Bár a köztudatban egységesen mint Aalborg Eternit él, valójában három különálló, bár szorosan együttműködő üzemről van szó, melyek 2004-ben történt bezárásukig a város egyik legfontosabb ipari komplexumát alkották. Ezek közül az első az 1897-ben alapított cementgyár volt, amelyhez 1927-ben csatlakozott a tulajdonképpeni eternitgyár. Itt tetőfedésre és épületburkolásra használt palatáblákat, valamint vízvezeték- és szennyvízcsöveket gyártottak. A harmadik részegység siporex-et állított elő, ami állítólag valami betonféleség, de az interneten talált magyarázatból én csak a névmásokat és kötőszavakat értettem meg. (Ha valaki szeretne megpróbálkozni a megfejtéssel: Siporex is lightweight autoclaved aerated concrete which is completely cured, inert and stable form of calcium silicate hydrate.)
Az üzemek fénykorukat 1960-as években élték, ekkor 1600 alkalmazottat foglalkoztattak. Ezt követte egy lassú hanyatlás, majd három katasztrofális év, végül pedig 2004-ben a felszámolás. Az eternitgyár Csehországba költözött, az aalborgi gyártelepet pedig fokozatosan felszámolják. Bár kezdetben volt szó róla, hogy a fontos ipartörténeti értéket képviselő épületek legalább egy részét megmentik, úgy látszik, erről azóta letettek.
A területet tavaly egy vállalkozó vette meg, aki lakásokat és bevásárlóközpontot tervez ide (az utóbbiból ugyanis még csak néhány ezer van a városban). Orsival tehát valószínűleg az utolsó pillanatban kaptuk lencse végre a még meglévő romokat. A nyár esti naplementében az egésznek valami szürreális, földöntúli hangulata van, amit tovább fokoz, hogy az egész területen háborítatlanul lehet jönni-menni.
Dániában szokatlan módon egyetlen tiltó vagy figyelmeztető táblát sem helyeztek ki, mint ahogy biztonsági őrök sem őrzik a telepet (nem is lenne igazán mit). A rozoga lépcsőkön még az egyik romos toronyra (silóra?) is felkapaszkodtunk, ahonnan fantasztikus a kilátás a telepre és körben a városra.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése