Egholm tavasszal

Az idén a tegnapi volt az első nap, amit egy jókora adag jóindulattal tavasziasnak lehetett nevezni. Pontosan nehéz megmondani, hogy miért, hiszen a múlt héten volt már melegebb is (pontosabban kevésbé hideg), és a nap is sütött már ilyen szikrázóan, ám akkor még valahogy nem volt tavasz. Pedig a táj kinézete még most is igen télies. A mezőket még mindig olvadó, kásás hó takarja, mely a városban sok helyen változatlanul méteres kupacokban tornyosul, és a rengeteg pocsolyát is jég borítja késő délelőttig. Az emberek is sapkában-kesztyűben járnak még – ám mégis, tegnap volt végre valami a levegőben, aminek már semmi köze a télhez.

Mi Egholmon, a Limfjord közepén fekvő szigeten élveztük a napsütést. Igazi zöld (illetve most éppen barnás-fehéres) paradicsom ez, gyakorlatilag a város szívében. Komppal kb. öt perc alatt ott van az ember, mégis nagyon kevés turista látogatja. A sziget 605 hektáros, azaz nagyobb, mint a legtöbben gondolnák, és szinte teljesen lapos; legmagasabb pontja mindössze másfél méterrel fekszik az átlagos vízszint fölött. Noha a sziget nagy része mezőgazdasági művelés alatt áll, a gyakorlatilag háborítatlan parti sávban, a környező alacsony vízállású, mocsaras területeken és a több kisebb erdőben számos olyan növény- és állatfaj él, amit általában nem lehet nagyvárosok közvetlen közelében látni. Ezek közül talán legérdekesebb a borjúfóka, ám a legtöbb látogatót valószínűleg a madarak vonzzák, különösen az őszi és a tavaszi vonulások idején. Rendszeresen megfordul itt a réti fülesbagoly és nem ritkán több ezer aranylile, örvös lúd és több száz örvös bukó is. Bár mi Trisztán meg a metsző tél miatt nagy madarászást ezúttal nem rendeztünk, ha beköszönt az igazi tavasz, talán az is összejön.