Zöld autó

Legutóbb azzal fejeztem be, hogy a globális felmelegedés leküzdésere széles körben a környezetbarát, illetve annak tartott termékek fokozott fogyasztását tartják a legjobb megoldásnak. Ez ma Dániában elsősorban a „környezetbarát” gépkocsik körüli felhajtásban testesül meg. A kifejezés két, egymástól jelentősen különböző technológiát mos össze: a villanymotoros, illetve a hagyományos, ám az átlagosnál kisebb méretű és fogyasztású benzin-vagy dízelautókat.

A dolog hátterében az áll, hogy a rendkívül magas dán regisztrációs adó következtében a világon itt az egyik legköltségesebb autót venni. Ez az adó, melyet egy igen bonyolult algoritmussal kalkulálnak ki, átlagban a fogyasztói ár 100 %-ára (bizonyos modellek esetében akár 150%-ára is) rúg. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ugyan az a gépkocsi Dániában minimum kétszer annyiba kerül, mint mondjuk Németországban.

Persze nem kellett hozzá különösebb politikai tehetség, hogy a pártok rájöjjenek: népszerűségük növelésének egyik legegyszerűbb módja, ha olcsóbb autókat ígérnek a lakosságnak. Ez a reklámérték pedig megduplázódik, ha mindezt a napjainkban oly divatos zöld hullámmal is összekapcsolják. Így aztán szinte hetente látnak napvilágot újabb és újabb javaslatok arra, hogy hogyan lehetne olcsóbbá és környezetbarátabbá tenni a gépkocsivásárlást. Az ellenzéki szociáldemokraták például hatalomra kerülésük esetén a regisztrációs adó részleges illetve teljes eltörlését ígérik azoknak, akik régi autóikat modern, kisebb fogyasztású modellekre cserélik le.

Az igazság sajnos az, hogy a környezetbarát autó nem más, mint egy jól hangzó mítosz. Először is, egy gépkocsi környezetre gyakorolt hatását nem szabad csupán azzal mérni, hogy hány gramm széndioxidot bocsát ki, illetve hány liter benzint fogyaszt egy adott távon. A környezetkárosítás 25-30 %-át ugyanis maga a kocsi előállítása okozza, amihez jön még további minimum 10 százalék a felszámoláskor keletkező hulladékok kezeléséből. Az igaz tehát, hogy egy modern autó jóval kevesebb benzint fogyaszt, mint egy tíz éve gyártott, de ha a képbe belevesszük azt is, hogy mennyi nyersanyagot és energiát használtak fel az előállításához, könnyen lehet, hogy igazán akkor vagyunk környezetbarátak, ha addig használjuk a régit, míg ki nem purcan. Az új vásárlása helyett lenne persze egy sokkal egyszerűbb és valóban zöld alternatíva: ha ritkábban ülünk a volán mögé. Erről persze mindenki mélyen hallgat, egyrészt mert ez ellentétes az uralkodó közgazdasági paradigmával, ami a társadalmi fejlődést nagyrészt az eladott áruk mennyiségével azonosítja, másrészt mert a fogyasztás visszafogására ösztönző programokkal lehetetlen választást nyerni egy demokratikus országban.

A „környezetbarát” autókkal szembeni másik nyilvánvaló (ám szintén alig hallható) kifogás hogy a tervbe vett terjesztésük nagy valószínűséggel túl sikeres lesz majd. Előzetes felmérések szerint a polgárok nem csak a már meglévő kocsik nagy részét fogják lecserélni újabbakra, hanem azok közül is sokan vesznek majd autót, akik ma még busszal vagy biciklivel járnak.

A harmadik probléma pszichológiai: több felmérés is mutatja, hogy a környezetbarát autók népszerűsítése az egyes állampolgárok gépjárműhasználati szokásait is negatívan befolyásolja. Röviden arról van szó, hogy ha lépten-nyomon azt halljuk, hogy új autónk beszerzésével milyen nagyot tettünk a világ megmentéséért, akkor nagy valószínűséggel hajlamosak leszünk elhitetni magunkkal, hogy a környezetnek annál jobb lesz, ha minél többet autózunk. Röviden összefoglalva: ami az egyes gépjárműveket illeti, azok pár év múlva valóban kevésbé lesznek károsak a környezetre, mint a jelenleg futó átlag. Ám jóval több lesz belőlük, és gyakrabban fogják használni őket, azaz a teljes energiafelhasználás drasztikusan növekedni fog.

Eddig csak a benzin- illetve dízelautókról volt szó, úgyhogy ideje áttérni a másik kedvencemre, a villamos autókra. Ha valaki esetleg nem tudná: már ma is léteznek, ha kis számban is, elemmel hajtott gépjárművek, amelyeket egyszerű 220 voltos hálózati árammal lehet feltölteni, és egy-egy feltöltés után 100-150 km-t képesek megtenni. Nos, a jelenlegi média-felhajtás ezekkel kapcsolatban is elhallgat néhány fontos tényt. Az tagadhatatlan, hogy a gépjármű maga nem szennyezi a levegőt. Például a pesti Nagykörúton lakók életminőségén óriásit javítana, ha az ablakuk alatt naponta elguruló gépjárművek felét nem benzin- hanem villamos motor hajtaná. Ám a környezetkárosítás természetesen nem merül ki a légszennyezéssel. A kulcskérdés az, hogy a kocsit hajtó villamos áramot milyen technológiával állították elő. Ha az áram hagyományos szén- esetleg gáztüzelésű hőerőműből származik (és jelenleg ilyen a világon felhasznált áram túlnyomó része), akkor annyit értünk el, hogy a szénhidrogént nem közvetlenül a kocsiban égetjük el, hanem beiktatunk egy extra láncszemet, ami a megtermelt energia szállításával és tárolásával jár együtt.

Ez persze jelentősen rontja a folyamat hatékonyságát. A WWF német tagozata például kiszámolta, hogy egy széntüzelésű hőerőműben megtermelt árammal hajtott gépkocsi kilométerenként 220 gramm széndioxid kibocsátásáért felel közvetve. Ez igen magas érték, majdnem eléri a legnagyobb benzines BMW, Mercedes vagy Volvo modellek szintjét. Ezzel szemben egy új, hagyományos motorral hajtott Volkswagen Polo vagy egy Ford Fiesta csupán 99 grammot bocsát ki egy kilométeren. Tehát a villanykocsik akkor lennének valamennyire is környezetbarátak, ha „zöld” energiával futnának. Erre azonban közel sem áll rendelkezésre megfelelő technológia. Jelenleg sajnos a szél- és a napenergia költséges, alacsony hatékonyságú, és tárolása, szállítása rendkívül gazdaságtalan. Nem csoda, hogy tavaly például a világ energiafelhasználásának mindössze 0,4 %-át adták a szél- és naperőművek, és jelentős javulás 2020-ig nem is várható. Addig pedig esély sincs egy valóban környezetbarát gépjárműpark megteremtésére – sem nálunk Dániában, sem a világ többi országában.