Szemünk fénye

Egy nemrégiben közzétett kiadvány érdekes adatokat közöl a dánok gyereknevelési szokásairól. A Rockwool Fondens Forskningsenhed (RFF) által publikált Vi, der bor i Danmark (Mi, akik Dániában élünk) c. tanulmány szerint az egyetemet végzett anyák heti 5.5 órával többet fordítanak gyereknevelésre, mint szakképzetlen vagy alacsonyan képzett társaik.

Konkrétan: egy alacsony iskolázottságú anya hetente átlag 9 órát és 21 percet szán közvetlenül gyerekeire, míg a felsőfokú végzettségű anyák körében ez az idő 14 óra és 53 perc. Hasonló jelenség figyelhető meg az apák körében is. Itt az alacsony iskolázottságúak 4 óra 43 percet, míg a felsőfokú végzettségűek 8 óra 38 percet töltenek hetente csemetéikkel.

A kutatást végző szakemberek szerint a számottevő különbség nem magyarázható azzal, hogy a kevésbé iskolázott csoport többet dolgozna. Ellenkezőleg: egybehangzó adatok szerint egy orvos, mérnök, bankmenedzser vagy minisztériumi osztályvezető sokkal több időt tölt munkával, mint egy bolti eladó vagy egy buszsofőr. Sokkal inkább kulturális, mentalitásbeli különbségek állhatnak a háttérben. Az iskolázott szülők hajlamosak úgy tekinteni a gyerekeikkel töltött időre, mint hasznos befektetésre, amely elősegíti utódjaik testi és szellemi fejlődését.  Kevésbé iskolázott társaik ezzel szemben ritkábban érzik úgy, hogy a gyerekekkel töltött idő közvetlen hasznot hozna. 

Itt rögtön fontos megjegyezni, hogy mindezt korántsem azt jelenti, hogy az alacsonyabb iskolázottságú szülők elhanyagolnák vagy kevésbé szeretnék kicsinyeiket. A szülőkkel eltöltött több idő önmagában nem garantálja, hogy a gyerek kiegyensúlyozottabb vagy boldogabb lesz. Egy területen azonban döntő fontosságú, hogy a szülők mennyit foglalkoznak a gyerekkel. Ez a terület pedig nem más, mint a gyerekek iskolai teljesítménye.  Egy tavaly végzett országos vizsgálat szerint például az iskolázatlan szülők gyerekei 4,3-az átlagot értek el egy matematikavizsgán, míg az egyetemet végzett szülők gyermekei 9,5-öt. Fontos hangsúlyozni, hogy a gyerekek ugyanabban az oktatásban részesültek, tehát az óriási különbségért aligha lehet az iskolarendszert felelőssé tenni.

A fentiek segíthetnek megérteni, hogy miért látszik megakadni a dán társadalom azon erőfeszítése, hogy egyenlő esélyeket teremtsen minden gyereknek. A dánok köztudottan igen büszkék rá, hogy a világ legkevésbé polarizált országában élnek, ahol egy takarítónő fiából éppúgy lehet főorvos vagy miniszterelnök, mint mondjuk egy jogászéból. E cél érdekében az elmúlt évtizedekben komoly erőforrásokat mozgósítottak. Megalkották például a világ legnagylelkűbb ösztöndíjrendszerét és egy sor olyan változást eszközöltek az oktatási rendszerben, amelyek mind a társadalmi mobilitást ösztönzik. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Dániában (a világ legtöbb országával ellentétben) aligha akad olyan gyerek, aki azért nem megy egyetemre, mert a szüleinek nincs rá pénze. Ennek ellenére továbbra is megfigyelhető az a tendencia, hogy egyetemre általában azok a gyerekek mennek, akiknek szülei maguk is magasan képzettek, míg az alacsonyabb iskolázottságú szülők gyermekei hajlamosak maguk is rövidebb időt tölteni az iskolapadban. A fent idézett kutatás adatai alapján több szakértő is rámutatott, hogy az intézményrendszer további átalakítása, az egyetemek, főiskolák vonzóbbá tétele helyett eljött az ideje, a szülőket is aktívan bevonják a probléma kezelésébe.