Keresztelünk

Trisztán keresztelőjére július 20-án került sor az aalborgi Szent Markus evangélikus templomban. (Dániában a lakosság 86 százaléka ezt a vallást követi, legalábbis papíron; a maradék jórészt muzulmán bevándorló.) 7 hónaposan Trisztán jóval túl volt már a megszokott keresztelő koron. A késedelem pozitív hozadékaként a szokásosnál jóval aktívabban tudott részt venni az eseményen. Igyekezett mindent megragadni, ami a keze ügyébe akadt (ami meg nem, ahhoz pedig párducokat megszégyenítő vetődésekkel közelebb férkőzni), az egyébként nagyon rutinos papot pedig olyan mértékben zavarta bele a szertartásba, hogy az kínjában megismételte a szülőkhöz intézett beszéd egy részét.

Egyébként a kései keresztelő oka részben az volt, hogy meg akartuk várni, hogy az Ane „amerikai” családja is jelen lehessen, részben pedig az, hogy magunk sem voltunk teljesen biztosak benne, hogy akarunk-e egyáltalán egyházi szertartást. Végül a dán hagyományokhoz való ragaszkodás döntött; bár csak a lakosság kb. 3 százaléka jár rendszeresen templomba, a gyerek túlnyomó többségét megkereszteltetik).

Egy (talán) érdekes adalék: a dán törvények szerint, ha egy gyermek 6 hónapos koráig hivatalosan nem kap nevet, akkor az állam utal ki neki egyet, általában a királyi család jelenlegi vagy korábbi névhasználati szokásaiból kiindulva. Minthogy nem szerettük volna, hogy fiunk mondjuk Harald vagy Valdemar legyen, ezért mi még időben kitöltöttük a szükséges papírokat.

A keresztelőt követő bulit egy erre a célra kibérelt közösségi házban tartottuk, kb. 60 vendég részvételével. Sajnos közvelenül Magyarországról senki sem lehetett jelen, de hazánkat azért rajtam kívül több Dániában elő magyar is képviselte. A felszolgált ételek túlnyomó része házi készítésű volt, ami Ane főzési tudományát dicséri (valamint a családtagokét és barátokét, akik segítettek), míg én elsősorban a háttérben tettem az egészet lehetővé. Ez jórészt azt jelenti, hogy Trisztánnal játszottam, amíg Ane a konyhában robotolt. Az időnkénti heves záporok ellenére nagyon jó volt a hangulat.

Trisztánon még nem sikerült felfedeznünk a keresztség pozitív hatásait (igaz az esetleges negatívokat sem), bár feltehetően ezek csak hosszabb távon jelentkeznek. Az ajándékainak viszont nagyon örült, bár sokszor úgy tűnt, leginkább a csomagolópapírok hozták izgalomba. A számos ajándék közül egyébként kiemelkedik kb. fél tonna Legó kocka. Ha eddig Trisztán leginkább az optikusi szakma iránt mutatott érdeklődést (amiről szemüvegem sajátosan absztrakt formavilága tanúskodik), ezután figyelme nagy valószínűség szerint az építészet (vagy a Legó-árusítás) felé fordul majd.

Lásd még a további képeket alább