felmelegedés újabb állomása volt.

Szemünk fénye

Egy nemrégiben közzétett kiadvány érdekes adatokat közöl a dánok gyereknevelési szokásairól. A Rockwool Fondens Forskningsenhed (RFF) által publikált Vi, der bor i Danmark (Mi, akik Dániában élünk) c. tanulmány szerint az egyetemet végzett anyák heti 5.5 órával többet fordítanak gyereknevelésre, mint szakképzetlen vagy alacsonyan képzett társaik.

Konkrétan: egy alacsony iskolázottságú anya hetente átlag 9 órát és 21 percet szán közvetlenül gyerekeire, míg a felsőfokú végzettségű anyák körében ez az idő 14 óra és 53 perc. Hasonló jelenség figyelhető meg az apák körében is. Itt az alacsony iskolázottságúak 4 óra 43 percet, míg a felsőfokú végzettségűek 8 óra 38 percet töltenek hetente csemetéikkel.

A kutatást végző szakemberek szerint a számottevő különbség nem magyarázható azzal, hogy a kevésbé iskolázott csoport többet dolgozna. Ellenkezőleg: egybehangzó adatok szerint egy orvos, mérnök, bankmenedzser vagy minisztériumi osztályvezető sokkal több időt tölt munkával, mint egy bolti eladó vagy egy buszsofőr. Sokkal inkább kulturális, mentalitásbeli különbségek állhatnak a háttérben. Az iskolázott szülők hajlamosak úgy tekinteni a gyerekeikkel töltött időre, mint hasznos befektetésre, amely elősegíti utódjaik testi és szellemi fejlődését.  Kevésbé iskolázott társaik ezzel szemben ritkábban érzik úgy, hogy a gyerekekkel töltött idő közvetlen hasznot hozna. 

Itt rögtön fontos megjegyezni, hogy mindezt korántsem azt jelenti, hogy az alacsonyabb iskolázottságú szülők elhanyagolnák vagy kevésbé szeretnék kicsinyeiket. A szülőkkel eltöltött több idő önmagában nem garantálja, hogy a gyerek kiegyensúlyozottabb vagy boldogabb lesz. Egy területen azonban döntő fontosságú, hogy a szülők mennyit foglalkoznak a gyerekkel. Ez a terület pedig nem más, mint a gyerekek iskolai teljesítménye.  Egy tavaly végzett országos vizsgálat szerint például az iskolázatlan szülők gyerekei 4,3-az átlagot értek el egy matematikavizsgán, míg az egyetemet végzett szülők gyermekei 9,5-öt. Fontos hangsúlyozni, hogy a gyerekek ugyanabban az oktatásban részesültek, tehát az óriási különbségért aligha lehet az iskolarendszert felelőssé tenni.

A fentiek segíthetnek megérteni, hogy miért látszik megakadni a dán társadalom azon erőfeszítése, hogy egyenlő esélyeket teremtsen minden gyereknek. A dánok köztudottan igen büszkék rá, hogy a világ legkevésbé polarizált országában élnek, ahol egy takarítónő fiából éppúgy lehet főorvos vagy miniszterelnök, mint mondjuk egy jogászéból. E cél érdekében az elmúlt évtizedekben komoly erőforrásokat mozgósítottak. Megalkották például a világ legnagylelkűbb ösztöndíjrendszerét és egy sor olyan változást eszközöltek az oktatási rendszerben, amelyek mind a társadalmi mobilitást ösztönzik. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Dániában (a világ legtöbb országával ellentétben) aligha akad olyan gyerek, aki azért nem megy egyetemre, mert a szüleinek nincs rá pénze. Ennek ellenére továbbra is megfigyelhető az a tendencia, hogy egyetemre általában azok a gyerekek mennek, akiknek szülei maguk is magasan képzettek, míg az alacsonyabb iskolázottságú szülők gyermekei hajlamosak maguk is rövidebb időt tölteni az iskolapadban. A fent idézett kutatás adatai alapján több szakértő is rámutatott, hogy az intézményrendszer további átalakítása, az egyetemek, főiskolák vonzóbbá tétele helyett eljött az ideje, a szülőket is aktívan bevonják a probléma kezelésébe.  

