Családi TV

Az egész úgy kezdődött, hogy pár éve Ane és a húga látott egy reklámfilmet a tévében. A film a dán protestáns egyház jótékonysági szervezetének (Folkekirkens Nødhjælp) új kezdeményezését, az "Adj kecskét Karácsonyra" nevű projektet népszerűsítette. A dolog lényege, hogy az ember adományoz egy összeget (a mi esetünkben 250 koronát - kb. 9000 forintot) a szervezetnek, de ezt nem a saját, hanem valaki más nevében teszi. A pénzből egy rászoruló afrikai család kap egy nőstény kecskét, és hozzá egy ajándékcsomagot, ami áll egy rövid tanfolyamból, ahol elsajátítják a kecsketartás egyszeregyét, a szükséges oltásokból, rendszeres állatorvosi látogatásból, és a kecske fedeztetésének a díjából. A család vállalja, hogy a született kecskegidákból egyet tovább ad egy másik családnak, így az adomány jótékony hatása  tovább gyűrűzik a helyi társadalomban. Szakértők szerint egy ilyen kecske rengeteget, nem ritkán az abszolút nincstelenségből való kiemelkedést  jelenti az adományozottaknak. Isszák a tejét, teherhordásra használják, a gyapjából fonalat fonnak, a szaporulatból pénzhez jutnak, és a kiszolgált kecske húsa és bőre is nagy értéket képvisel. 

Ám az adományból nem csak az afrikai család részesül. Az, akinek a nevében az adományt tettük, kap egy jópofa karácsonyi lapot a kecske fényképével és a projekt rövid leírásával, valamint az adományozó nevével. Maga az adományozónak pedig nem kell azon törnie a fejét, hogy mit is adjon Karácsonyra. 

Mivel anyósom évek óta azon sopánkodik, hogy túlságosan dúskálnak az anyagiakban, mindenük megvan, és mennyi a szegény ember a világon, ezért gondoltuk, egy ilyen kecske ideális lenne neki. Így is lett: az ajándéknak óriási sikere volt, és azóta ő is rendszeresen adományoz kecskét másoknak. A kecske, hacsak szimbolikusan is, azóta minden karácsonyfa alatt ott legelészett. Az évek során Ane és én öt vagy hat kecskét utaltunk így át Afrikába.

Ennek tudható be, hogy Ane feltehetőleg mint VIP vásárló került be a szervezet adatbázisában. Így aztán, amikor novemberben útjára bocsájtották  a tavalyi reklámkampányt, őt kereste meg a honlapért felelős munkatársuk egy interjúra. Az egész telefonon és két e-mailben zajlott, a cikk szépen felkerült a honlapra - ám az igazi felhajtás csak akkor kezdődött. Pár nappal később az állami rádió legnépszerűbb csatornájától telefonáltak, és meghívták Anet egy stúdióbeszélgetésre a kecskeadományozás örömeiről. Ezt rövidesen egy féloldalas, fényképpel illusztrált cikk követte a helyi lapban. Ezután azonban biztosak voltunk benne, hogy a téma ki lett merítve, és legalábbis jövő Karácsonyig nyugtunk lesz. 

Nem így lett. Időközben ugyanis kiderült, hogy a kérdéses segélyszervezet az adományozott összegből aránytalanul sokat (60-70 %-ot) fordít reklámra és adminisztrációra, ami kisebb botrányt keltett Dániában. Ez az állami televízió esti híradójának is felkeltette a figyelmét, és szerettek volna valakit megkérdezni az ügyben, aki maga is ajándékozott kecskét. Mivel úgy tűnik,  nejem neve kitörölhetetlenül összefonódott a kecskés projekttel, tegnap kora délután nálunk jelent meg egy újságíró srác egy hatalmas kamerával, és meginterjúvolta Anét a nappaliban. Utána pedig, vágókép gyanánt, elvitte az egész családot az állatkertbe, és beszabadította Trisztánt a kecskesimogatóba.    

Összességében érdekes élmény volt, annak ellenére, hogy gyakorlatilag az egész szombatunk a kecske jegyében telt. A gyerekek a farkasordító hideg ellenére élvezték az állatkertet, nekem pedig közelről volt lehetőségem végignézni, hogy készül egy pár másodperces bejátszás a híradóban. Összességében valami hasonlóra számítottam, de azért egy-két dolog meglepett - ezekről talán majd máskor. Az interjú maga egyébként  itt látható.