Madárvilág Sóstón

Újra a Sóstói erdőről, ezúttal ornitológiai szempontból. Juhász Tibor barátom vendégcikke saját, a Sóstói erdőben készült fényképeivel.

A Zsolt legutóbbi cikkében leírt tölgyesek az utolsó jégkorszak óta jöttek létre és lettek, több formában is az egyik biológiailag legdiverzebb élőhelyek Európa-szerte. Jellemzően a jobb klimatikus és talaj viszonyok mellett alakultak ki, ami gazdag fás és lágyszárú növénytársulást tesz lehetővé, hasonlóan gazdag faunával. A táplálékbázisként meghatározó összetett cserjeszint és az arra épülő változatos rovarvilág az alapja a felsőbbrendű állatok gazdagságának. A gerincesek közül a legszembetűnőbbek és legkönnyebben megfigyelhetőek a madarak.

Az erdőben élő, illetve átvonuló és itt telelő madárfajok, (talán a varjú kivételével, amelyik csak hálni jár ide), mind az őshonos fafajokkal asszociál. Így a telepített vörös tölgyesesek és akácosok teljesen kihaltak, ami annak tudható be, hogy ezen jövevényfajok rendkívül szegények rovarban, ami az énekesmadarak egyik fő tápláléka, még a magevőké is költési időben. A Sóstói erdő tölgyesei és elegyes tölgyesei ezzel szemben viszonylag gazdag madárvilággal bírnak. Ezért aztán a madarak jelenléte, illetve hiánya alapján a varjakat biztosan felismerő laikus is meg tudja különböztetni az erdő őshonos részeit az idegen fajokkal telepítettektől. Míg az előbbiek télen-nyáron énekes madarak hangjától zajosak, a telepített erdőrészekben kísérteties csend honol, kivéve a téli időszakot, amikor a fákban nem válogatós varjak fülsiketítő lármája visszhangzik mindenütt, ahol elég magas az állomány.

A tölgyesekben gyakorlatilag az összes gyakori, kistestű karakterfaj megtalálható, ami ezekre az erdőkre jellemző, kivéve persze az igazi ritkaságokat. Így az erdőben honos, illetve rendszeresen átvonul vagy telel többféle cinegefaj (szén-, barát-, kék-, néha fenyves-) és az őszapó, csuszka, rövidkarmú fakusz, sárgafejű királyka, vörösbegy, ökörszem, erdei és fenyőpinty, poszáták (kerti, kis, karvaly-, barát-), füzikék, (csilpcsalp-, sisegő, fitisz), kerti geze, légykapók (örvös, kormos, szürke), tengelic, zöldike, csicsörke, meggyvágó, csonttollú, süvöltő, fülemüle, harkályok (kis és nagy fakopáncs, zöld, ritkán szürke küllő, fekete harkály, nyaktekercs), sárgarigó, gyurgyalag, tövisszúró gébics, rigók (fekete, énekes, lép-, fenyő- és szőlő-), búbosbanka, kakukk, házi és mezei veréb, szajkó, egerészölyv, karvaly és héja, lappantyú, kuvik, macskabagoly, erdei fülesbagoly, seregély, örvös galamb, vadgerle, és télen sok ezer vetési varjú és csóka, de ide járnak vadászni a lakótelepi sarlós fecskék is. Ezek jellemzően a már beállt, aljnövényzetben gazdag erdőket kedvelik, így az új telepítések, kevés kivétellel (verebek) nem jelentenek igazi élőhelyet, bár az ökörszem különösen szereti a tarvágott részeken felhalmozott tuskó- és gyökérhegyeket.


Az emlősök elterjedését, hasonlóan a nagyobb, háborítatlan területeket igénylő madarakhoz limitálja a terület mérete, annak ökológiai állapota, az emberi zavarás mértéke. A Sóstói erdőben emlősökkel ritkán lehet találkozni, pedig számos faj él itt: vakondok, sün, róka, őz, mezei nyúl, és számos kisebb rágcsáló faj (ezek, jobbára elütve láthatóak az ösvényen), valamint denevérek. Ezek a fajok is, talán nem túl meglepő módon az őshonos tölgyeseket preferálják.


Képek: 1: kékcinege; 2: fekete harkály; 3: szajkó; 4: barátcinege