Vincent király várat magára

Többhetes, a dán társadalom széles rétegeit megmozgató találgatás ért véget tegnap délután a koppenhágai Holmen templomban, amikor a dán trónörököspár végre elárulta, hogy milyen nevet választott január 8-án született ikreinek. A fogadóirodák a William, Valdemar, illetve az Ingrid és Mathilde neveket favorizálták, és a közvélemény nagy része is egyetértett abban, hogy a gyerekek tradicionális neveket kapnak majd. Ezzel szemben Frederik és Mary szinte mindenkit meglepett, amikor keresztvíz alá tartották Vincent Frederik Minik Alexander-t és Josephine Sophia Ivalo Mathilda-t. A névválasztáskor ugyanis több, évszázadokra visszamenő hagyománnyal is szakítottak. Így például a nevek egyikét sem viselte korábban dán uralkodó, mint ahogy a házaspár nagyszüleihez, dédszüleihez sem köthető egyik sem. Ez az első eset továbbá, hogy a királyi ház tagjai grönlandi neveket is kaptak (Minik és Ivalo). Ez utóbbi tény Frederik trónörökös Grönlandhoz fűződő nagyon erős személyes kötődését is szimbolizálja. A megfigyelők konklúziója az volt, hogy a névválasztáskor Frederik és Mary olyan neveket választott, amelyek tetszenek nekik, és nem olyanokat, amiket a hagyományok előírnak. Ez a szempont persze a mai kor átlagemberének teljesen triviális, de a királyi családban eddig nem érvényesült. 

Királyi keresztelő. Fotó: Jens Dresling

Az én személyes érdeklődésem a dán királyi család ügyei iránt igen mérsékelt, és az egészet csupán azért említem, mert ezen a blogon többször is írtam a dán névadási szokásokról. Én a magam részéről korántsem gondolom, hogy a királyi ikrek névadása radikális szakítást jelentene a tradíciókkal. Mint már arról korábban is írtam, a régi dán hagyomány szerint az első gyerekek közeli családtagok neveit kapták, egy igen merev, pontosan szabályozott rendszer szerint, és a szülők személyes preferenciái csak a későbbi gyerekek esetében juthattak szerephez. A királyi család esetében ez a szempont azzal egészül ki, hogy a trónra reális eséllyel pályázó leszármazottak csak bizonyos neveket kaphatnak - mint azt alább látni fogjuk. Elég egy pillantást vetni a trónörököspár két idősebb gyerekének neveire, hogy rájöjjünk: ezen szempontok az ő esetükben is maradéktalanul érvényesülnek. 

Elsőszülött fiuk például Christian Valdemar Henry John néven éli életét. A Christiant és a Valdemart számos korábbi dán uralkodó is viselte, Henry és John pedig a két nagyapa neve. Másodszülött húga a keresztségben az Isabella Henrietta Ingrid Margrethe neveket kapta. Ezek közül kettőt (Isabella és Ingrid) korábban már viselték dán királynék, Margrethe a jelenleg uralkodó nagymama neve, Henrietta pedig az apai nagyapa ágán szerepel a családfán. Véleményem szerint a szülők akkor lettek volna igazán merészek, ha nem a harmad-, hanem az elsőszülött fiukat nevezik Vincentnek. Ez a döntés egyébként igencsak feldobta volna a királylistát és egyúttal megkönnyítette volna a későbbi korok kisiskolásainak dolgát a történelemórán. Ennek szemléltetésére álljon itt a legutóbbi több mint ötszáz év uralkodóinak listája, dán nyelvű linkekkel:

1448 - 1481 Christian 1.

1481 – 1513 Hans

1513 – 1523 Christian 2.

1523 – 1533 Frederik 1.

1534 - 1559 Christian 3.

1559 – 1588 Frederik 2

1588 – 1648 Christian 4. 

1648 – 1670 Frederik 3.

1670 – 1699 Christian 5.

1699 - 1730 Frederik 4.

1730 - 1746 Christian 6.

1746 - 1766 Frederik 5.

1766 - 1808 Christian 7.

1808 - 1839 Frederik 6.

1839 - 1848 Christian 8.

1848 - 1863 Frederik 7.

1863 - 1906 Christian 9.

1906 - 1912 Frederik 8.

1912 – 1947 Christian 10.

1947 – 1972 Frederik 9.

1972 - Margrethe 2.

Mivel az ikrek csupán negyedikek és ötödikek a trónöröklési sorban, elenyészően csekély annak a valószínűsége, hogy a következő két nemzedékben olyan személy kerüljön a trónra, aki új névvel gazdagítaná a fenti, igen egyhangú listát. A papírforma szerint a következő két uralkodót Frederik 10.-nek és Christian 11.-nek hívják majd, ami aligha tekinthető forradalmian merész névválasztásnak.

Zsíroskenyér

Miközben a világ a líbiai eseményekre és a japán atomkatasztrófára figyel, egy híres aalborgi intézmény éppen a végnapjait éli: még néhány nap, és megindulnak a buldózerek, hogy letarolják a legendás Fedtebrød (Zsíroskenyér) kocsmát. A tőlünk néhány saroknyira, az Østerbro-n fekvő kocsma végzetét a városrendezési szempontok okozták. A korábbi ipartelepszerű környék komoly változások előtt áll: a telken lakások épülnek, és a változó utcaképbe a jobb napokat látott Fedetebrød már nem illik bele. A telek új tulajdonosa már az év elején felmondta a bérleti szerződést, az érintett felek azonban az utolsó pillanatban megegyeztek, hogy az intézmény néhány hónapig még a helyén maradhat. Most azonban tényleg nincs tovább: április elsején a Zsíroskenyér eltűnik a föld színéről. Figyelmeztető jelként már ott is áll mellette egy nagy kék építési konténer, amibe feltehetően a kidobált berendezési tárgyak kerülnek majd.

A Fedtebrød már korábban is sokaknak szúrta a szemét, és ők most alighanem megkönnyebbülten sóhajtanak fel. A játék- és koncertteremként is szolgáló intézmény a hatóságok szerint a helyi narkókereskedelem egyik melegágya, és a rendszeres razziák után a rendőrök ritkán távoztak üres kézzel. Az önkormányzat illetékesei pedig többször kifogásolták a higiéniás előírások és a dohányzási tilalom megsértését. Noha én sosem jártam bent, az utóbbi tényt magam is meg tudom erősíteni: nagyon ritkán megyek úgy el az épület előtt, hogy bentről ne dőlne ki a (nem kizárólag dohányalapú) cigarettafüst. 

Ezzel szemben a Fedtebrød képviselői inkább azt emelik ki, hogy náluk olyanok is otthon érezhetik magukat, akik be se tennék a lábukat egy tipikus, dzsentrifikált és szuperdrága aalborgi szórakozóhelyre. Kétségtelen, hogy a sör talán itt a legolcsóbb a városban, a kávét pedig egyenesen ingyen mérik, és innen még aligha néztek ki valakit azért, mert nem volt makulátlanul tiszta és jó szagú. A Fedtebrød-ben ráadásul a koncertek is ingyenesek, és az évek során számos dán és nemzetközi híresség lépett fel itt, a Magtens korridorer-től Nina Hagen-ig.   

Ha pár nappal korábban írtam volna, ez a búcsúztató itt véget is érne. A minap azonban a történet váratlan fordulatot vett. A Fedtebrød-öt irányító egyesületnek ugyanis sikerült egy új épületet bérelni, ráadásul nem is messze, az Østre Allé és a Hadsundvej sarkán. Nyilatkozatukban azt ígérték, hogy a költözés után (amely ráadásul nem is az első lesz a kocsma történetében), mindig marad a régiben. Ez persze korántsem biztos. Kétségtelen ugyanis, hogy a Fedtebrød hangulatához a lepusztult, toldott-foldott épület is nagyban hozzájárult, annak pedig mindenképpen búcsút mond a város április elsején.

A rosszfiúk megjavulnak

Érdekes felmérés látott napvilágot ma reggel: egy, a Rockwool alapítvány által elvégzett kutatás szerint drasztikusan csökken a bűnözés az első- és másodgenerációs dániai bevándorlók körében. 1990-ben például a másodgenerációs, nem nyugati országból érkezett bevándorlók 11 százaléka volt büntetett előéletű, míg 2006-ban már csak 5 százalék. Ez a szám azonban még mindig háromszorosa a dán többségi társadalomra jellemző bűnözési rátának (1.4%). Ha azonban figyelembe veszünk egy sor demográfiai és szociológiai mutatót (életkor, jövedelem stb.), akkor kiderül: a bevándorló körében csupán 30%-kal gyakoribb a bűnözés, mint a dánok körében. Ez az arány 15 éve még 80 százalék volt.

