A vásár az 1930-50 közötti években élte a fénykorát; ekkor gyakran 20 000 lovat is vásárra vittek itt. A motorizáció terjedésével és a mezőgazdaság szerepének csökkenésével párhuzamosan persze a lovak gazdasági jelentősége is drasztikusan visszaesett. Manapság jó évnek számít, ha 1400 állatot hoznak eladni. Mindez azonban nem vezetett a vásár elhalásához, mert a lovak helyét fokozatosan más termékek vették át. Kapható itt mindenféle háziállat, régiség, kézműves- és iparművészeti termék, a valóban értékes termékektől az arcpirító bóvliig, játékautomatákkal és gigantikus sörsátrakkal megtűzdelve.
Van itt hagyományos vásári istentisztelet, koncertek, lovasbemutatók, kutyaverseny és sok más többé-kevésbé színvonalas rendezvény. Nagyjából az ecseri piac, a debreceni Mihály-napi vásár és egy hagyományos magyar falusi búcsú keverékét kell elképzelni. A több százezer látogató többsége persze csak nézelődni jár Hjallerup-ba (tökéletesen eldugaszolva ezzel a környék útjait), ám csakúgy, mint a régi magyar vásárokon, búcsúkon, itt is a program elengedhetetlen része a tömegverekedés, amire az érintettek nem ritkán egész évben készülnek. Az idén sem volt ez másként: néhány tucat látogató már első éjszaka egymásnak esett, és a rendőrség csak komoly tartalékok bevetésével tudott úrrá lenni a helyzeten.
Én péntek délután látogattam ki Trisztánnal, és valószínűleg a vásár egyik legcsendesebb időszakát kaptuk el. A vásári bódék között csak pár százan lézengtek, és a vurstli gépein is alig ült valaki. Ezért aztán a képek nem adják vissza az egész hangulatát – no meg kutya nehéz úgy fényképezni, ha a Trisztán kezét kell minden második ló szájából kihúzgálni. Fényképészetileg sokkal érdekesebb lett volna úgy este 8 után kimenni, és persze egyedül, de hát olyankor egy családapának már otthon a helye.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése