Trisztán beszél

Ott voltam, ahol lennem kellett, azt tettem, amit tennem kellett, így néhány napja sikerült videóra vennem Trisztán legelső magyar mondatát. Természetesen nagyon büszke voltam mindkettőnkre, és most itt is megosztom az élményt:

Ha már itt tartunk, talán érdemes lehet néhány érdekességet megemlíteni a Trisztán, illetve általában a hasonló korú gyerekek nyelvi fejlődéséről.

Robbanás előtt és után

Trisztán az első szavakat nagyjából 16-17 hónaposan, a tavasz végén produkálta. Ez a kétnyelvű gyerekeknél nagyjából átlagosnak számít. Az egynyelvű gyerekek ezzel szemben statisztikailag kissé hamarabb kezdenek beszélni., bár a 16-17 hónapos kezdés náluk is jóval a normális sávon belül húzódik. A legelső felismerhető szava (ami egyébként változatlanul az egyik kedvence), valahogy úgy hangzott, hogy méjr, és a dán mere, valamint az azonos jelentésű magyar még összekapcsolásából keletkezett. A Trisztán nyelvén olyasmit jelent, hogy többet, még, akarok/akarom, add ide, tovább. Az ezt követő hónapokban szókészlete viszonylag lassan, heti néhány szóval bővült, sőt időnként úgy tűnt, mintha az egész folyamat megakadt volna. Aztán 5-6 hete hirtelen nagyon felgyorsultak az események: beköszöntött a nyelvészek körében jól ismert szókincsrobbanás, amely egészséges gyermekeknél a második életév második felében jelentkezik. Ez azzal jár, hogy hirtelen a korábbiaknál nagyságrendileg több szó és szókapcsolat jelenik meg a beszédben (Trisztánnál mindkét nyelven), számos újítással, kísérletezéssel összekapcsolódva. A szókincsrobbanást az teszi lehetővé, hogy a gyerek hirtelen rájön, hogy mindennek van neve, és ezen nevek kiejtésével számos célt el tud érni. Ez az időszak persze roppant lenyűgöző a szem- és fültanúknak.

Trisztán-magyar miniszótár

Jelenleg Trisztán aktív magyar szókészlete nagyjából az alábbi szavakat tartalmazza:

Főnévi funkciójú elemek: asztal, szék, nadrág, kanál, villa, tányér, ház, fa, kutya, macska, ló, elefánt, nyúl, hal, béka, bagoly, papagáj, bicikli, motor, autó, busz, nadrág, zokni, cipő, konyha, szoba, lámpa, könyv, anya, apa, bácsi, tej, víz, alma, szőlő, banán, sajt plusz 15-20 személynév és az alapvető testrészekre vonatkozó 10-15 szó

Igei funkciójú elemek: olvas, alszik, szalad, sír, játszik, sétálni, ül, fel, szállj le, vissza, arra, haza, bele

Melléknévi funkciójú elemek: piros, zöld, kicsi, nagy, jó, rossz, meleg

Egyéb: szia, bassza meg, nem, jó éjszakát

(Mindez persze csak a szókészlet egyik, kisebbik fele, hiszen Trisztán nem csak magyarul tanul. Arról, hogy hogyan birkózik meg a két nyelv párhuzamos elsajátításával, majd legközelebb.)

Főnévi torzítás

A listából első látásra kitűnik a korai gyereknyelv egyik legfontosabb, univerzális jellemzője: a főnévi jelentésű (azaz dolgokra, tárgyakra, emberekre utaló) szavak abszolút dominanciája. Ezt hívja a szaknyelv főnévi torzításnak, és magyarázata valószínűleg a gyermek veleszületett, evolúciós feladatértelmezési stratégiáiban keresendő, amelyekkel sajnos itt nincs időm részletesebben foglalkozni.

Ige-e az ige?

Talán többeknek szemet szúrt az is, hogy a fentiekben nem főnevet, igét, melléknevet, hanem főnévi, igei, illetve melléknévi funkciójú elemeket említettem. Ennek alapvetően két oka van. Egyrészt (legalábbis bizonyos nyelvészeti irányzatokban) az egyes szófajokat nem jelentésük, hanem a mondatban elfoglalt helyük, valamint nyelvtani sajátosságaik (például toldalékolhatóságuk) alapján definiáljuk. Könnyű belátni, hogyha nincs mondat, hanem csupán egyszavas, toldalékok nélküli közlésekkel találkozunk, akkor szófajokról sem beszélhetünk igazán. Másrészt pedig a listából kitűnik, hogy például az igei funkciójú elemek között több olyan is helyet kap, amely a felnőtt nyelvben más kategóriákba esik. Jó példa erre a fel, a bele vagy a vissza, melyek a felnőtt magyar beszélők nyelvében határozószók illetve igekötők. Trisztánnál azonban önállóan, igék nélkül szerepelnek, és jelentéstani szempontból egyértelműen igei funkciót látnak el. A vissza például a beszédhelyzettől függően jelentheti az alábbiakat: visszateszem, tedd vissza, visszamegyek, menjünk vissza, visszaadom, add vissza stb. Hasonlóképpen, a majdan főnévvé fejlődő elemek is hordozhatnak igei jellegű jelentést. Az alma például jelentheti, hogy ott az alma, almát ettem, adj almát, apa almát eszik stb. Az ilyen túláltalánosítások persze megint csak meghatározó jellemzői a korai gyereknyelvnek, és lehetővé teszik, hogy a gyerek egy nagyon behatárolt eszközkészlettel is képes legyen rengeteg jelentéstartalmat kifejezni.

Mindennek talán a legfőbb tanulság az, hogy roppant nehéz a korai gyereknyelvet a felnőtt nyelvre kidolgozott fogalomrendszerben elemezni. Szinte minden még csak csírájában jelentkezik: a főnév még nem főnév, az ige még nem ige, és az egyes szavak jelentése is jelentősen eltérhet a felnőtt nyelvi jelentéstől.

Folyt. köv.