Érdekes képet kapunk akkor is, ha összehasonlítjuk a bevándorlók és a dánok bűnözési mintáját. Míg a vagyon elleni bűncselekmények esetében gyakorlatilag nincs mérhető különbség (azaz ugyan akkora esélye van annak, hogy Lars vagy Mohammed rámolja ki a nyaralót), addig a személy elleni, erőszakos bűncselekmények jóval gyakoribbak a bevándorlók körében. Ez alighanem kulturális okokkal (is) magyarázható: bizonyos bevándorló szubkultúrák körében ugyanis az erőszak alkalmazása még ma is a konfliktusmegoldás elfogadott formájának számít. 

   

A szakértők szerint a fent leírt pozitív tendencia több tényezőnek köszönhető. Egyrészt a múlt évtized konjunktúrája alatt egyre több bevándorló talált munkát vagy tanult tovább. Másrészt azonban alighanem olyan okok is közrejátszanak, amiket eddig nem sikerült pontosan feltérképezni. Ilyen lehet például az európai viselkedéskultúra lassú térhódítása a harmadik világból áttelepült bevándorlók körében. 

A szakértők azonban felhívják a figyelmet arra, hogy aligha várható, hogy a dánok és bevándorlók bűnözési mutatói egyhamar teljesen kiegyenlítődnek. Ennek oka nem annyira kulturális vagy etnikai, mint inkább szociális. Szociológiai és kriminológiai közhely ugyanis, hogy minden társadalomban gyakoribb a bűnözés az alsóbb társadalmi osztályok tagjai körében. Ezért aztán mindaddig, amíg a dán társadalom kis jövedelmű, alacsonyan képzett alsó rétegét túlnyomó részben bevándorlók alkotják, fel kell rá készülnünk, hogy a bűnözés is elterjedtebb lesz köreikben.

Hívatlan vendég

Dániában nemcsak a muszlim bevándorlók miatt fáj a feje sokaknak ezekben a hetekben: a dán környezetvédők növekvő aggodalommal kísérik egy új invazív faj elterjedését az országban. Az új jövevény a nyestkutya (Nyctereutes procyonoides, dánul mårhund, angolul raccoon dog), melyet  1995 előtt mindössze egyszer láttak az országban. 1995 és 2003 között azonban már 25, 2002 és 2010 között pedig 91 egyedet regisztráltak, ami rövid idő alatt 364 százalékos emelkedést jelent. Néhány héttel ezelőttig a nyestkutya dániai jelenléte Jütland félszigetére korlátozódott, ám pár napja már Sjælland szigetén is felbukkant, azaz átlépett egy fontos földrajzi (és a környezetvédők számára legalább ilyen fontos lélektani) határt. Ráadásul tavaly nyáron az is bebizonyosodott, hogy a faj immár szaporodik is az országban. Erről az a nagyjából 14 hetes nyestkutyakölyök tanúskodott, amelynek hulláját augusztusban találták a Lille Vildmose nemzeti parkban. 

És hogy mi a gond a nyestkutyával? Az eredetileg Kelet-Ázsiában honos, felületesen az amerikai mosómedvére emlékeztető állat roppant hatékonyan szorítja ki az őshonos ragadozókat, elsősorban a rókát és a borzot, valamint óriási károkat okoz egy sor madárfaj állományában. A nyestkutya azonban nemcsak a madarakra és egyéb apróvadakra veszélyes: a veszettségen kívül ugyanis az Echinococcus multiloculus galandféreg hordozója is, amely az emberben az echinococcosis nevű, gyakran halálos kimenetelű betegséget okozza.

  
A dán hatóságok öt éven belül szeretnék kiszorítani a nyestkutyát az országból. E célra több módszer egyidejű alkalmazásával próbálkoznak. Ezek közé tartozik az úgynevezett júdás-állatok bevetése. Ezek olyan befogott, majd szabadon engedett egyedek, amelyeket GPS jeladóval szereltek fel. Mivel a nyestkutya társas lény, nagy a valószínűsége, hogy ezek az állatok a társaik nyomára vezetik majd a szakembereket. Ezen túlmenően a dán-német határ teljes szakaszát bekamerázzák, hogy megtudják, milyen útvonalon jut utánpótláshoz a dániai nyestkutya állomány. Végezetül pedig a dán vadásztársaságok is kiemelt figyelmet szentelnek a faj felszámolásának. 

