Egy háromnapos, a vulkánkitörés okozta amszterdami veszteglés után nagy nehezen hazavergődtünk Amerikából, és végre van lehetőségünk tudatni mindenkivel, amit eddig csak a szűkebb család tudott: úton van a Trisztán kistestvére. Jelenleg 17 hetes és három napos (már amennyire az ultrahangnak hinni lehet), és nagyon jól érzi magát odabent. Tegnap már a szívhangját is meghallgattuk, és minden rendben. Szerencsére Ane is jól van. Az első pár hét ugyan kicsit jobban megviselte, mint legutóbb, de szerintem a legtöbb kismama szívesen cserélt volna vele. Mostanra pedig már nyoma sincs a fáradtságnak, időszakos émelygésnek, sőt még a hazautazás kálváriáját is sokkal jobban bírta, mint én.
Trisztánt is egyre jobban érdekli a dolog, főleg mióta Ane láthatóan gömbölyödik. Újabban lefekvés előtt már a bébinek is ad puszit, és gyakran beszél róla. Szerinte húga lesz, és az én megérzésem is ezt sugallja. Ez legutóbb bejött: akkor teljesen biztos voltam benne, hogy fiunk születik, de ettől még aligha számítok szakértőnek. A kérdés csak szeptember 24-e körül dől majd el végleg, mivel úgy döntöttünk, ezúttal sem tudakoljuk meg a csemete nemét. Olyan kevés meglepetés éri manapság az embert... Az viszont már most egyértelmű, hogy a névválasztással komoly problémák lesznek. Jelenleg mindketten úgy gondoljuk, hogy már ellőttük az egyetlen nevet, ami mindkettőnknek tetszett, de talán akad még egy-kettő, amiben meg tudunk egyezni. A gond csak az, hogy az esztétikai megfontolások mellett számos praktikus szempontot is figyelembe kell vennünk – de ezekről inkább majd máskor.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése