Temetőben 2: Az Új Köztemető

A Kerepesi temetőben tett idillikus látogatásomat követő nap délelőttje egészen más hangulatban telt el. Ekkor a Kozma utcai Új köztemetőbe villamosoztam ki, hogy megnézzem az 56-os forradalom vezetőinek sírjait a 301-es parcellában.

Már az oda vezető 40 perces, Kőbánya nem túl festői iparvidékén végigkanyargó út is meglehetősen nyomott hangulatot teremt. Ezt aztán tovább fokozza a bejárattól a temető legtávolabbi zugába elvezető gyalogút, melynek utolsó másfél kilométere magányos erdőfoltokon, elburjánzott irtásokon vezet át.

Így ér ki az ember a 301-es parcellához, amit ugyan ízlésesen terveztek meg és gondosan ápolnak, ám a szépen parkosított környezet sem képes feledtetni, hogy a Nagy Imre csoport pere, kivégzésük, majd holttesteik többszöri meggyalázása alighanem a modern kori magyar történelem egyik legsötétebb fejezete. Egy itt tett látogatás nagy valószínűséggel maradandó nyomokat hagy mindenkiben.

A 301-es parcellával szomszédos, és ahhoz erősen hasonlító 298-as parcella ügye az elmúlt pár évben nagy vihart kavart. Röviden arról van szó, hogy kiderült: ebben a parcellában a kommunista „igazságszolgáltatás” ártatlan áldozatai mellett számos kivégzett keretlegény, nyilas háborús bűnös és köztörvényes bűnöző is nyugszik. Ez persze önmagában még nem lenne baj, elvégre mindenkit el kell temetni valahol. A botrányt az okozta, hogy az említett gyilkosok közül többnek a neve felkerült azokra a márványtáblákra, melyek azoknak állítottak emléket, akik az 1945 utáni években „a hazáért haltak vértanúhalált”.

Itt szerepelt többek között az az Asztalos István, aki bori keretlegényként legalább 20 munkaszolgálatost gyilkolt le saját kezűleg, több százat pedig megkínzott és kifosztott. De a szintén Borban szolgáló, majd a nyugatra tartó halálmenetet kísérő Tálas István nevét is megörökítette az egyik tábla. Őt sokan Radnóti és 21 munkaszolgálatos társa gyilkosaként tartják számon. Még náluk és érdekesebb a 23 évesen eltemetett Lukács Ferenc esete. Kovács Tamás történész kiderítette, hogy ezen álnév alatt nagy valószínűséggel Szálasi Ferenc nemzetvezetőt temették ide a háború után. A titoktartással, illetve az anyakönyvek meghamisításával akarták megakadályozni, hogy a sír zarándokhellyé váljon. Ez azonban aligha sikerült, mivel Szálasi születésnapján minden évben tartanak itt megemlékezést a különféle szélsőjobbos csoportosulások, és a síron gyakran helyeznek el koszorúkat „nemzetvezető testvérünk emlékére” felirattal.

Egy öttagú történészbizottság nemrég megállapította: az emléktáblákon szereplők 30-40 százaléka nem a kommunista terror ártatlan áldozata, hanem háborús bűnös, köztörvényes bűnöző vagy a börtönben természetes halállal elhunyt elítélt. Ennek hatására júniusban a kérdéses neveket eltávolították az emléktáblákról (bár a sírokhoz nem nyúltak), és a „hazáért haltak vértanúhalált” felirat sem szerepel már itt. Ennek ellenére felemás érzés tudni, hogy Szálasi és az említett keretlegények alig pár lépésre nyugszanak Nagy Imrééktől.