Még egyszer az asszimilációról

Eredetileg viszont-megjegyzésben akartam válaszolni Névtelen, pontosabban A.S. monogrammal publikáló olvasómnak a legutóbbi bejegyzésemmel kapcsolatos hozzászólására, de aztán úgy döntöttem, hogy a téma megérdemel  egy önálló bejegyzést. Először is, a pontosság kedvéért: A.S azt írja, hogy "nem az a lényeg, hogy dánnak lenni...": Nos, ebben a konkrét esetben éppen ez a lényeg, ugyanis Pind azt mondta, hogy aki Dániában akar élni, annak dánná kell válnia. (Szó szerint: "Min tilgang er, at når man vælger Danmark til, så vælger man Danmark til, fordi man vil være dansk".) Előző bejegyzésem arról szólt, hogy a teljes asszimiláció kivitelezhetetlen. Egyrészt, mert senki sem tudja megmondani, pontosan mi az a dánság, amihez asszimilálódni kellene, másrészt, mivel az asszimilációnak, (legalábbis ami a nyelvi asszimilációt illeti), objektív, biológiai akadályai vannak, harmadrészt pedig mivel a sikeres asszimiláció nem ritkán elbukik a többségi társadalom ellenállásán.

Mindennek semmi köze sincs ahhoz, hogy A.S úgy érzi, őt soha semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem érte Dániában a miatt, hogy (feltehetően) akcentussal beszéli a dán nyelvet. Nem ismerjük ugyan egymást, de a sorai közt olvasva az a benyomásom alakult ki, hogy ő sem asszimilálódott a dán kultúrába, nyelvbe, hanem úgy lett a dán társadalom hasznos tagja, hogy közben megőrizte nyelvét, identitását, szokásait. Pontosabban: olyan új, személyre szabott kultúrát, szokásokat, sőt nyelvet alakított ki magának az évek során, amely ötvözi a dán és a magyar nyelv, kultúra, szokásrendszer általa legjobbnak tartott elemeit, azaz sikeresen integrálódott új környezetébe.

Nos, ezzel én is így vagyok. Lassan tíz éve élek Dániában, és sosem tapasztaltam, hogy hátrányom származott volna abból, hogy nem vagyok dán. Igaz, sok bevándorlóhoz hasonlóan én is gyakran tapasztalom, hogy külföldiként nehezebb barátságot kötni dánokkal vagy részt venni egy társalgásban - és nem csak nyelvi okokból. Abban is biztos vagyok viszont, hogy ennek oka nem csak a dánok hozzáállása. Tudom, hogy a legtöbben (így a magyarok is) gyakran tanácstalanok, ha egy külföldivel kerülnek össze, még akkor is, ha alapvetően elfogadják, sőt talán még kedvelik is az illetőt.  Aki saját bőrén tapasztalta, hogy milyen magyarnak lenni Aalborgban, az aligha tudja, milyen mondjuk portugálnak vagy kínainak lenni Miskolcon vagy Szombathelyen.

Az én filozófiám az, hogy elfogadom a társadalom alapvető normáit, befizetem az adómat és igyekszem tisztességesen felnevelni a gyerekeimet. Alapvetően jól érzem magam Dániában, és hálás vagyok, amiért befogadtak, támogattak, de az utolsó dolog, amit szeretnék, az a "dánná válás". Túl azon, hogy a fenti okok miatt ezt eleve lehetetlennek tartom, egyúttal óriási veszteséggel is járna a dolog, hiszen fel kellene adnom személyiségem magyar felét.

Végezetül egy konkrét példa arra, hogy az én esetemben hol húzódik a határ az integráció és az asszimiláció között. Sok külföldit ismerek, akik kínosnak érzik, ha nyilvános helyen (könyvtárban, utcán, buszon) anyanyelvükön beszélnek a gyerekeikkel, és inkább átváltanak dánra, ha más is hallja őket. Olyanról is hallottam már, akinek beszóltak, hogy nem Vietnamban van, itt dánul kell beszélni, de a többség egyszerűen úgy érzi, zavarná, esetleg provokálná a dánokat, ha idegen nyelvet hallanának ilyen közegben. Nos, ez az ami engem teljesen hidegen hagy. Ha mindent mérlegelünk, jóval nagyobb veszteség lenne nekem, ha nem beszélhetnék a gyerekeimmel magyarul, mint a mellettem ülő dánnak az, hogy nem érti, mit mesélek nekik a tűzoltóautókról vagy a falevelekről. Így aztán én az ilyen esetekben is ragaszkodom a "100% magyar" nyelvpolitikához, fütyülve rá, hogy erről ki mit gondol - ami persze aligha tekinthető kifejezetten asszimilációs stratégiának.