Állatkertben

Vasárnap életében először elvittük Trisztánt az állatkertbe. Nekünk szülőként persze a legérdekesebb az ő reakciója volt. Mint hasonló helyzetekben általában, ezúttal is teljesen elkomolyodott, csak ült a babakocsiban, és figyelt. Semmi különösebb jelét nem mutatta az izgalomnak vagy az érdeklődésnek, pedig minden állat csúcsformában volt.

Anna, a veterán orangután (aki éppen egy komoly hasműtét után lábadozik) pont az orrunk előtt produkálta magát (fénykép), a csimpánzkölykök vadul kergetőztek, a jegesmedvék halásztak, a pingvinek pedig éppen tízóraiztak. Trisztán mindezt halálos közönnyel szemlélte, egészen addig, míg meg nem jelent a színen egy jellegtelen, jobb napokat látott kóbor macska. Ez a fejlemény viszont annyira felajzotta fiunkat, hogy hangos kurjongatásba kezdett, és majdnem kiugrott a kocsiból.

Pont ez az egyik dolog, ami nekem annyira fantasztikus az apaságban: az ember sosem lehet teljesen biztos benne, hogy egy teljesen új helyzetben hogy fog reagálni a gyerek. Egy hasonló esetnek szombaton is tanúi voltunk. Kikocsiztunk a város széli irdatlan játékboltba, és hosszas keresgélés után megvettük a két legkiválóbb, fejlesztő hatású, újrafelhasználható anyagból készült, gyermek- és környezetbarát játékot amit az emberi civilizáció (=Kínai Népköztársaság) valaha is produkált. Kifelé menet Ane még bedobott a kosárba egy olcsó, műanyag játéktelefont. Hazaérkezésünk óta Trisztán persze folyamatosan telefonál (sajnos csörög is a telefon, sőt foglalt hangot is tud adni). A szuperjátékokkal pedig csak én játszom, igaz, nem hiába: az alapszíneket már egészen jó arányban ismerem fel.

No de vissza az állatokhoz. Trisztánnak volt szerencséje a kecskék közé is ellátogatni, ahol majdnem lecibálta egy gida fülét. Ez azért megy neki olyan jól, mert rendszeresen gyakorol rajtam (de érdekes módon sosem Anen; őt csak harapdálja). Legalább a szerencsétlen kecske nem viselt szemüveget.

A kiruccanás végén ellátogattunk a kantinba is, ahol meglepően szörnyű ételek között lehet válogatni. A tulajdonosnak sikerült ötvöznie a modern amerikai és a hagyományos dán krumpli-hús-szósz gasztronómia legsilányabb elemeit. Mindez Trisztánt persze legkevésbé zavarta. Ő nagy lelkesedéssel nyomta be Ane sültkrumplijának a felét.