Múzeumi örömök

Tegnap itthon voltam Trisztánnal, és délután az az ötletem támadt, hogy elviszem a helyi hadtörténeti múzeumba (Forsvars- og Garnisonsmuseum). A hangzatos név ellenére az egész leginkább egy gigantikus bolhapiacra hasonlít, ahol a legtöbb „árú” zöld vagy khaki színű. Sok más kis helyi múzeumhoz hasonlóan ez is valószínűleg úgy jött létre, hogy néhány fanatikus gyűjtő összeadta, amit egy életen át felhalmozott, rábeszélt egy pár szponzort, hogy finanszírozza a költségesebb tárgyakat, aztán keresett egy kiállítási célokra többé-kevésbé megfelelő helyet.

Ez ebben az esetben egy, a németek által a háborúban Hollandiából ellopott irdatlan hangár volt. Bár hasonló hangárokat általában repülőtereken talál az ember, itt azonban kifutópályának nyoma sincs, és sosem volt. A rejtély megfejtése, hogy a háború alatt itt volt Észak-Európa egyik legnagyobb hidroplán-bázisa, azaz a németek a közeli fjord felszínét használták felszállópályaként. Úgy tűnik, a németeket ma is vonzza a környék: a múzeum (nem túl nagyszámú) látogatóinak nagy része legalábbis német, sokan pedig egyenesen itt szolgáltak a háborúban.

Az ilyen múzeumok egyik legnagyobb problémája, hogy hogyan tudnak valami egységes tematikát adjanak a rengeteg tárgynak, aminek eredetileg viszonylag kevés köze volt egymáshoz. Ez esetben a kulcsszó a „katonai”: a múzeumban elsősorban a dán hadsereg kiselejtezett járművei, fegyverei láthatóak, kiegészítve egy-egy orosz vagy amerikai géppisztollyal, tankkal, radarral. De ha éppen egy rendőrség által használt zseblámpa, írógép vagy gumibot, esetleg egy érdekes, távoli országból származó egyenruha keresztezi a kurátorok útját, természetesen annak is jut hely a sarokban.

Persze mindaz korántsem azt jelenti, hogy az ilyen eklektikus múzeumok ne lennének érdekesek. Bár engem a fegyverek, tankok igazán nem hoznak tűzbe (mint ahogy általában a gépek, járművek sem), de ezúttal remekül szórakoztam. Ez főleg Trisztánnak volt köszönhető, akit teljesen tűzbe hozott a rengeteg kacat. Minden teherautóba beült, minden motorra felszállt, minden gombot megnyomott, minden kart meghúzott, és ha a múzeum éjjel-nappal nyitva lenne, még most is ott lennénk. Én leginkább azon elmélkedtem, hogy milyen jó, hogy 40 éves koromban ültem először tankban, és akkor is múzeumban.

Mi egyébként már javában készülünk a következő múzeumi látogatásra, mégpedig a hadtörténeti múzeummal szomszédos tengerészeti múzeumba, ahol többek között egy valódi tengeralattjáróba is be lehet mászni. Az az érzésem, nekünk inkább a partraszállással lesznek majd problémáink.