Újra Jensen

A minap írtam a dánok körében dívó névváltoztatási járványról. Ezúttal ehhez fűzök egy pár adalékot.

Ritka, mint a Jensen?

Egy kis statisztika: a legutóbb leírt névváltoztatási hullám hatására az elmúlt két évben 3 %-kal csökkent a Jensen-ek száma, a 20 leggyakoribb név viselőinek száma (amelyből 19 –sen), pedig több mint 53 ezerrel. Persze ha ez a tendencia folytatódna, akkor is több száz évbe telne, mire a Jensen ritka névvé válna Dániában. Erre azonban aligha kerül sor: szakértők szerint a következő években a névváltoztatások száma jelentősen esik majd, és az évi 60000 eset körül fog stabilizálódni, ami az ország lakosságának kevesebb mint egy százaléka. Ennek oka hogy aki nagyon akart, az mostanára már szerzett magának új nevet.

Azt is várják, hogy a jövőben a névváltoztatások többségére házasságkötéskor kerül majd sor. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy elsősorban az ifjú feleségek fognak nevet változtatni: mint legutóbb írtam, egyre több férj veszi fel házastársa nevét. Vagy az élettársáét, ugyanis a 2006-os névtörvény két év együttélés után ezt is lehetővé teszi. Az új törvénytervezet ezt azzal bővítené ki, hogy a házas- illetve élettárs neve annak halála után is felvehetővé válna. Azaz Ane, ha nagyon akarna, akkor is lehetne Varga, ha én mondjuk holnap lehúznám a redőnyt. Ha már a házasságkötéssel kapcsolatos névváltoztatásoknál tartunk: érdekes tendencia, hogy az utóbbi két évben 1400-an választottak olyan nevet, amelyet új férjük vagy feleségük egy korábbi házasságból hozott magával. A fenti példát folytatva, ez úgy nézne ki, hogy Ane új férje a Varga nevet venné fel. Azt persze nehéz elképzelni, mi vinne rá ilyesmire valakit – hacsak nem Jensen-nek hívnák a szerencsétlent.

Ragadványnevek reneszánsza

No de mi motiválja azokat, akik nem házastársuk családnevére cserélik fel a sajátjukat, hanem más megoldást választanak? Ezek jelentős része olyan személy, aki három névvel rendelkezik. Dánia miniszterelnökét például hivatalosan Anders Fogh Rasmussen-nek hívják, de a sajtóban és a közbeszédben mindenki csak mint Anders Fogh-t emlegeti. Bár tudtommal ő nem készül a Rasmussen elhagyására (engem legalábbis még nem értesített), sokan megteszik ezt. Azaz a középső nevüket teszik családnévvé, feladva az eredeti, általában –sen- re végződő családnevet. Ennek előfeltétele, hogy a középső név ne keresztnév legyen. Azaz Ane Marie Niss-ből nem lehetne Ane Marie, de Tristan Niss Vargából lehetne Tristan Niss.

Rasmussen-ből Fogh?

És hogy miért jobb a Fogh mint a Rasmussen? Az utóbbi túlzott gyakorisága mellett az is szerepet játszik, hogy a középső név gyakran olyan ragadványnévből származik, ami korábban jóval gyakrabban volt használatos a családban, illetve amihez az illető ősei jobban ragaszkodtak.

Megint csak egy példa: képzeljük el, hogy a családnevek kötelezővé tétele előtt élt egy faluban egy Jens, akinek apja mondjuk Niels volt. A patronímán alapuló rendszer szerint a neve Jens Nilsen volt, de így senki sem emlegette, mivel a faluban volt még 2-3 ugyan ilyen nevű személy. A mi Jens-ünk ráadásul molnár volt, így mindenki, logikusan, csak mint Jens Møller-t emlegette. Ez a név remekül működött, amíg az új törvény be nem vezette a családneveket. Ráadásul a jogszabály azt is előírta, hogy patroním (a mi esetünkben Nielsen) nem lehet középső, csak családi név. Azaz Jens-ünk eldönthette, hogy Jens Nielsen, Jens Møller vagy Jens Møller Nielsen legyen-e, de nem lehetett Jens Nielsen Møller. A legtöbben apjuk iránti lojalitásból megtartották patronímjüket, ami persze azzal járt, hogy abból a névből, amin a helyi közösségben igazán ismertek voltak (Møller vagy Fogh), középső név vált. Mint fentebb láttuk, napjainkban ezek a régi, ragadványneveken alapuló középső nevek élik reneszánszukat.

Individualizmus

És hogy miért? Hozzáértők szerint a sok névváltoztatás az individualista tendenciák megerősödésének a jele a társadalomban. Míg korábban a családi, rokoni hovatartozás az öndefiníció fontos eleme volt (amit persze a családi név is hordozott), manapság legtöbben mintha inkább különállásukat, egyéniségüket igyekeznének előtérbe állítani, amire a névválasztás kiválóan alkalmas: végül is egy Jensen nem lehet igazi egyéniség, ugye? Vagy ahogy egy neves névkutató fogalmazott: úgy tűnik, mintha sokan úgy éreznék, hogy a szép ház és a nagy autó mellé egy egyedi név is kell a teljes boldogsághoz. Ezt látszik megerősíteni az is, hogy a névváltoztatás elsősorban a felső középosztály körében divat. Egyes pszichológusok ezt azzal egészítik ki, hogy sokan (akár tudattalanul is) azért cserélnek nevet, mert úgy érzik, a régi névvel a régi életüket is maguk mögött hagyhatják.